2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2017.03.10

Két korszakos jelentőségű művésznő is jubilál az első tavaszi hónapban. Pártay Lilla balettművész és koreográfus hetvenötödik születésnapja alkalmából március 11-től hat alkalommal ismét látható Anna Karenina című alkotása az Operaház színpadán, Tokody Ilona lírai szoprán pedig pályafutásának negyvenedik évfordulóján ugyanitt, saját szerkesztésű műsorral lép a világot jelentő deszkákra március 13-án.

Pártay Lilla Kossuth- és Liszt-díjas, kiváló és érdemes művész az Opera örökös tagja, akinek karrierje az 1968-as várnai balettversenyen táncosként szerzett bronzéremmel és a Manon-kettősért kapott legjobb koreográfusi díjjal indult. A következő két évtizedben a balettirodalom legnagyobb alakjait formálta meg, így láthattuk A hattyúk tava és A rosszul őrzött lány főszerepeiben, a Sylvia és a Giselle címszerepeiben és a Seregi-féle Spartacus Flaviájaként is. Táncolt Münchenben, és Maurice Béjart együttesében is dolgozott, 1968-ban már egyfelvonásos műveket koreografált itthon, majd 1991-ben első, egész estét betöltő, Csajkovszkij zenéjére készült balettje, az Anna Karenina a közönség köreiben és szakmai berkekben is nagy sikert aratott.

 

partay_giselle_foto_opera_archivum


Alkotótársai Kézdy Lóránt díszlet- és Schäffer Judit jelmeztervező voltak. „Márciusban is ugyanaz a háttér és ugyanazok a jelmezek lesznek majd láthatók a színpadon. Egy lépést sem változtattam. Most már negyedszázada, hogy bemutattuk, nem szabad módosítani rajta. Én magam hetvenöt éves vagyok, nyugodtan elmondhatom, hogy ez az alkotásom telitalálat” – nyilatkozta Pártay Lilla.

 

Jelentős művei között tartjuk számon a Schubert zenéjére készült A velencei mór és a Ravel Bolerójára alkotott koreográfiát is, 2001-ben Bartók zenéjére Concerto címmel készített egyfelvonásossal, 2002 őszén a Dohnányi-balettest műsorához alkotott Szimfonikus percekkel jelentkezett. Majd 2007-ben mutatták be a Margaret Mitchell regényéből készült Elfújta a szél című háromfelvonásos produkciót, 2013-ban pedig a Munkácsy Mihály életéről szóló, Aranyecset címet viselő, színpompás nagybalett premierjére került sor. Páratlan életművét az Opera gondozásában megjelenő interjúkötet foglalja össze, amely a közeljövőben lát napvilágot. Az Anna Karenina-sorozat karmestere Déri András lesz, a főbb szerepeket Popova Aleszja, Kozmér Alexandra, Tanykapayeva Aliya, Radzius Mikalai, Kekalo Iurii és Cserta József formálják meg.

 

partay_foto_csillag_pal


Tokody Ilona pályafutása szintén versenygyőzelmekkel vette kezdetét, majd a hazai és külföldi színházakban rendszeresen alakította elsősorban olasz és francia operák főszerepeit. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Franco Zeffirelli vagy Otto Schenk, egy színpadon állt Luciano Pavarottival, Jelena Obrazcovával, résztvevője volt Claudio Abbado és Giuseppe Sinopoli karmesterek nevével fémjelzett produkcióknak, és a nemzetközi operaélet nagyjai közül a mai napig barátság fűzi José Carreras és Plácido Domingo világhírű tenorokhoz.

 

„Szerencsés korban találkoztam ezekkel a fantasztikus művészekkel, mert volt alkalmunk rá, hogy sokat próbáljunk, márpedig az emberi kapcsolatok nem elsősorban az előadásokon, sokkal inkább ilyenkor alakulnak. Ezek a nexusok számomra nagyon fontosak és – mint korábban a hangom kapcsán említettem – úgy tekintek rájuk, mint Isten ajándékára” – mondta Tokody Ilona.

 

Tokody40_clp01


Négy évtizedet felölelő pályáján a világ legjelentősebb operaházaiban, így a bécsi Staatsoper, a berlini Deutsche Oper, a New York-i Carnegie Hall és a Metropolitan Opera, valamint a Buenos Aires-i Teatro Colon színpadán is énekelt. Rendszeresen készít lemezeket, 1991-ben elsőként a magyar énekesnők között CD-je jelent meg az amerikai Legato Classics cégnél. Kiemelkedő művészi teljesítményét számos elismeréssel jutalmazták, így a Liszt-, a Kossuth-, a Bartók–Pásztory-díj mellett érdemes és kiváló művész, az Opera mesterművésze és örökös tagja. A március 13-i gálaesten az ünnepelt művésznő többek között a Figaro házassága, a Simon Boccanegra, az Otello, az Aida, a Bohémélet és a Tosca híres nőalakjait is megeleveníti, a duettekben Alexandru Agache és férje, Muskát András működik közre.

 

A gálaestet a néhai Luciano Pavarottival rendszeresen együttdolgozó, a Három Tenor-koncerteket is vezénylő Ács János dirigálja. Tokody Ilonát a koncert mellett hamarosan két kiadvánnyal is köszönti az Opera. Az elkövetkező hetekben jelenik meg az Örökös tagok-sorozatban Réfi Zsuzsa Lélekhangon című portrékötete, valamint a Magyar Rádió által 1990-ben, az Andrássy úton rögzített A végzet hatalma operaelőadás CD-változata, amelyben Leonora szerepét ugyancsak a művésznő alakította.

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

Fischl_Monika_R

2019.07.18

A Budapesti Operettszínházban az évad női főszereplőjévé Fischl Mónikát választották Fényes Szabolcs Maya című operettjében nyújtott alakításáért. A művésznő épp csak túlvan a Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Csárdáskirálynőn, gőzerővel készül a Budavári Palotakoncertekre. Az ősszel a kőszínházban is debütáló örökzöld főszerepe, Vereczki Szilvia nem ismeretlen feladat a számára, hiszen 2009-es alakításáért Artisjus-díjat nyert.

gluckfrigyes

2019.07.18

Glück Frigyes a századfordulós Budapest egyik legjobb szállodája, a Pannónia tulajdonosa volt, és híresen jó konyhát vezetett. Törzsvendégei közé tartozott az úri osztály és a művészvilág számos jeles alakja, mint Ady Endre, Bródy Sándor vagy éppen Podmaniczky Frigyes. Azt azonban kevesen tudják, hogy a művészeti életben több tisztséget is betöltő Glück páratlan műgyűjteménnyel rendelkezett.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Megnyílt Jávor Piroska Hetvenöt című kiállítása a szentendrei ÚjMűhely Galériában. A tárlat a Szentendrei Új Művésztelepen élő festő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló festményei lesznek láthatók. A kiállítás augusztus 11-ig lesz látható.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

paloc

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. Az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma