kultura.hu_banner_herend_002uj

2017.11.08

A Seuso-kincseket bemutató vándorkiállítás országos jelentőségű program, amelyben érzékelhető a magyar kultúra decentralizációjának kormányzati szándéka – mondta Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár november 7-én Székesfehérváron, ahol megtekintette a tárlatot. A leletegyüttest Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen is láthatja a közönség.

_D0A9780_Copy


Dr. Hoppál Péter a vándorkiállítás üzenetének nevezte, hogy szeretnék az anyagot az ország minden tájékára elvinni a magyar kultúrtörténet egyik legnagyobb értékének számító kincset. A szeptember első felében megjelent kormányhatározat szerint a Seuso-kincs magyarországi bemutatására szervezett vándorkiállítást Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen láthatja a közönség. Dr. Hoppál Péter szerint a magyar történelem és államiság szempontjából kiemelt helyszínen, Székesfehérváron indult el a tárlatsorozat és az első héten regisztrált több mint hétezer látogató is igazolja, jó döntés volt a vándorkiállítás.


_D0A9887_Copy

 

A teljes Seuso-kincset bemutató tárlat október 29-én nyílt meg a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. A kiállítást november 19-éig lehet megnézni a múzeum Fő utcai épületében minden nap 8-tól 22 óráig. A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, az 1970-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben – az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron – szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.


_D0A9916_Copy

 

Székesfehérváron 2014 októberében nyílt meg a Seuso-kincsek első hét darabjából összeállított kiállítás, amely négy hónap alatt több mint 35 ezer látogatót vonzott. A tároló vitrinekben ezúttal együtt látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet.


_D0A9809_Copy

 

A tárlat egy Székesfehérvárhoz és környékéhez kapcsolódó ókori római kori emlékanyagból ízelítőt adó kamara-kiállítással egészül ki, amelyet Nádorfi Gabriella régész állított össze. Itt a Szabadbattyán határában, a Sárvíz-Malomcsatorna bal partján, a római korban hajózható Sárvíz folyó mellett feltárt Pannonia eddig ismert legnagyobb méretű, késő római kori épületről előkerült leletanyagból adnak ízelítőt.

 

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

reich_karoly

2019.07.22

Megesett már veled, hogy egy könyvet nem a tartalma, hanem a benne található grafikák miatt vettél a kezedbe? Hogy egy borító annyira elbűvölt, hogy csak amiatt megvásároltad a kötetet? Idén első alkalommal illusztrációs fesztivált rendeznek, melyre konkrét szövegre reflektáló képalkotásokkal lehet pályázni. Az irodalmi illusztrációk kiállításában és díjazásában a Petőfi Irodalmi Múzeum is részt vállal. Révész Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

_D0A0078_Copy

2019.07.22

A tudomány és a művészet kapcsolata évszázadok óta inspirálja az alkotókat, az innovációk hatása pedig még sohasem volt ennyire kézzelfogható, mint napjainkban. A szentendrei MANK Galériában kortárs művészek naprakész reakcióiból és kísérletezéseiből nyílt kiállítás, melyről a tárlat kurátoraival, Cserhalmi Luca esztétával és Roskó Mária iparművésszel beszélgettünk. Interjú.

papirlelek_R

2019.07.22

Furcsa szerelmi háromszögnek lehetünk tanúi a Papírlélek című kisfilm nézése közben. Ági, a volt kedves ugyanis szellem alakjában kísért régi szerelme, Dani lakásán, közben pedig a férfi bimbózó kapcsolatát igyekszik szabotálni. Beszélgetés a július 7-én bemutatott film rendezőjével, Holtai Gáborral.

A legkorábbi eddig ismert falusi mecsetet találták meg a Rahat nevű izraeli beduin városnál. A szakemberek szerint különösen ritka közel-keleti leletre bukkantak, amelyet valószínűleg egykor a helyi földművesek használtak. A mecset az Izrael földjén végbement kulturális és vallási változásokról is tanúskodik, az iszlám vallás térfoglalásáról, a 636-os jarmúki csatát követő térségbeli hódításáról.

A sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet szervezésében Lovas életképek és hagyományok Háromszéken címmel nyílik kiállítás ma 17 órától a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Az összeállítás a 2019-es Székely Vágtán rendezett kiállításon volt látható először, mely betekintést nyújt a Mikes-ménes évszázados hányatott történetébe az 1700 évektől az első világháborúig, valamint a háromszéki gazdák lovas életébe.

Mozart szülővárosában különböző helyszíneken megrendezett ingyenes koncerttel kezdődött meg szombaton a Salzburgi Fesztivál. Míg a 43 napos fesztivál fizetős koncertjeire akár 440 euróba (143 ezer forintba) is kerülhetnek a jegyek, a szombati programokért, köztük barokk és kortárs zenei koncertekért, nem kellett fizetnie a nézőknek. A Salzburgi Fesztivál a világ egyik legjelentősebb előadóművészeti eseménye. Az idei programban 42 opera, 55 színházi előadás és 81 koncert szerepel. A szervezők 237 ezer jegyet kínálnak a közönségnek.

A Catherine Deneuve, Juliette Binoche és Ethan Hawke főszereplésével készült filmnek ez lesz a világpremierje, és a versenyprogramban is indul a filmfesztiválon. A japán-francia koprodukciót múlt év őszén tíz héten át forgatták Párizsban. A film egy család történetét mutatja be, a történet egy lakásban játszódik. A 76. velencei filmfesztivált augusztus 28. és szeptember 7. között rendezik.

Kovács Péter alkotásainak fókuszában az emberalak, az emberi test áll, amelyet a festészeti és grafikai eszközöket egyszerre alkalmazó, a szín és a vonal együttes kifejező erejére alapozott, expresszív hangvételű kompozíciókban jelenített meg. A nagyméretű, esetenként diptichonokká, triptichonokká alakított művek mellett fontosak művészetében azok a kisméretű, feljegyzés szerű füzetlapok, "firkafélék" is, amelyeket a művész állapotrajzoknak nevezett. Az egyedi kompozíciók, a rajzok mellett az 1990-es évektől sokszorosított grafikákat, litográfiákat és rézkarc-hidegtűket is alkotott.

Szamaritánus egyházi énekek, számi sámánzene, a mexikói Son jarocho stílus, de Jón-tenger menti kisázsiai dallamok is megszólalnak augusztus 1–4. között a Méra World Music Fesztivál csűrszínpadán.

mera-vassvik

Július 26-án 16:00 órától a Hopp@Péntek sétáló tárlatvezetés-sorozat keretében Dénes Mirjam, a Hopp Múzeum japán gyűjteményének kurátora mutatja be a Made in Asia kiállítást.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma