2017.09.20

Magyarországon útjára indult az első Budapest Art Mentor program, amelynek célja, hogy évente kilenc képzőművésznek lehetőséget teremtsen a hazai és a nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való belépésre. Pályázni október 8-áig lehet!

A mentorprogramba pályázat útján lehet bekerülni, a jelentkezők közül pedig egy háromfős kuratórium választja ki, ki vehet részt az ingyenes képzésen. A kuratórium tagjai Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője és Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója.


Budapest_Art_Mentor_Program_kep

 

A Budapest Art Mentor – képzőművészeti mentorprogram két féléves képzés, mely alapvetően két párhuzamosan futó elemből épül fel. A program képzési része összesen 30 alkalmat ölel fel a két félév alatt, heti egy alkalommal. Ezen idő alatt a mentoráltak elsajátítják a szükséges kommunikációs készségeket, pénzügyi és jogi alapokat, megismerik a magyar és a nemzetközi szcéna viszonyrendszerét. Útmutatást és javaslatokat kapnak arra, hogyan prezentálják magukat a célközönségüknek a mindennapi életben és az online világban, hogyan írjanak pályázatot, illetve hol találhatóak a nekik szóló pályázatok. Milyen karrierutak állhatnak előttük, és személyiségükből adódóan melyik számukra a megfelelő. Mindezt a tudást a szakmájukban vezető szerepet játszó oktatóktól sajátíthatják el.

 

A Budapest Art Mentor program gyakorlati képzés, az alkalmak pedig interaktív jellegűek. A program segítségével gyakorlatokon keresztül építhetik fel az alkotók azt a karriermodellt, amely számukra a legjobban működik. A program másik eleme a szűkebb értelemben vett mentorprogram, mely a mentoráltak és a mentorok közötti szoros munkán és kapcsolattartáson nyugszik.

 

A mentorok: Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Tóth Sándor Pál art consultant és Vákony Délia PhD művészettörténész.

A képzés végén a mentoráltak közös kiállításon mutatkozhatnak be.

 

Csak azok jelentkezhetnek a mentorprogramra, akik képzőművészeti diplomával (felsőfokú szakirányú végzettséggel) rendelkeznek, még nem töltötték be a 40. életévüket és társalgási szinten beszélnek angolul.

 

A pályázatról részletesebb leírást itt találnak.

2018.06.26
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ 2018. október 1. és november 11. között ismét megszervezi a Múzeumok Őszi Fesztiválját, melynek idei jelmondata a kulturális örökség európai évéhez kapcsolódóan: „Szenzációs örökségünk!”. A rendezvénysorozathoz csatlakozni kívánó muzeális intézmények július 6-ig adhatják postára a szándéknyilatkozatot, az online regisztráció és a programtervezet megadásának határideje pedig július 13-a.
2018.06.06

Az egri Agria Nyári Játékok művészeti vezetése Várkonyi Mátyás zeneszerző vezetésével meghallgatást hirdet a 2019. évi Agria Nyári Játékok keretében látható Egri csillagok című történelmi musicalbe 18–35 év közötti énekes-színművészek, valamint minden zenei stílusban járatos, kottát olvasni tudó hangszeres zenészek számára.

2018.06.04

Ha elkötelezett és lelkes színházlátogató vagy és elmúltál 18 éves, semmiképpen se hagyd ki ezt a lehetőséget! Az idén már hetedik éve több mint 30 fővárosi színház részvételével, 2018. szeptember 22-én megrendezendő Színházak Éjszakája programsorozat önkéntes segítők jelentkezését várja. Részletek a cikkben!

Fiatal zenészek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra az idei Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon. A felkészülésben segítséget is nyújtanak nekik, hogy a rutinba jobban bele tudjanak illeszkedni. Bálint Gábor szervező arról is beszélt, hogy bár 28 éve klasszikus zenei fesztiválként indultak, a közönségigényeknek megfelelően ma már más zenei stílusok is megjelennek a programban, fellép például a Budapest Bár és a 100 Tagú Cigányzenekar is. A koncerteket július 2-től augusztus 2-ig, hétfői és csütörtöki napokon tartják, a részletes program megtalálható a www.vajdahunyad.hu oldalon.

Kápolnává alakítják annak a zágoni tölgyfának a kiszáradt törzsét, amelyet a hagyomány szerint Mikes Kelemen édesapja ültetett a család portáján. Az egyszerre két ember befogadására alkalmas kápolna kialakítása folyamatban van, erre Mónus Béla magyarországi fafaragóművész kapott megbízást a székelyföldi Zágon polgármesterétől. A művész szeptemberre tervezi a munka átadását. Olyan teret akar kialakítani Mikes Kelemen kiszáradt zágoni tölgyfájának a belsejében, amely a béke és a hűség gondolatát sugallja – mondta az alkotó.

Ismeretterjesztő előadással, középkori viselet- és harci bemutatóval, táncházzal, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences kolostorban és a rendház szomszédságában, a Mátyás téren a hétvégén, július 20. és 22. között. A nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi ferences rendház alsóvárosi kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a Hunyadi János törökök fölött aratott győzelmére emlékező rendezvényt, hogy nemzeti gyásznapjaink mellett világraszóló győzelmeink előtt is méltóképpen tisztelegjenek.

A hely szelleme is hozzátesz a II. András életét felelevenítő Koronázási Szertartásjáték című produkcióhoz – emelte ki Szikora János rendező az M1 aktuális csatorna július 15-ei, délelőtti műsorában. A székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen augusztus 18-án és 19-én tartják meg a hatodik Koronázási Szertartásjátékot. A darabot a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János rendezi. Az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodójának életútját három fontos motívum – az általa kiadott Aranybulla, lánya, Szent Erzsébet élete és felesége, Gertrúd meggyilkolása – mentén igyekszik bemutatni.

India színei, hangulata, művészete, kultúrája, valamint tudáskincse áll az idei Krisna-völgyi búcsú középpontjában, amelyet július 20. és 22. között rendeznek Somogyvámos határában. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő, évente 30 ezer turistát fogadó Krisna-völgyben ezúttal két különleges eseménnyel, lakóház-látogatással és holival, azaz a színek ünnepével bővül Magyarország legnagyobb füstmentes, egészséges családbarát fesztiválja. A Krisna-völgyi búcsúról bővebb információk a https://bucsu.krisnavolgy.hu oldalon olvashatók.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

mank-kiallitas

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma