IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2012.04.16
Götz Eszter
Tizenhat éves lányok pancsolnak a tengerben, az egykori háborús védelmi vonal, az Atlanti Fal tövében. Bikinis alakjuk elmosódik, a kép szemcséssé esik szét a szanaszét fröcskölő víztől, testükön átsüt a késő nyári napfény. FILMLEVÉL A TITANICRÓL
Egy amerikai kisvárosban megtörtént esetet ültet át francia tengerparti környezetbe Delphine és Muriel Coulin első nagyjátékfilmje, egy középiskolai lánycsapat sajátos kitörési kísérletéről. 2008-ban a média sokat foglalkozott annak a tizenvalahány Massachusetts-beli lánynak a történetével, akik egyszerre estek teherbe: lázadásként a rájuk váró felnőtt élettel szemben a korai anyaságot választották. A francia rendező-testvérpáros rendkívüli empátiával közelít a botrányhoz; egyikük véletlen terhességéből úgy bomlik ki az ötlet, mintha csak egy szombat esti buli szerveződne.
 
A lányok unatkozva lógnak a játszótéren, elbújva cigiznek tornaóra helyett, mint minden kamasz a világon. Nem hősök, nem is harcos társadalomkritikusok. Félig még gyerekek, akikre otthon viszonylag kevés figyelem jutott, de nem kevesebb, mint bármelyik nyugati világbeli kamaszra. Nem is a szülők ellen lázadnak (bár volna miért), hanem csak kiutat keresnek a rájuk váró, szemmel láthatóan teljesen értelmetlen felnőtt élet elől. Egy unalmas délutánon úgy döntenek, hogy nem akarnak felnőni, inkább anyává lesznek. Szereznek maguknak és néhány, ötletszerűen kiszemelt srácnak egy jó estét; az aktusok többsége ugyanúgy a tengerparton történik, mint életük többi eseménye – a tornaórák, a séták és a beszélgetések –, és várják az eredményt. Mire az iskolanővér felfigyel a dologra, már mindegyik lány pozitív terhességi teszttel vonul be a rendelőbe. Közben pedig minden megy tovább, ahogy szokott. A szülők persze dühöngenek, az iskolában levetítenek egy oktatófilmet a szülésről – a fiúk végigröhögik az egészet –, de a lányok tovább járnak a suliba, cigiznek, sétálnak, simogatják a szépen növekedő pocakjukat. Várandósak, tehát az a dolguk, hogy várjanak, és egy nagy, közös házról álmodnak, ahol majd együtt nevelik a kölyköket.
 
Az események innentől nem is számítanak. Egyikük, aki legelőször esett teherbe – Louise Grinberg profi színész, de csodálatos egyszerűséggel alakítja Camille szerepét – egy balesetben elveszíti a babát, egy másikuk csak a csapat kedvéért hazudja terhesnek magát, de tizenöten valóban anyák lesznek. Hogy azután úgy alakul-e az életük, ahogyan ebben a közös álomban elképzelték, az korántsem biztos. A film szűkszavúan beszél a végkifejletről, ahogyan a városka reakcióiról is alig tudunk meg valamit. A tanári kar ülésén sűrítve minden reakció elhangzik, ami a felnőttek részéről elhangozhat, ez a briliáns jelenet tökéletes képet rajzol arról, ami elől a lányok menekülni próbálnak. Várhatóan ez az értetlen, közönyös túlélni-vágyás dominálja további életüket is; az utolsó képsorok újra a kihalt, csöndes, eseménytelen tengerparton pásztáznak végig.
A film legtöbb erénye éppen abban rejlik, hogy nincs benne semmi heroikus. Sem a vállalás, sem a következmények nem tűnnek különlegesnek. Csak játék, de a játékosok komolyan veszik az egészet és betartják a szabályokat. Ehhez őszinte, puritán képi világ kell – ilyet hozott létre Jean-Louis Vialard operatőr –, és hiteles alakítások, amatőr és profi színészektől egyformán, amikben a film igazán bővelkedik. Az éjszakai tengerparton égő focilabdával játszó fiatalok metaforikus jelenete olyan képsor, ami nagy valószínűséggel bekerül a filmtörténet nagykönyvébe. És ha egyszer végre már túljutunk az egész világban régóta esedékes, radikális szemléletváltáson, ez a film a „szellemi rákészülés” rovatban fog helyet kapni.

lukoviczky

2012.08.31
Első hallásra kevésnek tűnhet az idei Velencei Építészeti Biennále főkurátora, David Chipperfield neves építész által választott hívószó, ami köré a nemzeti pavilonok és a központi kiállítás épült: „Common Ground”, azaz közös alap. KRITIKA
2012.08.31
A balladás novellák emlékezője nagyjából ugyanaz a férfi, aki természetesen valamikor volt gyerek és kamasz, vagy most is az, ha szorongató visszautat tesz az időben, mely a rekonstrukció során ugyancsak tartogat meglepetéseket, újabb lelki erőpróbákat. KRITIKA
2012.08.31
Itthon kevesen ismerték Vázsonyi Vilmost, a századfordulón élt demokrata politikus, igazságügyi miniszter unokáját, egy nagy múltú család utolsó közvetlen leszármazottját. Zeke Gyula és Hadas Miklós kötete erre a különleges emberre emlékezik, aki úgy élt és úgy is halt meg, ahogyan senki más. KRITIKA

A fosszíliák a dicynodonták legkevesebb hét-nyolc egyedéhez tartoznak, az emlősök ezen ősei ökörméretűek voltak. Vannak közöttük archosaurus- és más őshüllő-maradványok is, utóbbi a krokodilok őséé lehetett. A tudósok úgy vélik, hogy az 1x2 méter kiterjedésű és ugyanilyen mély terület ivóhely volt abban az időben, amikor nagy szárazság pusztított a térségben, és az állatok legyengült állapotuk miatt pusztultak el. Argentína gazdag a triász, a jura és a kréta földtörténeti korból származó fosszíliák lelőhelyeiben, olyan ősállat-kövületekre bukkantak a dél-amerikai országban, amelyek a bolygó északi részén nem fordulnak elő.

Egy antarktiszi expedíció a Viktória-föld északi részén bukkantank a kéznagyságú nyomra, mely az archosaurus nemhez tartozó állattól származik. Emellett a kutatók a Déli-sarktól mintegy 1700 kilométerre erdők megkövesedett maradványait fedezték fel. Ez arra utal, hogy 200 millió évvel ezelőtt az Antarktisz nem az a jeges kontinens volt, mint ahogyan azt ma ismerjük.

Az aranyozott, ezüst gótikus kehely, mely a talpába vésett felirat szerint egykor a diósgyőri eklézsia tulajdona volt, Luxemburgi Zsigmond idejéből származik, aki Nagy Lajos király vejeként lépett a trónra, majd német-római császárként a nemzetközi politika egyik irányítója lett. A kehely a 15. századból maradt fenn, és a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből érkezett a királynék várába szeptember végéig. Az ötvöstechnika, mellyel díszítették, Velencében alakult ki, magyarországi elterjedése a szoros magyar-olasz kapcsolatokkal, különösképpen Zsigmond velencei háborújával és gyakori itáliai tartózkodásával magyarázható.

Az egyelőre ismeretlen szövegek tartalmazhatják Kafka több, az író halála után befejezetlenül megjelent művének végét is, és fényt deríthetnek a világirodalom egyik legrejtélyesebb alakjára, akinek kulturális örökségére Németország és Izrael is igényt tart. A szövegekkel kapcsolatos hercehurcát akár maga Kafka is írhatta volna, annyira abszurd, hiszen egy olyan gyűjteményért folyt a harc, amelynek senki nem ismerte a tartalmát.

Csaknem 13 500 éves sírt tártak fel a dél-kínai Kuangtung tartományban, melyben egy guggoló pózban elhelyezett női holttestre bukkantak a régészek. A holttest egy 13 és 18 év közötti lányé, akinek azonban hiányzik a feje. Ez a Kínában valaha talált legrégebbi sírhely, amelyben a halottat szándékosan egy bizonyos pozícióban helyezték örök nyugalomra. A holttest különleges testhelyzetéből primitív vallásos hiedelmek megjelenésére lehet következtetni.

Az eredeti bemutató után ötven évvel újra a mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet nagyszombattól a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban is vetítenek.

EgriCsillagok_-586x340

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolyanap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn.

A Fővárosi Nagycirkuszban húsvéti programokkal, az artistaképzősök produkciójával és új műsorral várják az érdeklődőket a húsvéti hétvégén és a cirkuszi világnapon.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma