15_eves

2018.12.05

Trianon címmel nyílt kiállítás Jankovics Marcell munkáiból szerdán Székesfehérváron, a Csók István Képtárban. A grafikusművész közel kétszáz alkotásból álló, grandiózus tárlata 1526-tól 2016 végéig jeleníti meg a magyar történelem eseményeit a trianoni békediktátummal való összefüggésben.

Trianon_JM
Jankovics Marcell Trianon című kiállításának megnyitója
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka


Jankovics Marcell fantáziája, mesélőkedve és az általa használt vizuális nyelv minden korban a közösségről, a közösségnek szól. Bármit csinált eddigi pályafutása során, abból mindig erős bizonyosság áradt, hogy mégiscsak vannak az embertől elvehetetlen dolgok: identitás, hagyomány, szakralitás" – mondta köszöntő beszédében Baán László, a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. A művész régóta keresi Trianon el nem múló sebének okait és következményeit. Mostani kiállításához meghökkentő műfajt választott, a politikai karikatúráét, amely a töröktől máig ívelve idézi meg a magyar történelem tragikus időit, annak szereplőit – tette hozzá.


„Alkotásai segítenek abban is, hogy „megértsük és újraértelmezzük nemzeti jövőképünket, s képesek legyünk a nemzet határokon átívelő egyesítésével végérvényesen meghaladni Trianont" – emelte ki Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.


Jankovics_Marcell
Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas grafikusművész, filmrendező, a nemzet művésze
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
 

Az lenne a legjobb, ha ezt a kiállítást soha nem kellett volna megtartani, azonban a történelem ezt máshogy akarta" – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester. Kijelentette: Székesfehérvárnak egykori koronázó városként történelmi felelőssége van, és az önkormányzat érzi ezt a felelősséget, ezért emlékbizottságot állítottak fel, amelynek segítségével kiállításon szeretnék bemutatni, miként hatott a trianoni békeszerződés Fejér megyére, azon belül Székesfehérvárra.

A március 3-ig látogatható tárlatot Tóth Norbert, a kiállítás kurátora nyitotta meg. Mint mondta, hogy Jankovics Marcell kiállítása arról „az ősi szakrális királyságról mesél, amely természete szerint befogadó és hazája az itt élő népeknek, amely évezredeken át vérét adta, hogy védelmezze a keresztény hitet".


Forrás: MTI

KAD_Kultura_596x90_002

szir_001

2019.08.17

Mivel hat legmélyebben egy háború, ha nem azzal, hogy a számok és adatok mellett arcot, arcokat kap? Hogy testközelbe kerül, megérint. Az augusztus 14-én a Párbeszéd Házában Aleppo. Háború. Újjászületés – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában címmel nyílt páros fotókiállítás a szíriai háborúba visz el.

ART_LABEL

2019.08.17

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényeként vonzó célpont: tavaly több mint félmillió embert látott vendégül a Hajógyári. A számos külföldi országból érkező fesztiválozót elsősorban a világhírű előadók koncertjei csábítják hozzánk, ám nem érdemes elmenni a Sziget kínálta további programok és élmények mellett sem. Az Art Label Budapest sátrában töltöttem két és fél napot.

barokk_randevu_denes_viktor_res

2019.08.16

Bach ritkán felcsendülő világi kantátáját, a Phoebus és Pánt mutatják be augusztus 24-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. A Barokk randevú programjában felcsendülő előadás az emelkedett és hétköznapi művészet párharcáról szól. Dénes Viktor rendező úgy véli: a lényeg, hogy életre keljen a koncertterembe álmodott történet a színpadon.

Több mint százezer éves erdei őselefánt maradványait találták meg a második varsói metróvonal építése közben. A 115-130 ezer évvel ezelőtt élt nőstény mintegy hét tonnás lehetett, medence- és lábszárcsontjaira hat méterrel a felszín alatt bukkantak rá. Utoljára az 1960-as években történt hasonló felfedezés Lengyelországban, a most előkerült csontmaradványokat a helyszínen állítják majd ki egy üvegvitrinben.

A VisitEngland frissen közzétett összesítése szerint a Tate Modern múzeum volt Anglia leglátogatottabb ingyenes turistalátványossága. Az intézmény 5,87 millió embert vonzott tavaly, a legnépszerűbb fizetős hely – az előző évekhez hasonlóan – a londoni Tower volt 2,6 millió látogatóval. Több mint 1500 turisztikai célpont adatait összesítve készült a jelentés, mely alapján az is megállapítható, hogy az angliai nevezetességek látogatottsága – különös tekintettel a múzeumokra és galériákra – két százalékkal nőtt.

Peter Fonda 79 éves volt. A hollywoodi filmvilág egyik ismert családjából származott: édesapja a filmművészet nagy öregje, a néhai Henry Fonda, nővére Jane Fonda, leánya a szintén színésznő Bridget Fonda.

Karrierje az 1960-as évek ellenkultúrájának mozgalma idején ívelt fel. Legismertebb filmje az 1969-ben bemutatott Szelíd motorosok, amelynek társ-forgatókönyvírója is volt. Mintegy száz film alkotója volt: színészként, forgatókönyvíróként, rendezőként. Kétszer jelölték Oscar-díjra: 1970-ben a Szelíd motorosok forgatókönyvírójaként, illetve 1998-ban a legjobb férfi alakításért az Ulee aranya című filmben, ez utóbbiért Golden Globe-díjat kapott.

Több mint másfél méteres ősi pingvin maradványait azonosítottak Új-Zéland déli részén. A fosszíliákat 2018-ban fedezte fel egy amatőr paleontológus, az 56-66 millió évvel ezelőtt élt madár nagyjából 80 kilogrammos lehetett, így nem tűnik ki a sziget gigantikus, kihalt élőlényeinek sorából. Szakértők a csontok elemzése alapján arra jutottak, hogy azok egy eddig ismeretlen fajhoz tartoznak, melynek a crossvallia waiparensis nevet adták.

Bár számos új film forgalmazását kezdték meg a hétvégén az észak-amerikai mozik, a Universal stúdió Halálos iramban: Hobbs & Shaw című filmje megtartotta vezető helyét a kasszasikerlisták élén. A Dwayne Johnson és Jason Statham főszereplésével készült misztikus akciófilmre 25,4 millió dollárért váltottak jegyet forgalmazása második hétvégéjén. Kilenc nap után a film 108 millió dollár jegybevételt hozott az észak-amerikai mozikban és 224 millió dollárt külföldön.

Ma kezdődik és három napon át tart a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, ahol IV. Béla koronázása elevenedik meg.

koronazas01

Augusztus 17-én kezdődik Tatán a barokk zenei fesztivál, az egyhetes rendezvénysorozat programjában többször közreműködnek az ugyanebben az időben zajló Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus hallgatói.

Augusztus 22-én rendezik meg a 12. Győri Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai Fesztivált, majd a magyar és külföldi előadókat is összefogó Total Dance Festival látványos show-műsorával augusztus 24-én zárják a nyári fesztiválsorozatot Győrben.

Változatos és színes műsorral várja az érdeklődőket Pakson a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál. Augusztus 23. és 25. között – a kiváló hazai zenészek mellett – külföldi vendégek is érkeznek a rendezvényre több európai országból és Japánból.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma