Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.03.22

Izgalmas krimiket, érdekes drámákat és pódiumbeszélgetéseket is kínál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campus Filmfesztiválja, amelyet hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendeznek meg március 25. és 28. között Budapesten, a Ludovika Vívóteremben.

ludovica_campus
A rektor kulturális találkozóhellyé tenné a LudoviKa Campust.
Forrás: Facebook


A filmfesztivál programjában többek között a Piedone nyomában című magyar dokumentumfilm, a Kurszk belga-luxemburgi dráma, a Gerilla című magyar történelmi dráma, A 64-es betegnapló dán-német thriller és Szász Attila Apró mesék című alkotása szerepel. A vetítések között a filmekhez kapcsolódó pódiumbeszélgetések is várják a közönséget.


Március 25-én A 64-es betegnapló és a Piedone nyomában című filmek vetítése közötti beszélgetésen a nyomozók valóságos és filmbéli szerepeiről lesz szó. A következő napon a Kafarnaum – A remény útja című film vetítése után Prőhle Gergely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője, Baski Sándor újságíró és Csákvári Géza filmkritikus cserélnek eszmét, míg a harmadik napon a Guerilla című film vetítése után a szerethető hősökről, valamint a háborús filmek sajátosságairól lesz szó.


ludovica_filmfesztival
A Ludovica Campus Filmfesztivál plakátja
Forrás: Facebook


A fesztivál utolsó napján a Szembenézés a múlttal – krimi és történelem című kerekasztal-beszélgetésen az Apró mesék és a Csuklyások című filmek kapcsán fejti ki gondolatait Rada Péter, az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának nemzetközi és tudományos dékánhelyettese, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Gál Kristóf rendőr alezredes, a rendőrség szóvivője.


Az egyetem az idén útjára indított Tisza István-programmal és a filmfesztivállal is a campuson egy kulturális teret szeretne létrehozni, amely az egyetemi polgárok mellett a budapestieknek is kedvelt közösségi helye, szellemi központja lesz.


További információk az esemény Facebook oldalán.

Magyar_Nemzeti_Balett_A_tokeletesseg_szedito_ereje

2019.06.16

15. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Táncfesztivált, melyen a néptánctól a kortárs táncokon át a klasszikus balettig szinte valamennyi műfajban kínálnak előadásokat hazai és nemzetközi társulatok közreműködésével.

Night_Fishing_at_Castellammare

2019.06.16

Több hónapon át tartó előadás- és beszélgetéssorozattal idézi meg Budapesten a száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar művészetét a Csontváry Emlékműterem és Műhely Kulturális Egyesület. A június 19-én kezdődő sorozaton neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket a festő életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt.

30y

2019.06.16

A Zagar, a Mörk, a Kistehén, Csemer Boggie és a 30Y ad koncertet a Hey, June! idei sorozatában. A Müpa 2010-ban indult nyárindító könnyűzenei fesztiválja idén június 17-től 25-ig tart.

A 69 éves spanyol rendező az 1980-as években kezdte pályafutását. Legismertebb filmjei között szerepel az Asszonyok az idegösszeomlás szélén, a Mindent anyámról és a Volver. Legutóbbi, Fájdalom és dicsőség című filmjét a cannes-i filmfesztiválon mutatták be. A produkció főszerepét alakító Antonio Banderas a legjobb színész díját kapta. A velencei filmfesztivált augusztus 28. és szeptember 7. között rendezik meg.

A mexikói kormány azzal vádolja a Carolina Herrera divatházat, hogy Resort 2020 nevű kollekciójában mexikói kulturális motívumokat használt fel. A mexikói kormány új tervében szerepel, hogy az őslakos közösségek megkapják a jogot arra, hogy kultúrájuk elemeiről maguk rendelkezzenek, hogy megakadályozzák „hagyományos művészetük plagizálását". A Carolina Herrera szóvivője szerint a divatház elismeri, hogy a kollekciót „a kultúra gazdag színei és művészi technikái" inspirálták.

A régóta kihalt trilobitára a Kenguru-szigeten találtak rá, csupán 30 kilométerre Ausztrália partjától. A trilobiták vagy háromkaréjú ősrákok mintegy 270 millió éve haltak ki. Az újonnan felfedezett faj a Redlichia rex nevet kapta. Harminc centiméteresre is megnőtt, ezzel ez a kabriumi robbanás legnagyobb trilobitafaja, melyet Ausztráliában találtak. A Redlichia rex példányait a Dél-Ausztrália Múzeumban mutatják majd be.

Palatinus 1919-ben átadtásakor 5000 négyzetméternyi egybefüggő vízfelületével Európa legnagyobb szabadtéri medencéjének számított. A fürdőnbek volt gyógyvizes és hullámmedencéje, az utóbbit mind a mai napig ugyanaz a szerkezet üzemelteti. A margitszigeti strand nagyon népszerű volt, egy-egy nyári napon több mint tízezer ember váltott jegyet, ezért volt szükség arra, hogy az 1930-as években bővítsék. A Palatinus népszerű a külföldi turisták körében is: napjainkban a nyári időszakban akár a 40 százalékot is elérheti az arányuk a látogatók között.

Leonard Cohen több mint 50 szerelmeslevele, amelyet a So Long, Marianne című szám múzsájának címzett, 876 ezer dollárért, azaz 250 millió forintért kelt el június 13-án a Christie's árverésén. Az 1960-as évekből származó levelekből megismerhető a művész és Marianne Ihlen szerelmének krónikája. Ebben az időszakban vált Cohen nehezen élő költőből sikeres és híres dalszerző-zenésszé. A levelezést a Christie's előzetes becsléseinek ötszöröséért vásárolták meg.

15. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Táncfesztivált, melyen a néptánctól a kortárs táncokon át a klasszikus balettig szinte valamennyi műfajban kínálnak előadásokat hazai és nemzetközi társulatok közreműködésével.

Magyar_Nemzeti_Balett_A_tokeletesseg_szedito_ereje

Több hónapon át tartó előadás- és beszélgetéssorozattal idézi meg Budapesten a száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar művészetét a Csontváry Emlékműterem és Műhely Kulturális Egyesület. A június 19-én kezdődő sorozaton neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket a festő életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt.

A Zagar, a Mörk, a Kistehén, Csemer Boggie és a 30Y ad koncertet a Hey, June! idei sorozatában. A Müpa 2010-ban indult nyárindító könnyűzenei fesztiválja idén június 17-től 25-ig tart.

Személyes történeteikkel idézik fel az 1980-as, 1990-es éveket a Szabadságkoncert művészei, akik a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából lépnek színpadra június 16-án, a Hősök terére szervezett nagyszabású előadáson.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma