2018.09.06

Kettős nemzetközi sikernek örülhetnek a magyar filmért rajongók! A 42. montréali filmfesztiválon Topolánszky Tamás Yván Kertész Mihályról szóló, Curtiz című filmje nyerte el a fődíjat, a legjobb rendezés díját pedig Szász Attila kapta Örök tél című filmjéért. A fesztiválon bemutatkozott Nagy Pál Orsi Nyitva és Schwechtje Mihály Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) című alkotása is.

896A4649


Az augusztus 23. és szeptember 3. között megrendezett A-kategóriás észak-amerikai filmfesztivál nemzetközi versenyprogramjában a világ minden tájáról – Venezuelától Tajvanig – 23 alkotás versengett a fődíjért, köztük Topolánszky Tamás Yván Curtiz és Szász Attila Örök tél című filmje. Topolánszky életrajzi drámája Kertész Mihály, azaz Michael Curtiz Oscar-díjas rendező magánéleti válságát és Casablanca című filmjének forgatását idézi fel. A Curtiz a legjobb film díját kapta meg a szeptember 3-án, hétfőn megrendezett díjátadón. A produkció elkészítését a Médiatanács Mecenatúra Programja támogatta.


896A4558
A Kittyt alakító Dobos Evelin és a rendező, Topolánszky Tamás Yvan


Szász Attila Örök tél című történelmi drámájáért a legjobb rendező díját kapta a fesztiválon. A forgatókönyvíró-rendező filmje, amely a Gulág Emlékbizottság támogatásával készült, az 1944-ben a Szovjetunióba deportált sváb magyarok történetét dolgozza fel Csányi Sándor és Gera Marina főszereplésével. „Fantasztikus érzés harmadszorra szerepelni egy ilyen rangos fesztiválon, és a négy évvel ezelőtti Bronz Zenit után ezúttal a fő versenyprogramban rendezői díjat nyerni, ráadásul egy ennyire fontos témával” – idézte Szász Attilát az Örök tél gyártója, a Szupermodern Stúdió hétfői közleménye.


Orok_tel_still_03


A montreali filmmustrán mutatkozott be Nagypál Orsi Nyitva című első nagyjátékfilmje és a szintén első filmjével debütáló Schwechtje Mihály Remélem legközelebb sikerül meghalnod című munkája is. A nemzetközi dokumentumfilmes programban szerepelt Elek Dóra Világlátó Baltazár című dokumentumfilmje. Továbbá versenyen kívül levetítették Sándor Pál Vándorszínészek című romantikus vígjátékát, és a rövidfilmek között mutatták be Pápai Pici Varjúháj és Molvay Norbert Jövő szerdán című alkotását is Montrealban.


Forrás: MTI

Curtiz-fotók: Stiglincz Gábor

apro_mesek_r
2019.01.21

Március 14-től kerül a magyar mozikba Szász Attila Apró mesék című, romantikus, történelmi thrillere, amely a második világháború utáni zűrzavaros Magyarországon játszódik. A főszerepeket Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente alakítja.

A_vihar_kapujaban_HS_r

2019.01.21

A 12. századi Kiotóban a polgárháború elől menekülő házaspár gyilkosság áldozatává válik. Az áldozatok, a tanúk és az elkövetők a kihallgatásokon újra és újra elmesélik a történetet, de mindenki másként emlékezik... Müller Péter Akutagava elbeszélései és Kuroszava filmje nyomán írt, A vihar kapujában című bűnügyi drámáját január 18-án mutatták be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.

 

Tornyai15

2019.01.21

Kezdetben Munkácsy látta el Párizsban jó tanácsokkal a tehetséges festőművészt, Tornyai Jánost, de ő mégsem választotta a világhírt. Hazatért szülővárosába, Hódmezővásárhelyre, ahol megpróbálta felpezsdíteni a kulturális életet, és mentette egy eltűnő világ emlékeit. A jó humorú, öniróniától sem ódzkodó Tornyai kiterjedt levelezést is folytatott, üzeneteit gyakran „ecsetölő polgár", Jankó de Nagyravitte" néven írta alá. Születésének 150. évfordulóján népművészeti gyűjteményéből rendeztek kiállítást a nevét viselő vásárhelyi múzeumban Tornyai, a gyűjtő címmel. Terendi Viktória néprajzkutatóval, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.

A Megszállottak kapta a legjobb filmnek járó fődíjat az indiai kolkatai nemzetközi filmfesztiválon (Calcutta International Kult Film Festival). Az alkotás tavaly októberben a világfesztivál előválogatóján már megkapta a legjobb film díját, a január 16-17-én rendezett gálán Kolkatában egy angol és egy japán film társaságában indult a fődíjért, az Arany Róka szoborért, amelyet megnyert. A négy hónapig tartó versengésen 86 ország filmjei vettek részt különböző kategóriákban. A Megszállottak a reformáció emlékéve alkalmából készült 2018-ban, a hitújító Kálvin és a később katolikus szent, Loyolai Ignác szenvedélyes találkozásáról szól. A két főszereplő Szabó Máté és Lux Ádám, az operatőr Kovács Claudia volt. A film az elmúlt hónapokban több nemzetközi fesztiválon bizonyult a legjobbnak, köztük Monacóban, Zürichben és Argentínában.

A Színházi Kritikusok Céhe első alkalommal az 1979/1980-as évad végén adta át a Színikritikusok díját. A 40. évforduló kapcsán induló beszélgetéssorozatban meghívott kritikusokkal és díjazott alkotókkal járják körül, mit jelentett a díj egykor, mit ma. A havi rendszerességgel jelentkező beszélgetéssorozat állandó helyszíne a Három Holló. Az első beszélgetésre 2019. január 29-én 17 órai kezdettel kerül sor.

Több mint 30 koncert várja az érdeklődőket február 9-én a kórusok téli éjszakáján a MagNet Közösségi Házban Budapesten. A közönség belehallgathat hazai, nemzetközi, gyermek és felnőtt kamarakórusok műsorába, fellép többek között az Amagnus Énekegyüttes, a Contrapunto kamarakórus, a Dalinda, a Voice drops, a kecskeméti Kodály Nemzetközi Kamarakórus, a Pax et Bonum Kamarakórus és a Csicsergők gyermekkar.

A vezetőváltásra azért került sor, mert a világ legrégebbi, több mint fél évezrede alapított énekkara pénzügyi botrányba keveredett. A vizsgálat még folyik. A férfikórust mostantól Ferenc pápa ceremóniamestere, Guido Marini vezeti, a pénzügyeiért Guido Pozzo, a Sixtus-kápolna pénzügyi szuperintendánsa felel. A Sixtus-kápolna énekegyüttest 1471-ben alapították, de gyökerei Nagy Gergely pápa idejére (590-604) nyúlnak vissza. A kórus énekel a pápai miséken, emellett koncertezik szerte a világban.

Január 22-én Szentendre Fő terén ismét megrendezik a Himnusz-flashmobot. Budakeszin Pápai Erika színművész önálló estjével lép fel, Szigethalmon Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje várja a Városi Szabadidőközpontban az érdeklődőket. Szombaton Isaszegen hagyományőrző néptáncbemutatót tartanak, Szigethalon Jótékonysági Városi Bált, Vácon folkpartit és táncházat. Lesz bál Vecsésen és Budakalászon is, ahol a XXII. Svábbállal kezdődik a báli szezon.

Nemzetközi egyetemi művészeti fesztivált rendez a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) január 31. és február 3. között; a harmadik alkalommal megvalósuló FACT-en (Festival Arts Cinema Theatre) négy külföldi és két magyarországi egyetem hallgatói mutatkoznak be 12 produkcióval.

fact

Ünnepi esten emlékeznek a magyar kultúra napjára január 22-én a Kölcsey Központ Nagytermében. Az eseményen egyebek mellett átadják a Debrecen Kultúrájáért Díjat, és ünnepi műsort ad a Kodály Filharmónia Debrecen.

Egész éves programsorozattal emlékezik 1989-re idén a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), ahol jelentősen bővül a Seuso-kincset bemutató kiálltás, és többek között az antik Perzsiát és a 19. századi kaliforniai aranyláz magyar szereplőit vizsgáló tárlatok is várhatók.

A magyar kultúra napja alkalmából Madách Imréről és Nyírő Józsefről is megemlékeznek Nógrád megyében, a programok sorában lesz színházi előadás, jubileumi fotókiállítás és versmondó verseny.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma