2017. augusztus 24.
Célzó

14192141_1404025222945113_3396994294880411257_n

1566. szeptember 7. Fiatalok és idősek számára egyaránt ismerős az évszám akár a törifüzetből, akár Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzából. Most, július 18-án a romániai Vajdahunyad váránál, a Dévai Operafesztiválon kel életre a történet Zrínyi Miklós hadvezérrel a főszerepben. Moravetz Leventével, a Zrínyi 1566 című darab író-rendezőjével beszélgettünk.
2016.01.19

„Minden előadás új, amelyet más szereplők játszanak” – mondta Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója annak kapcsán, hogy huszonöt év után ismét színpadra állítják a Légy jó mindhalálig című musicalt. A rendező maga tartott szereplőválogatást a Békés megyei iskolákban.

Huszonöt évenként elő kell venni egy ilyen remekművet – jelentette ki az MTI-nek január 19-én Seregi Zoltán, a darab rendezője. Felidézte, hogy legutóbb negyedszázada tűzte műsorra a színház a musicalt, amelyre Békéscsabán azóta is sokan emlékeznek. Az igazgató elmondta: a tavalyi évadban megrendezte a darabot az egri Gárdonyi Géza Színházban is, ahol már a kezdet kezdetén megegyezett a két akkori igazgató a díszletcseréről, vagyis arról, hogy a darabot Eger után bemutatják Békéscsabán is. Hozzátette: a jelmezek újak lesznek a viharsarki bemutatón, és természetesen a szereplők is helyiek lesznek.


legyjomind


Seregi Zoltán az egész megyére kiterjedő, két hónapon át tartó castingot indított tavaly ősszel, hogy megtalálja a legmegfelelőbb gyerekszereplőket. Ezzel kapcsolatban elmondta: Egerben az iskolák maguk ajánlották a színház figyelmébe az általuk legtehetségesebbnek tartott diákokat, ám nem volt elég fiú, a magas szólamok miatt hat lánynak kellett fiúszerepet játszania.

legyjokkEzt Békéscsabán szerette volna elkerülni, ezért Békés megye négy legnagyobb településén, valamint két békéscsabai iskolában maga tartott szereplőválogatást. Így sikerült megtalálni a 24 gyerekszereplőt a kettős szereposztásra – mondta. Közölte: tapasztalatai szerint nem jellemző, hogy a gyerekszereplők felnőttként színészek lesznek, hiszen nem biztos, hogy a gyermekként csodált ügyesség felnőttként is színészi tehetséget jelent. Hangsúlyozta: ő maga is gyerekszereplőként kezdte a Tüskevárban, mégsem színész, hanem rendező lett.

Seregi Zoltán beszélt arról is, hogy az eredeti darabon némileg változtatott, szövegrészleteket és néhány dalt is lerövidített, utóbbiról egyeztetett Kocsák Tibor zeneszerzővel. Mint mondta, a mai ember életritmusa gyorsabb, mint 25 éve volt, „az internet, a mobiltelefonok nagyon felpörgették az életet, a zenék, amelyek akkor íródtak, mára kicsit hosszúnak tűntek”. A kétszer egyórás műsoridő szerinte „az elfogadott hossz”, "ennyit bír el a mai, a tévénézés ritmusához szokott néző".

 

A darabban a Békéscsabai Jókai Színház csaknem összes művésze szerepel, Nyilas Misit az orosházi Bolla Márton és a szarvasi Kozák Ádám játssza, Vikidál Gyula pedig Pósalaky úr szerepében jelenik meg.

Az előadás bemutatója január 21-én lesz. A darab különlegessége, hogy egy filmbejátszással kezdődik, a tanárrá lett Nyilas Misi (Czitor Attila) emlékszik vissza debreceni diákéveire, örömeire, meghurcoltatásaira és megaláztatására.

 

Még 1991-ben Miklós Tibor és Kocsák Tibor írt nagysikerű musicalt a debreceni Csokonai Színház felkérésére Móricz Zsigmond regényéből. A történet zenés változata azóta eljutott Finnországba, Japánba és az Egyesült Államokba is.

MTI

 

Fotó: MTI/Rosta Tibor

 

kad2017

_D0A1880_Copy

2017.08.23

Első fejezet, amelyben kolléganőmmel ellátogatunk a Titanicra, és megtudjuk, mennyibe kerül a jegy az első osztályra. Bár nincs nálunk annyi, feljutunk a fedélzetre, ahol az első-, másod- és harmadosztályon dr. Elter Tamás tengerkutatási szakíró vezet körbe minket. Megnézzük, hány tárgyat mentettek ki eddig a hajóroncsból. Kiderül, hogy a legújabb kutatások szerint mi vezetett a tragédiához. Végül a láthatáron feltűnik a jéghegy.

80762130718014915_tokaji_latkep

2017.08.23

Élt itt Balassi Bálint, de a kortárs költők is rendszeresen látogatják. Az irodalom képviselői mellett misztikus lények is jártak a környéken: boszorkányok, lidércek, tündérek. Mégis elsősorban a borról híres. Melyik településről van szó? Természetesen Tokajról, amely az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályázik. Cikkünkben bepillantást engedünk a vidék szépségeibe, programjaiba.

leone-d-oro_masolata

2017.08.23

Mint 1932 óta minden évben, idén is megrendezik a világ egyik legfontosabb és legnépszerűbb „A” kategóriájú filmes mustráját, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivált. De mi köze van ehhez az eseményhez Mussolininek vagy a világhírű olasz színésznek, Marcello Mastroianninak? Ki kapta az első Arany Oroszlánt? És kik szerepelnek az idei versenyprogramban? Cikkünkből megtudhatják!

Hét nyelv nyolc műhelyében kezdődött meg a második Németh László műfordítói tábor a Lakitelek Népfőiskolán. Az augusztus 27-éig zajló műfordítói táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, valamint szemináriumi foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a fordítás elméletével és gyakorlatával.

Huszonöt helyszínen csaknem háromszáz programot kínál idén a Savaria Történelmi Karnevál, amelyet augusztus 24. és 27. között már tizennyolcadik alkalommal rendeznek meg Szombathelyen. A kulturális programok egyik fő helyszíne idén is a főtéri Fórum színpad, ahol a négy nap során olyan együttesek lépnek színpadra, mint például a Honeybeast, a Soulwave, a Savaria Szimfonikus Zenekar, valamint Snétberger Ferenc és tanítványai.

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről, valamint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje is szerepel az Európai Filmdíjak válogatáslistáján, melyen 51 olyan játékfilm található 31 európai országból, amelyet az EFA jelölésre javasol az elismerésekre. A jelöltekről az elkövetkező hetekben az akadémia háromezer főt meghaladó tagsága szavaz a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró kategóriákban.

Az idei Vásárhelyi Forgatagon összesen 361 program várja a közönséget, egyebek mellett lesznek családi és gasztronómiai rendezvények, illetve megszervezik a marosvásárhelyiek világtalálkozóját is. A magyar kulturális városnapokként létrejött rendezvénysorozat az augusztus 20-ai hétvégén a Szféra kortárs művészeti műhely programsorozatával már megkezdődött, a hivatalos megnyitót azonban augusztus 23-án este tartják.

A Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködési keretmegállapodást kötött a nemzeti filmvagyon és a mozgóképkultúra értékeinek hosszú távú megőrzésére, restaurálására és terjesztésére. Az augusztus 22-én aláírt megállapodás keretében az MMA hozzájárul a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum hosszútávú filmdigitalizálási és felújítási programjához. A Filmarchívum pedig archív filmrészleteket bocsát rendelkezésre az MMA által készített portréfilmekhez.

Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztus 12-én a Zempléni Fesztivál keretében mutatja be a ’60-as évek felejthetetlen TV-sorozatából született ötlet alapján készült A Tenkes kapitánya című látványos táncjátékot Zsuráfszky Zoltán rendezésében.

A_Tenkes_kapitanya

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A „Somló Cirqsz” a Sziget -1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt a Magic Mirror sátorban.

A Vazul vére címmel 2014-ben bemutatott történelmi rockopera az I. István királyunk halála körüli zavaros időket eleveníti fel. A Magyar Királyság történetének ezt az – ellentmondásokkal és rejtélyekkel teli – időszakát hitelesen és politikailag semlegesen ábrázolja az elkészült zenés színpadi mű. A darabot 2017. július 16-án, 20:30-kor láthatják az érdeklődők a Csillebérci Szabadtéri Színházban.

Szenzációs, országokat átölelő és világraszóló utcaszínházi premierrel indul a jubileumi Sziget Nagy Utcaszínház produkciója. Premier augusztus 9-én, a Sziget -1. napján. Nem érdemes kihagyni!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma