IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2019.03.23

Ingyenesen látogatható programokkal: koncertekkel, mesejátékkal, vetélkedővel ünnepli szombaton a Bartók rádió névadója, Bartók Béla születésnapját. Lesz filmzene, bemutatkoznak fiatal és világjáró művészeik és jazzkoncertet is hallgathat a közönség.

Bankovi_Gyula
Bánkövi Gyula
Fotó: Bach Máté

A Magyar Rádió Márványtermében 11 órától a Félhetetlen című zenés mese csendül fel, amelynek szövegét és zenéjét Bánkövi Gyula írta. Mint elmondta, a Grimm testvérek legvéresebbnek mondott meséjét, A félelemkeresőt úgy szerette volna feldolgozni, hogy azon a legkisebbek és a legnagyobbak is jól szórakozzanak. A mesélő Becze Szilvia műsorvezető, az előadáson a Bartók rádió zenekarának szólistái működnek közre.


rost_andrea_photo_1
Rost Andrea
Fotó forrása: mupa.hu


A Bartók rádió napján a műsorvezetők vetélkedőn mérik össze tudásukat Kossuth-díjas művészekkel. A Játssz ma! című vetélkedő 16 órakor kezdődik a 6-os stúdióban. A művészcsapat tagjai Rost Andrea operaénekes, Kelemen Barnabás hegedűművész és Bogányi Gergely zongoraművész. A műsorvezetők csapatát pedig Bolla Milán, Bősze Ádám, Fellegi Lénárd és Némethy Attila erősíti.


A Bartók rádió napját hagyományosan a csatorna névadója, Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató március 25-i születésnapjához legközelebb eső szombaton rendezik meg.



lukoviczky

EgriCsillagok_-586x340

2019.04.19

Az eredeti bemutató után ötven évvel újra a mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet nagyszombattól a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban is vetítenek.

ibolyanap

2019.04.19

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolyanap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Husvet_Opusztaszeren
2019.04.19

Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn.

Egy antarktiszi expedíció a Viktória-föld északi részén bukkantank a kéznagyságú nyomra, mely az archosaurus nemhez tartozó állattól származik. Emellett a kutatók a Déli-sarktól mintegy 1700 kilométerre erdők megkövesedett maradványait fedezték fel. Ez arra utal, hogy 200 millió évvel ezelőtt az Antarktisz nem az a jeges kontinens volt, mint ahogyan azt ma ismerjük.

Az aranyozott, ezüst gótikus kehely, mely a talpába vésett felirat szerint egykor a diósgyőri eklézsia tulajdona volt, Luxemburgi Zsigmond idejéből származik, aki Nagy Lajos király vejeként lépett a trónra, majd német-római császárként a nemzetközi politika egyik irányítója lett. A kehely a 15. századból maradt fenn, és a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből érkezett a királynék várába szeptember végéig. Az ötvöstechnika, mellyel díszítették, Velencében alakult ki, magyarországi elterjedése a szoros magyar-olasz kapcsolatokkal, különösképpen Zsigmond velencei háborújával és gyakori itáliai tartózkodásával magyarázható.

Az egyelőre ismeretlen szövegek tartalmazhatják Kafka több, az író halála után befejezetlenül megjelent művének végét is, és fényt deríthetnek a világirodalom egyik legrejtélyesebb alakjára, akinek kulturális örökségére Németország és Izrael is igényt tart. A szövegekkel kapcsolatos hercehurcát akár maga Kafka is írhatta volna, annyira abszurd, hiszen egy olyan gyűjteményért folyt a harc, amelynek senki nem ismerte a tartalmát.

Csaknem 13 500 éves sírt tártak fel a dél-kínai Kuangtung tartományban, melyben egy guggoló pózban elhelyezett női holttestre bukkantak a régészek. A holttest egy 13 és 18 év közötti lányé, akinek azonban hiányzik a feje. Ez a Kínában valaha talált legrégebbi sírhely, amelyben a halottat szándékosan egy bizonyos pozícióban helyezték örök nyugalomra. A holttest különleges testhelyzetéből primitív vallásos hiedelmek megjelenésére lehet következtetni.

A Duna-korzón felállított színpadon koncerteket, iparművészeti bemutatókat, népzenei és néptáncműsorokat láthatnak az érdeklődők, szombattól húsvéthétfőig pedig a tojásfestők, tojáspatkolók munkáját is megtekinthetik. A Deák téren és a Fővám téren a minőségi kézműves termékeké és étkeké a főszerep, a Városháza parkban pedig a gyerekeknek kínálnak előadásokat, az ünnephez kapcsolódó játékokat és kézműves foglalkozásokat.

Az eredeti bemutató után ötven évvel újra a mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet nagyszombattól a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban is vetítenek.

EgriCsillagok_-586x340

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolyanap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn.

A Fővárosi Nagycirkuszban húsvéti programokkal, az artistaképzősök produkciójával és új műsorral várják az érdeklődőket a húsvéti hétvégén és a cirkuszi világnapon.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma