NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2013.10.08

Meseíró pályázatot írt ki óvodásoknak és alsó tagozatosoknak a Játszóvilág Egyesület, a műveket november 7-éig várják a szervezők.

2013.10.04

A program keretében a Magyar Színház hosszabb távon kíván együttműködni egy-egy osztállyal aktuálisan két projekt kapcsán. Egy-egy projekt hat alkalmat, plusz az előadás megtekintését öleli fel.

2013.10.01

Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum-Budapest Galéria pályázatot hirdet - képzőművészek és fotóművészek számára - a 2014-es évre, egy és kéthónapos, illetve egyik esetben két hetes művészeti alkotói ösztöndíjakra a következő helyekre:

Bécs, Salzburg, Krems, Strasbourg, Stuttgart, Frankfurt am Main, Lisszabon, Helsinki (Vantaa) és Gyergyószárhegy.

2013.09.25

Kell egy csapat! témában hirdetett nyílt rövidfilmpályázatot idén a november 7. és 11. között megrendezendő ZSIFI - Budapesti Zsidó Filmfesztivál és a Daazo.com; olyan műveket is várnak, amelyekben csak érintőlegesen jelenik meg a zsidóság.

2013.09.10

Az Időfutár - A körző titka című rádiójátékhoz és könyvhöz kapcsolódóan saját készítésű kisfilmmel pályázhatnak 11-19 év közötti fiatalok szeptember 30-ig a Pozsonyi Pagony kiadó kiírására.

2013.09.04

A versenyprogramon kívül is nagy sikerű magyar és külföldi dokumentumfilmeket mutat be rendezői mesterkurzusokkal egybekötve a miskolci Jameson CineFest filmfesztivál a DunaDOCK szervezésében szeptember 13. és 16. között.

tunetegyuttes_dusa_gabor

2013.09.02

A Tünet Együttes munkáját évek óta segítik önkénteseink, akik nélkül nehezen boldogulnánk a hétköznapokban vagy éppen premierek közeledtével. Szeretnénk önkénteseinkkel közösen értéket teremteni, minél jobban bevonni őket az életünkbe, együtt dolgozni velük azokért az elképzelésekért, célokért, amelyek a független művészetet szolgálják. Nyitottak vagyunk elképzeléseikre, ötleteikre.

2013.08.27

Innovativitás, szokatlan, meghökkentő megoldások, kreativitás, környezetbarát látásmód - a legfontosabb elvárások, amelyeknek meg kellett felelniük azoknak a terveknek, amelyekkel a HEINEKEN és a Design Terminál közös, formatervezői pályázatára lehetett nevezni. A májusban meghirdetett verseny legjobbjait egy szoros döntő után, augusztus 22-én hirdették ki. A kiemelt sajtóérdeklődéssel kísért eseménynek a letisztultan elegáns, népszerű belvárosi Hellobaby Bar adott otthont, ahol ez alkalomból három kreatív, fantáziadús, sörös installáció is ki lett állítva.

2013.08.20

A díj olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban - nem szakmai lapokban, folyóiratokban - megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.

2013.08.13

Könyvborító-tervező pályázatot hirdet grafikusok és designerek részére a Bridge Budapest és a Kossuth Kiadó. Egy pályázó több tervvel is pályázhat, a fődíj százezer forint. A könyv szerzője Veiszer Alinda, televíziós újságíró. Az „A Bridge Generáció” című könyv megpróbálja megérteni, hogyan nőttek fel, és honnan kerültek elő azok a fiatalemberek, akiknek a víziója több annál, hogy felépítsenek egy sikeres céget. Nem kevesebbet akarnak, mint megváltoztatni a világot, termékeikkel és üzeneteikkel formálni a közgondolkodást.

Az eddig ismertnél sokkal komolyabb szereplője volt a hitleri propagandagépezetnek Lothar-Günther Buchheim író és műgyűjtő, A tengeralattjáró című világsikerű regény szerzője, aki a második világháború után pacifistának mondta magát – állítja Gerrit Reichert oknyomozó német újságíró. Reichertnek meggyőződése, hogy Buchheim csak a háború után változott át a nácik propaganda-szakértőjéből békeharcossá. A 2007-ben 89 évesen elhunyt szerző a háború alatt haditudósító volt, és tengeralattjárókon szerzett tapasztalatai alapján írta meg 1973-ban megjelent, több millió példányban elkelt világháborús regényét, a Das Boot-ot, amelyből 1981-ben nagysikerű film is született. A történet egy búvárhajó legénységének mindennapjain keresztül a háború kilátástalanságát mutatja be.A sikerregény magyarul 1982-ben, Bor Ambrus fordításában A hajó, 1999-ben pedig A tengeralattjáró címmel, Farkas Tünde fordításában jelent meg.

A festőművész munkáiból szerdán nyílik kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen, a MANK Galériában. A válogatásban egyszerre kapnak helyet portrék és olyan fiktív helyszínek, melyek titokzatos atmoszféráját organikus formák, városképi elemek vagy sejtelmes drapériák szövik át.

A Liebling Haus – Fehér Város Központ nevű új intézmény fő feladata Tel-Aviv kiemelkedő építészeti arculatának elismertetése lesz, mivel a várost már régóta a Bauhaus iskola egyik legfontosabb centrumának tekintik az egész világon. Több mint négyezer fehér Bauhaus-épület áll a városban, amely róluk kapta becenevét, a „fehér várost". 2003-ben az UNESCO a világörökség helyszínének nyilvánította Tel-Aviv központjának Bauhaus-jellegű építészetét, a Fehér várost.

Az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítése 22 régészeti lelőhelyet károsíthat vagy semmisíthet meg az arizonai Organ Pipe Cactus Nemzeti Parkban az amerikai Nemzeti Parkszolgálat jelentése szerint. A Sonora-sivatag ezen térségében már 10 500 éve is éltek emberek. A 15 méter magasra is megnövő kandeláberkaktuszról elnevezett nemzeti park az UNESCO bioszféra rezervátuma, melynek 48 kilométer hosszú déli határa az Egyesült Államok és Mexikó határa mentén fekszik. A tervek szerint a határfalnak mély beton- és acélalapja lesz, a szövetségi programban szerepel továbbá az eddigi utak meghosszabbítása a határ mentén és megfigyelő berendezések, reflektorok felállítása.

A spanyol hódítás előtti leleteket Tiahuanaco régészeti lelőhely romjai között, a Kalasasaya templomnál fedezték fel. Az edényeket körben helyezték el, ami arra utal, hogy feltehetően egy előkelő ember temetésekor az áldozatok bemutatásakor kerültek a földbe. Tiahuanaco a spanyol hódítás előtti birodalom szellemi és politikai központja volt. A város, amely virágkorát i. sz. 400. és 900. között élte, kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Romjai 2000-ben kerültek az UNESCO kulturális világörökségének listájára.

Szüreti felvonulással, koncertekkel, kirakodóvásárral, borbemutatóval és négy ország férfi énekeseivel várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a 23. Európai Bordalfesztivál Pécsen és a villányi borvidék településein.

bordalfesztival.r

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma