Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2013.12.05

A világhírű magyar szoprán, Marton Éva adja a nevét ahhoz a budapesti nemzetközi énekversenyhez, amelynek szervezésben és rendezésében egyaránt részt vesz a Zeneakadémia Koncertközpont és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - jelentették be az intézmény szerdai sajtótájékoztatóján.

A nyolctagú nemzetközi zsűrit Marton Éva vezeti, a középdöntőket 2014. szeptember 16. és 19. között rendezik. A döntőt szeptember 20-án tartják, 21-én a Magyar Állami Operaház ad helyet a verseny gálaestjének.

2013.12.03

A Szegedi Nemzeti Színház és a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum várja azoknak a jelentkezését, akik szívesen vállalnak statiszta szerepet önkéntes tevékenység formájában a William Shakespeare - Othello című darabban.

2013.12.02

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége idén november végén ismét meghirdeti a Magyar Sajtófotó Pályázatot. A hagyományokhoz híven a pályázatra elsősorban a hazai és határon túli sajtó munkatársainak jelentkezését várjuk, de a megmérettetés – a korábbi évekhez hasonlóan – nyitott amatőr fotósok számára is. Nevezési határidő: 2014. január 5.

2013.11.27

A Tünet Együttes a független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata 11 éve. Az együttes évente kb. 60-70 előadást tart Budapesten, vidéken és külföldön. A társulat a produkciók létrehozásán és előadásán túl folyamatosan keresi, hogyan tud érvényes módon reflektálni a mai világra, hogyan tud művészeti és pedagógia eszközeivel konstruktív módon megszólalni, elgondolkodtatni.

2013.11.26

Élő tájnyelvek - a magyar nyelv táji gazdagsága címmel pályázatot hirdet az Anyanyelvápolók Szövetsége (ASZ). A beadási határidő 2014. április 30.

image001

2013.11.20

Az MTVA és a Cinema City közös pályázata minden magyarországi, valamint határon túli magyar általános iskolai osztály számára.

2013.11.18

A Magyar Állami Operaház kétfordulós meghallgatást hirdet minden hangfajban és minden operai korstílusban.

kaszas
2013.11.13

A Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület nyílt, országos pályázatot ír ki a 2008-ban alapított Kaszás Attila-díj kisplasztikájának elkészítésére. A győztes pályaművet 2014-ben első alkalommal adják át a Pécsi Országos Színházi Találkozón a Kaszás Attila-díj díjazottjának.

2013.11.12

A Szabad Tér Színház felhívása a budapesti óvodások és iskolások, valamint amatőr hagyományőrző és művészeti csoportok, továbbá művészeti intézmények hallgatói számára. A jelentkezéseket november 22-ig fogadják.

tubatobi-350x620

2013.11.12

Az “Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével” program keretében kíván lehetőséget adni a BonbonMatiné sorozat a magyar zenei iskolák, műhelyek tehetségeinek, hogy felléphessenek az IBS Színpadon a BonBonMatiné programhoz csatlakozva.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

A Megszálottak az elmúlt időszakban két nemzetközi fesztiválon is díjakat nyert. Májusban a Keresztény Filmek Világfesztiválján, Orlandóban nyerte el Fésűs Nelly a legjobb női alakítás díját. Most a film az Alaska Film Awards nemzetközi fesztivál fődíját, az Északi Fény Kirobbanó Tehetség Díja elismerést nyerte el, a jakartai világfesztiválon pedig a legjobb európai film Arany Díjat, Pozsgai Zsolt pedig a legjobb rendezői díjat is megkapta három másik kollégája mellett. A jakartai verseny díjait augusztusban az indonéziai császári városban, Dzsogdzsakartában, több napos ünnepség keretében veheti át a rendező a császári család meghívására.

A Római Magyar Akadémia június 25-én 19.00 órakor Zsigmond Dezső: A Sátán fattya című nagyjátékfilmjével emlékezik meg a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a Kárpátalján élő magyarság vészkorszakáról, amelyről évtizedekig beszélni sem volt szabad. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült film, Kárpátalja úgynevezett felszabadulás utáni periódusát (1944-45) tárja a néző elé, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenykij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait.

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

teraszlive_bujdosotrio_WEB

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

Fényfestéseket, fényinstallációkat, utcaművészeti produkciókat tartanak a 4. Zsolnay Fényfesztiválon június 27. és 30. között Pécsett.

Egyebek mellett a III. Richárdot, a Vihart és a Szentivánéji álmot láthatja a közönség a hatodik Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, amelyet június 27. és július 3. között szerveznek meg a vajdasági Cortanovcin.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma