NFZ_XII.10-16-ig_782x90-borowicz

2018.11.13

Vár az Olvass várost! című interaktív irodalmi séta téren és szövegen át! A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szervezésében megvalósuló sétán városi terekben és irodalmi szövegekben bolyonghatunk, párbeszédbe léphetünk a különböző felületeken lévő szövegekkel, de megírhatjuk saját tér-versünket vagy utca-novellánkat is.

„Egyébiránt legokosabban teszi, ki Pestet egy könyvhöz hasonlítja. A Duna-parton pompáskodó házsort úgy tekintheti, mint címlapot. Az ajánlás, melyben hízelkedni szokás: a vendégfogadók. Előszó az utcai, úgynevezett nagyvárosi lárma. Tartalma házak, emberek, s egyéb hozzátartozandók. Mutatótábla az utcák nevei s boltcímerek”

(Garay János, Utcai élet)

 

olvass_varost3


Egy olyan sétára hívjuk a város kószálóit, ahol városi terekben és irodalmi szövegekben bolyongunk, így járjuk be az utcákat, tereket, épületeket. Párbeszédbe lépünk a felületeken felbukkanó szövegekkel, sőt mi magunk is gyűjtünk töredékeket, hogy utána megírhassuk közös tér-versünket, vagy utca-novellánkat – olvashatjuk a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján.

 

Mire jó egy múzeumépület kertjének padja? Mit gondolt Arany János, vagy Füst Milán egyes utcanevekről? A séta során beszélgetünk arról, kinek mit jelent a budapesti közeg, hogyan érintjük a város felületeit, halljuk hangjait, látjuk változásait.

 

Dátum: 2018. november 13. 17.00

Létszám: maximum 20 fő

Belépőjegy: 1000 Ft (Megvásárolható online vagy a PIM pénztárában.)

Találkozó a PIM előtt!

 

Fotó: pim.hu

Parbeszed_a_szerelemrol_R

2018.12.19

Megrendítő, felemelő, egyben erőt is ad az előadás – mondta Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, akit a Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámában láthat a veszprémi Petőfi Színház közönsége. Visky András önéletrajzi ihletésú darabját Szabó K. István rendezte.

Korniss1

2018.12.19

110 éve született a modern magyar művészet egyik legjelentősebb, legmeghatározóbb alakja, Korniss Dezső. A festőművész munkásságát mintegy kétszáz alkotáson keresztül, különleges nézőpontból bemutató kiállítás ma nyílik a Magyar Nemzeti Galériában Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében címmel.

torocko_600x445
2018.12.18

Egy isten, két napfelkelte, három emberöltő címmel jelent meg a torockói viseletet bemutató könyv, mely értékes leírásokkal és gazdag fotóanyaggal követi végig a torockói viselet kialakulását és évszázados formálódását, külön ismertetve annak minden egyes viseletdarabját.

A 160 ezer darabos saját gyűjteménnyel rendelkező és évente 30-35 kiállítást rendező hágai Gemeentemuseum jelenlegi elnevezése (közösségi múzeum) nem tükrözi, hogy a gyűjteményt egykoron művészek alapították, ezért a 2019 őszére tervezett nagy Monet-kiállítás alkalmából felveszi a külföldiek által is könnyen megjegyezhető Hágai Művészeti Múzeum (angolul: Art Museum of The Hague) elnevezést. A múzeum kollekciója főleg a 20. század első feléből származik, itt található a világ legnagyobb gyűjteménye Piet Mondrian (1872-1944) holland festőtől, benne utolsó, befejezetlen képével, a Victory Boogie Woogie-val. A múzeumot Hendrik Petrus Berlage holland építész tervezte, az art deco épület a stílus egyik ikonikus példánya.

2018. december 19-én, szerdán este 19 órától betegség miatt a Pesti Színházban A testőr helyett A kellékes című előadás kerül színre. A jegyek érvényesek, vagy az előadás kezdetéig visszaválthatóak.

Az évforduló első tárlatán a milánói Ambrosiana Könyvtárban bemutatják a reneszánsz géniusz műszaki és tudományos felfedezéseit tartalmazó Atlanti Kódex leghíresebb oldalait is. Az intézmény 1637 óta őrzi a 12 kötetes gyűjteményt. Most három szakaszra bontva mutatja be a kódexben lévő 46 leghíresebb és legfontosabb rajzot, amelyek Firenzében töltött fiatalkorától a franciaországi utolsó évekig kísérik végig a Mona Lisa alkotójának életét és pályafutását. Az 1119 oldalas kódex egy enciklopédia a reneszánsz kor műszaki ismereteiről, bemutatva a mester saját találmányait. A 2019. szeptember 15-ig tartó kiállítássorozat első része a mester kifejezetten Milánóhoz kötődő rajzait, a második az építőmérnöki tanulmányait, a harmadik a Franciaországban töltött éveit mutatja be.

Egy új amerikai tanulmány szerint a női főhőssel forgatott filmek sikeresebbek, mint a férfi főhőssel készültek. A kutatók a 2014 januárja és 2017 decembere között a mozikban világszerte forgalmazott 350 legnagyobb bevételű filmet elemezték. Kiderült, hogy a kis, közepes és nagy költségvetésű filmek mezőnyében is nagyobb volt a globális bevétele a filmeknek, ha nő volt a főhősük.

A várhatóan jövő év elején induló űrszondába időkapszulába egy CD-nagyságú korongot tettek, tele Izraelről gyűjtött információval. A gyermekrajzok mellett Izrael nemzeti történelmi és kulturális szimbólumait, az 1948-as Függetlenségi Nyilatkozat szövegét, dalokat és imákat, valamint világtörténelmi tényeket küldenek a Holdra. Ezek az űrjármű küldetésének végeztével nem térnek vissza a Földre. Az izraeli légiipar SpaceIL nevű nonprofit vállalatának gyártmánya az első izraeli űreszköz. Utoljára Kína hajtott végre hasonló küldetést 2013-ban, a februárival Izrael lesz a negyedik ország az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után, amely eljut a Holdra.

A Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója elondása szerint a műsor megszólít minden korosztályt és társadalmi réteget, értékes, de ugyanakkor elég populáris ahhoz, hogy mindenkinek kedve legyen megnézni részben a látvány, részben a sokszínűség okán. Az december 28-án Igazából karácsony címmel tartandó műsor során ötvözik a zenét a tánccal és a képpel, ünnepi kikapcsolódást nyújtva az egész családnak.

_BDZ_igazabol_karacsony_

Rendhagyó lemezbemutató koncert lesz a Zeneakadémián 2018. december 21-én. Tímár Sára Junior Prima-díjas énekesnő Református hálaének népzenével című lemezbemutató koncertje kiemelkedik a karácsonyi koncertkavalkádból, mivel a református gyülekezeti énekeket egyedülálló módon, népi hangszerek kíséretével szólaltatják meg.

Emlékül címmel mutatja be Herczku Ágnes Hozomány – Erdélyi népzene régen és most / Visa című lemezét december 19-én és 20-án a Hagyományok Házában. Az esten közreműködő zenészek és táncosok a folklórt nem ismerő nézőnek is felejthetetlen élményt nyújtanak.

A Kodály-módszert általában olyan fogalmakkal társítjuk, mint világhírű, egyedülálló, védett szellemi örökség, és büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a bölcsője. De tudatában vagyunk-e valójában annak, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? Látjuk-e, miként tekint a világ erre az örökségre?

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma