NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2013.04.08

A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet művészeti tárgyú, illetve a különböző művészeti területekhez kapcsolódó, azokat bemutató, értelmező, értékelő művek hagyományos módon történő megjelentetésének támogatására.


Pályázók köre:

A. olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (az erre utaló bejegyzést az alapító okiratban/alapszabályban/cégkivonatban jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),

B. színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, (a szakmai tevékenységre utaló bejegyzést az alapító okiratban/alapszabályban/cégkivonatban jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),

C. hazai muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),

D. határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),

E. olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz

Pályázati cél megvalósításának ideje:

Pályázni a 2013. május 2. és 2014. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.

Nevezési díj összege/mértéke:

A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is – de minimum 5000 Ft-ot – köteles befizetni.
Figyelem! Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet! A pályázathoz csatolni kell a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolatát!

Tervezett keretösszeg:

60 millió Ft.

Kötelező saját forrás mértéke:

A pályázó részére kötelező saját forrást a kollégium nem ír elő.

Altéma kódszáma:

3412

Benyújtási határidő:

2013. április 18-án, éjfélig

Kulcsszavak:
2019.09.16

Az ünnepek és hétköznapok megkülönböztetése már az ősidőktől elkísérte az embert, de modern és gyorsabb tempójú korunkban egyre nehezebb megtalálni és végigjárni az ünnepekhez vezető utat. Hogyan tudjuk igazán értékessé tenni ünnepeinket a 21. század elején?

2019.09.12

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal egyháztörténészek számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1978. január 1. után született kutatók pályázhatnak október 1-jéig.

2019.09.11

A Pannonfíling Mozgóképes Találkozót, avagy a „rövid filmek hosszú napját” immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Veszprémben. A fesztiválra szeptember 30-ig nevezhetnek rövidfilmekkel a hazai és határon túli alkotók.

A festőművész munkáiból szerdán nyílik kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen, a MANK Galériában. A válogatásban egyszerre kapnak helyet portrék és olyan fiktív helyszínek, melyek titokzatos atmoszféráját organikus formák, városképi elemek vagy sejtelmes drapériák szövik át.

A Liebling Haus – Fehér Város Központ nevű új intézmény fő feladata Tel-Aviv kiemelkedő építészeti arculatának elismertetése lesz, mivel a várost már régóta a Bauhaus iskola egyik legfontosabb centrumának tekintik az egész világon. Több mint négyezer fehér Bauhaus-épület áll a városban, amely róluk kapta becenevét, a „fehér várost". 2003-ben az UNESCO a világörökség helyszínének nyilvánította Tel-Aviv központjának Bauhaus-jellegű építészetét, a Fehér várost.

Az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítése 22 régészeti lelőhelyet károsíthat vagy semmisíthet meg az arizonai Organ Pipe Cactus Nemzeti Parkban az amerikai Nemzeti Parkszolgálat jelentése szerint. A Sonora-sivatag ezen térségében már 10 500 éve is éltek emberek. A 15 méter magasra is megnövő kandeláberkaktuszról elnevezett nemzeti park az UNESCO bioszféra rezervátuma, melynek 48 kilométer hosszú déli határa az Egyesült Államok és Mexikó határa mentén fekszik. A tervek szerint a határfalnak mély beton- és acélalapja lesz, a szövetségi programban szerepel továbbá az eddigi utak meghosszabbítása a határ mentén és megfigyelő berendezések, reflektorok felállítása.

A spanyol hódítás előtti leleteket Tiahuanaco régészeti lelőhely romjai között, a Kalasasaya templomnál fedezték fel. Az edényeket körben helyezték el, ami arra utal, hogy feltehetően egy előkelő ember temetésekor az áldozatok bemutatásakor kerültek a földbe. Tiahuanaco a spanyol hódítás előtti birodalom szellemi és politikai központja volt. A város, amely virágkorát i. sz. 400. és 900. között élte, kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Romjai 2000-ben kerültek az UNESCO kulturális világörökségének listájára.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

Szüreti felvonulással, koncertekkel, kirakodóvásárral, borbemutatóval és négy ország férfi énekeseivel várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a 23. Európai Bordalfesztivál Pécsen és a villányi borvidék településein.

bordalfesztival.r

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma