2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.02.05

A Honismereti Szövetség és a Magyar Nemzeti Múzeum helytörténeti pályázatot hirdet amatőr kutatók számára, Szent István király kultusza a 20. században témában.

A pályázat beküldési határideje: 2019. április 30.
1938-ban országos ünnepségekkel emlékeztek meg Szent István halálának 900. évfordulójáról. A Szent István emlékévhez kapcsolódóan került sor a budapesti Eucharisztikus Kongresszus megrendezésére, amelyet számtalan további rendezvény és megemlékezés követett. Ezek közül országos jelentősége miatt is kiemelkedik Szent István ereklyéjének, a Szent Jobbnak az országjárása.

A rendezvénysorozat komoly előkészületek után 1938. május 31-én az ereklye esztergomi útjával vette kezdetét. A Szent Jobb számára egy különleges a magyar szentek alakjaival díszített vagont készítettek, amely különvonatként – a köznyelvben Aranyvonat – vitte el az ereklyét az ország különböző településeire, ahol ünnepélyes külsőségek közepette fogadták, bizonyos helyeken közszemlére tették, illetve szentmisét tartottak a tiszteletére, ugyanakkor az áthaladó szerelvényt a kisebb településeken is feldíszített állomások és tisztelgés fogadta. Az országjárás során a Szent Jobbot Mészáros János érseki helytartó, a Szent Jobb őre kísérte, de több utazáson Angelo Rotta pápai nuncius, illetve Serédi Jusztinián hercegprímás is részt vett.


1938. május 31. és 1938. július 7. között a Szent Jobb több körutat téve az alábbi településeken állt meg hosszabb időre:

Esztergom; Székesfehérvár; Kaposvár – Zalaegerszeg – Nagykanizsa – Pécs – Bátaszék – Baja – Szekszárd; Vác; Győr – Hegyeshalom – Pápa – Szombathely – Sopron; Kiskőrös – Kalocsa – Kiskunhalas – Kiskunmajsa – Kiskunfélegyháza – Szeged – Hódmezővásárhely – Kecskemét; Cegléd – Abony – Szolnok – Békéscsaba – Gyula –Szajol – Püspökladány – Debrecen – Nyíregyháza – Füzesabony – Mezőkövesd – Eger – Gyöngyös – Hatvan.
1939. április 29. és május 13. között a Szent Jobb három újabb körutat tett ezúttal a Dunántúlon át felvidéki, észak-magyarországi és kárpátaljai településekre:
Albertfalva – Martonvásár – Velence – Dinnyés – Székesfehérvár – Várpalota – Veszprém – Pannonhalma – Győr – Komárom – Érsekújvár – Bánkeszi – Léva; Vác – Ipolyság – Balassagyarmat – Losonc – Rimaszombat – Rozsnyó – Tornalja – Rimaszécs– Pásztó – Hatvan – Aszód – Gödöllő; Miskolc – Sárospatak – Sátoraljaújhely – Perbenyik – Csap – Ungvár – Munkács – Beregszász.
A Szent Jobb és az Aranyvonat utolsó útján 1941-ben a Szent László Hét rendezvényei keretében Nagyváradra látogatott, visszaútján több települést érintett:
Nagyvárad – Biharpüspöki – Biharkeresztes – Berettyóújfalu – Sáp – Báránd – Püspökladány.

Pályázni lehet
A Szent Jobb, illetve az Aranyvonat helyi fogadását, eseményeit, illetve azok előkészületeit és visszhangját bemutató eredeti anyaggyűjtésen alapuló dolgozatokkal, amelyek

  • kiterjednek egy-egy település vagy megye, illetve egyházmegye eseményeinek bemutatására;
  • támaszkodnak közgyűjteményekben (levéltár, múzeum, könyvtár) fellelhető, valamint magánkézben lévő emlékekre;
  • felhasználnak nyomtatott (szórólap, plakát, képeslap, sajtó stb.), írott és képi forrásokat.

Pályázati feltételek

  • A pályázaton nem vehetnek részt, akik közgyűjtemények (múzeumok, könyvtárak vagy levéltárak), illetve történelemmel foglalkozó tudományos intézetek munkatársai és olyan oktatók, akik a történelem valamely korszakával hivatásszerűen foglalkoznak.
  • A pályázat minimális terjedelme 15 gépelt oldal (30 000 leütés). A pályázatot a felhasznált források jegyzékével és hivatkozási jegyzetekkel (ld. lábjegyzet vagy végjegyzet) kell ellátni és mellékletekkel (fénykép- és dokumentummásolatok, beszédek és újságcikkek teljes leiratai, szóbeli visszaemlékezés(ek) hangfelvételének írott változata(i) stb.) egészíthetők ki, melyek azonban a terjedelembe nem számítanak bele.
  • A pályázatra olyan munkák küldhetők be, amelyek helyszíni gyűjtéseken, történeti, egyházi és állami levéltári forrásokon és könyvtári kutatásokon, szemtanúk visszaemlékezésein alapuló eredeti ismeretanyagot tartalmaznak.
  • A pályázatra nem adható be megjelent vagy kiadás alatt álló, más országos pályázaton szerepelt, illetve ott helyezést elért dolgozat.
  • Összefüggő munkát részenként nem lehet beadni. A hangszalagon vagy digitális eszközökön rögzített anyagokat írásban is be kell adni.
  • A pályázatra mindkét kategóriában beküldhetők egyéni, társszerzős, illetve csoportos munkák. Egy pályázó több pályamunkát is beküldhet.
  • A határidő után érkezett pályamunkákat nem tudjuk elfogadni.

Pályadíjak

  • I. díj: 150 000.- Ft
  • II. díj: 100 000.- Ft
  • III. díj: 50 000.- Ft.

A díjazásban nem részesült, de színvonalas dolgozatokat a bírálóbizottság tárgyjutalomban vagy dicséretben részesíti.
Nyilvános eredményhirdetés 2019 júniusában ünnepi díjátadó keretében, illetve a Honismeret 2019/3. számában, valamint a Honismereti Szövetség és a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján.

Egyéb tudnivalók

  • A pályázat jeligés. A pályázó külön borítékban közölje nevét, pontos címét, telefonszámát, e-mail címét, az életkorát és foglalkozását. A borítékon és a pályázat címoldalán is kérjük feltüntetni a JELIGÉT.
  • A pályázatot egy példányban kérjük beküldeni és nem szükséges beköttetni.
  • A dolgozat beérkezéséről csak megcímzett és felbélyegzett válaszboríték esetén tudunk értesítést küldeni.
  • A pályázat eredményéről írásbeli értesítést csak a díjazottak kapnak.
  • A díjak odaítéléséről szakmai zsűri dönt, a pályamunkákról készült bírálatok nem publikusak, lektori véleményként nem használhatóak.
  • Ha a díjazott pályamunka később nyomtatásban megjelenik, a szerző köteles feltüntetni azt, hogy a dolgozat részt vett a Honismereti Szövetség és a Magyar Nemzeti Múzeum 2019. évi Szent István király kultusza a 20. században című pályázatán.
  • A beérkezett pályázatokat a Honismereti Szövetség a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattárában helyezi el.
  • A pályázattal kapcsolatban információt kérhetnek a 06 1 327-77-61 telefonszámon, vagy a honismerettitkar@gmail.com e-mail címen Végső István országos titkártól.

A pályázatot az alábbi címre küldjék:
Honismereti Szövetség
1370 Budapest, Pf. 364.


Forrás: mnm.hu

Kulcsszavak:
2019.07.19

Először ítélik oda 2019 decemberében a vállalatok számára alapított, kultúratámogatásért és művészeti szponzorációért járó Art is Business Díjat. Az elismerést az Art is Business magazin megálmodója, a kortársPRos hozza létre azzal a céllal, hogy méltányolja a művészeti és kulturális területet támogató vállalkozások munkáját, ezáltal egyre több cég jövőbeni vállalási terveit serkentse ezen a területen.

2019.07.19

A próbajáték szeptember 16-án 10 órakor lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermében, a Művészetek Palotájában. Jelentkezési határidő: szeptember 1.

2019.07.16

Ötödik alkalommal hirdette meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete a Legszebb Erdélyi Magyar Dal elnevezésű zenei pályázatát erdélyi zenészek és zenekarok, amatőr és hivatásos zenészek számára.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

A Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében épülő Egyiptomi Nagymúzeumba szállították át Tutanhamon külső aranyozott fakoporsóját, amelyen első ízben végeznek restaurálási munkálatokat a gyermekfáraó sírjának 1922-ben történt felfedezése óta. Az épülő Nagymúzeum 2020 negyedik negyedére tervezett átadása után egy helyen állítják ki a Tutanhamon sírjában talált összes kincset, benne a fáraó három koporsóját, amelyek közül kettő jelenleg a kairói, Tahrir téri Egyiptomi Múzeumban látható. A fáraó múmiáját gránitfedelű homokkőszarkofágban, azon belül három egymásba helyezett koporsóban találták, a koporsók közül a két külső aranyozott fából, a legbelső színaranyból készült, és mindet istenek képei díszítik.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma