2018.09.19

Három pályázati kiírás keretében összesen 125 millió forinttal kívánja támogatni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétét. A Hangfoglaló Program a 2018/2019-es évadban a magyar elektronikus zene nemzetközi érvényesülésének támogatására 10 millió forintos keret áll rendelkezésre.

2018.08.10

Még augusztus 24-én éjfélig lehet jelentkezni a Halmos Béla Program külföldi fellépéseket, stúdiófelvételeket, népzenei konferenciákat, szakmai képzéseket és a médiában való megjelenést is támogató pályázataira.

2018.06.26
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ 2018. október 1. és november 11. között ismét megszervezi a Múzeumok Őszi Fesztiválját, melynek idei jelmondata a kulturális örökség európai évéhez kapcsolódóan: „Szenzációs örökségünk!”. A rendezvénysorozathoz csatlakozni kívánó muzeális intézmények július 6-ig adhatják postára a szándéknyilatkozatot, az online regisztráció és a programtervezet megadásának határideje pedig július 13-a.
2018.06.06

Az egri Agria Nyári Játékok művészeti vezetése Várkonyi Mátyás zeneszerző vezetésével meghallgatást hirdet a 2019. évi Agria Nyári Játékok keretében látható Egri csillagok című történelmi musicalbe 18–35 év közötti énekes-színművészek, valamint minden zenei stílusban járatos, kottát olvasni tudó hangszeres zenészek számára.

2018.06.04

Ha elkötelezett és lelkes színházlátogató vagy és elmúltál 18 éves, semmiképpen se hagyd ki ezt a lehetőséget! Az idén már hetedik éve több mint 30 fővárosi színház részvételével, 2018. szeptember 22-én megrendezendő Színházak Éjszakája programsorozat önkéntes segítők jelentkezését várja. Részletek a cikkben!

2018.05.29

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) – a rendszerváltás utáni hazai kultúrafinanszírozás legmeghatározóbb intézménye – idén ünnepli negyedszázados születésnapját. Az eltelt 25 év alatt az NKA a kulturális élet valamennyi területén megkerülhetetlen szereplővé vált, legyen szó könyvkiadásról, színházról, táncról, képzőművészetről, zenéről, szépirodalomról, fotóról, vagy épp építészetről, örökségvédelemről, közművelődésről. Az NKA kollégiumait és Bizottságát a magyar kulturális élet meghatározó szereplői és jelentős alkotói képviselik.

2018.05.29

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) – a rendszerváltás utáni hazai kultúrafinanszírozás legmeghatározóbb intézménye – idén ünnepli negyedszázados születésnapját. Az eltelt 25 év alatt az NKA a kulturális élet valamennyi területén megkerülhetetlen szereplővé vált, legyen szó könyvkiadásról, színházról, táncról, képzőművészetről, zenéről, szépirodalomról, fotóról, vagy épp építészetről, örökségvédelemről, közművelődésről. Az NKA kollégiumait és Bizottságát a magyar kulturális élet meghatározó szereplői és jelentős alkotói képviselik.

inkubator40_daazo_nagy

2018.05.28

A Magyar Nemzeti Filmalap ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egész estés animációs, dokumentum- vagy játékfilmjének elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot, amelyre szeptember 2-ig várják a jelentkezéseket. A beérkezett pályázatok közül a szakmai előzsűri legfeljebb 10 filmtervet választ ki a döntőbe október 5-ig, amelyek kétmillió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.

192247_640_szex_kiallitas_rejto

2018.05.14

Idén, 2018 januárjában múlt 75 éve, hogy a magyar irodalom egyik legolvasottabb írója, a Reich néven született Rejtő Jenő emberhez méltatlan körülmények között elhunyt. Emlékének őrzésére irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdettek. Mit jelent számodra Rejtő Jenő? Ha van válaszod erre a kérdésre, mindenképpen pályázz!

2018.04.23

A Budapest Galéria nyilvános művészeti pályázatot ír ki egy Szent Margit-szobor elkészítésére, illetve Árpád fejedelem szobrának megmintázására! A pályázatokat május 20-áig lehet benyújtani! Az alkotás teljes megvalósítására mindkét pályázat esetén maximum bruttó 30 millió forint áll rendelkezésre két részletben.

Újra Magyarországon forgat Fjodor Bondarcsuk orosz filmrendező, aki ezúttal stúdiófelvételeket készít Budapesten. A producer-rendező édesapjához, az Oscar-díjas Szergej Bondarcsukhoz hasonlóan számos történelmi filmet forgatott már, emellett a fellendülő orosz filmipar több kasszasikert hozó alkotása is az ő nevéhez fűződik. Új filmjéről azonban még nem árult el részleteket.

Elhallgatott zenekarok címmel kiadvány jelent meg a ’60-as, ’70-es évek magyar beat- és rock együtteseiről. A kiadvány a zenei anyag mellett tartalmazza az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmet is, valamint két 73 perces CD-t is, amelyeken a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas és a Liversing számait hallhatja a közönség.

P. Szabó Ernő újságírót, művészettörténészt szeptember 26-án délután búcsúztatják Budapesten – közölte az Új Művészet folyóirat szerkesztősége. A közlés szerint P. Szabó Ernő búcsúztatását szeptember 26-án 16 órakor tartják a Batthyány téri Szent Anna-templomban szentmise keretében. P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész, az Új Művészet című folyóirat vezető szerkesztője hatvanhat éves korában hunyt el szeptember 9-én.

A legjobb filmnek járó Arany Kagyló-díjért 18 alkotás versenyez a szeptember 21-én kezdődött 66. San Sebastián-i filmfesztivál hivatalos programjában. A hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke idén Alexander Payne többszörös Oscar-díjas, amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer. Az észak-spanyolországi tengerparti városban rendezett seregszemlén olyan világsztárok vonulnak fel a vörös szőnyegen a következő napokban, mint Bradley Cooper, Ryan Gosling, Robert Pattinson, valamint Judi Dench és Danny DeVito, akik életműdíjban részesülnek.

Hétéves londoni iskolások osztályfotóiból rendez kiállítást az Oscar-díjas Steve McQueen jövő ősszel a Tate Britain múzeumban. A különleges projekttel a 12 év rabszolgaság 48 éves rendezője, aki maga is Londonban nőtt fel, a brit főváros sokszínűségét akarja ábrázolni. McQueen a BBC Newsnak kifejtette, hogy azért választotta a klasszikus iskolai osztályfényképet kifejezési eszközéül, mert az iskolai fotó „nagyon formális”: a gyerekek állnak vagy keresztbetett lábbal ülnek, és mellettük van a tanáruk. „Szerettem ezt a típusú fotót, amely az osztályra, az iskolára és a társadalomra is reflektál. Üzenet, amely annyira helyi, de amikor összekerül a többi fotóval, globálissá válhat” – fűzte hozzá. A Tate Britain Duveen Galériája 2019 novembere és 2020 májusa között mutatja be a kiállítást.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

chalk-1551566_1920-1360x1020

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

Még négy napig, augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség A Kaszás Attila-díj három jelöltjére a díj honlapján! Az idén Varga Klárit, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignácot, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsoltot, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagját jelölték a Kaszás Attila-díjra.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma