2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2018.03.13

A magyarországi nemzetiségi színházak mutatkoznak be március 20. és 27. között a Jelen/Lét Fesztiválon, Budapesten. A Nemzeti Színházban és a Szerb Színházban 18 előadás lesz látható – hangzott el az eseményt beharangozó március 12-ei sajtótájékoztatón. A fesztivál nyitó gáláját március 20-án a Nemzeti Színházban rendezik meg.

Jelenlet1


A Szerb Színház kezdeményezésére, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséggel közös szervezésben megvalósuló fesztiválon a nézők szerb, bolgár, horvát, cigány, örmény, szlovák és német előadásokat láthatnak nagyrészt anyanyelven, magyar felirattal. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a fesztivál pozitív üzenetet hordoz a magyarországi nemzetiségek mellett a határon túli magyarok számára is, hiszen példát mutatunk azzal, ahogy a nemzetiségek felé fordulunk. A nemzetiségi kulturális intézmények, színházak megerősítéséről kiemelte a 2016-ra elkészült szekszárdi német színház 200 millió forintos támogatását. Fontos lépésként említette a pécsi horvát színház átadását, a mintegy 654 millió forintos támogatással megvalósuló beruházást. Kiemelte a szerb közösség Nagymező utcai színházának bővítésére adott 60 millió forintos támogatást, amelynek segítségével a fesztiválnak is otthont adó teátrum befogadószínházként is működhet más nemzetiségek számára.


Jelenlet2
Romano Teatro: Beáldozhatók

 

Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, a fesztivál főszervezője elmondta, hogy március 20-án a Nemzeti Színházban rendezik meg a fesztivál nyitógáláját. Az anyanyelven előadott műsorban egyszerre több nemzetiség vonul fel, megmutatva ezzel a nemzetiségi színjátszás sokszínűségét. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta: alapfeladatukhoz tartozik, hogy a nemzetiségi színházak ügyét felvállalják és elősegítsék erősödésüket. Mint mondta, büszke arra, hogy a Nemzeti Színház otthont adhat a fesztiválnak. Fuzik János, az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának elnöke, szlovák nemzetiségi szószóló arról beszélt, hogy a színházaiknak sokat köszönhetnek a nemzetiségek. A nemzetiségek támogatásán belül a színházak támogatása is nőtt, az idei költségvetésben 130 millió forint áll – egyéb kulturális támogatások mellett – a nemzetiségi színházak támogatására. Elmondta, hogy több mint 20 nemzetiségi színház működik, évente több mint 20 bemutató születik a magyarországi nemzetiségi színházakban. Tevékenységük szerteágazó, amellett, hogy az anyanyelv ápolásában van szerepük, nemzetközi kapcsolataik is fontosak.


Jelenlet3
Vertigo Szlovák Színház: Társkereső

 

Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója köszönetet mondott azért, hogy a 2014-ben még összesen 90 millió forintos nemzetiségi színházi támogatást sikerült több mint duplájára emelni, 2015 óta további 100 millió forint működési támogatás áll rendelkezésre. Kiemelte: a fesztivál is a minisztérium támogatásával valósulhat meg. Elmondta: a fesztivál egy hete alatt mintegy 150 színész lép fel a produkciókban és a rendezvény alkalmat teremt arra, hogy egymás munkáját is megismerjék. Rusz Milán, a korábbi években már működő fesztivál újraéledéséről az MTI-nek elmondta: a fesztivált 2014-ben rendezték meg legutóbb, az idén az NKA 5 millió és az Emmi 10 millió forintos támogatásával valósul meg. Csasztvan András, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke elmondta: egyik alapvető céljuk a színházi törvényben meghatározott módon működő, regisztrált nemzetiségi színházak szakmai érdekképviselete, találkozási lehetőségek megteremtése.



Forrás: MTI

Fotó: Jelen/Lét Fesztivál 2018 Facebook-oldala

eden

2019.07.17

Bár a naptári időszámítás szerint már átléptük az év „mértani" közepét, aggodalomra semmi ok, ugyanis a maradék 6 hónapban is lesz még okunk moziba járnunk. Rengeteg izgalmas filmalkotást ígértek 2019-re mind hazai, mind nemzetközi fronton, mi pedig most arra vállalkoztuk, hogy összegyűjtjük a magyar mezőny legvártabb alkotásait.

joan--miro
2019.07.16

Az 1929-es év egyszerre volt válság és megújulás a szürrealisták számára: Max Ernst létrehozta első kollázsregényét, Salvador Dalí pedig csatlakozott a szürrealistákhoz. De szintén ekkor alakultak azok a csoportok, amelyek a Breton köréből kitaszítottakat gyűjtötte egybe. A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása erről a személyes és művészi ellentétekben gazdag évről mesél.

Ujvari_Milan_7

2019.07.16

„Elképesztő privilégium, hogy az ember folyamatosan fejleszteni tudja a tudását" – mondja Újvári Milán, egyike annak a tíz fiatalnak, akik idén Fülöp Viktor-ösztöndíjat kaptak. A 34 éves táncművész két évet töltött a Cirque de Soleil társulatában, körbeturnézta velük a világot, majd a szabadúszó létet választotta. Főként a Duda Éva Társulat munkáiban láthattuk, néhány éve pedig táncpegagógusként is dolgozik. Eközben pedig állandóan képezi magát.

Három magyar filmet is műsorra tűzött a hatodik alkalommal megszervezett Ceau, Cinema! „zsebfesztivál”. A július 18. és 21. között Temesváron és Gottlob községben zajló szemle nyitófilmje az osztrák-német koprodukcióban készült Mademoiselle Paradis. A magyar filmek közül Szilágyi Zsófia Egy nap és Reisz Gábor Rossz versek című filmje is versenyben van, de levetítik Nemes Jeles László Napszállta című filmjét is. A vetítések több temesvári helyszínen lesznek, vasárnap pedig ingyen lehet filmet nézni Gottlob községben, amely a romániai vidéki települések közül az első, ahol felújított mozi van.

Az amforák feltehetően egy hajótöréskor kerültek a tengerbe, a hajóroncsot azonban még nem találták meg. A kutatók szerint a korinthoszi A-típusú amforák a Kr. e. 7. és 5. század közötti időszakból származhatnak. A korsókat orsó alakú test, magas nyak és a vállat a perem alatti nyaki részhez kapcsoló fülek jellemzik, és valószínűleg bort vagy olajat tároltak bennük. A lelet megtalálásának helyén tovább folytatják a kutatásokat, ha sikerül megtalálni a hajóroncsot, amely az amforákat szállította, az lehet az eddig fellelt legősibb hajó, amely az albán partoknál süllyedt el.

A körülbelül 4600 éves tört falú vagy kettős lejtésű dahsúri piramis egyike annak a két piramisnak, amelyet az óegyiptomi negyedik dinasztiát megalapító Sznofru fáraónak emeltek Dahsúrban, a Gízánál kezdődő memphiszi nekropolisz déli végénél. A másik az északra fekvő vörös piramis, az ősi Egyiptom első, teljes egészében megépült piramisa. A piramis megnyitása azt jelenti, hogy a látogatók bemehetnek a belsejében lévő két kamrába, ha vállalják a fáradságos utat a 79 méter hosszú szűk alagútban. Be lehet menni a mellette fekvő kisebb mellékpiramisba is, amely a feltételezések szerint Sznofru főfeleségének, I. Hotepheresznek épült.

A fogyatkozás, amely országszerte látható lesz, 66 százalékos, vagyis a holdátmérő mintegy kétharmada merül a Föld árnyékába, ami szabad szemmel is látványos jelenség. Holdkelte után pár perccel a félárnyék (penumbra) kezd ráhúzódni a Holdra. Ezt szabad szemmel még nem érzékelhetjük. A már látható változásra magyar idő szerint kevéssel 21 óra előtt számíthatunk. A részleges fázis 22:01-kor kezdődik, ekkor lép be a Hold széle a teljes árnyékba, majd fokozatosan egyre nagyobb terület változik vöröses-barna színűvé. A részlegesség a legnagyobb kiterjedését, 66 százalékot 23:31-kor éri el, ezután apránként, ahogy jött, le is vonul a teljes árnyék. A részleges fázis vége 00:59-kor lesz, így csaknem 3 órán át tartó jelenség várható.

A színész és fia egy befektetői csoporttal 400 millió dollárból (116 milliárd forintból) akarja létrehozni a Wildflower Stúdiót Queensben, ahol már négy nagy stúdió működik. Az elképzelések szerint nemcsak műtermeket építenek majd, hanem teljes produkciós apparátust biztosítanak, amely az utómunkákat is el tudja végezni.

Több mint hat héten keresztül könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint családi programokkal várja a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ (CSAKK) a város lakosságát és a vendégeket Békéscsaba főterére, illetve a közeli központ Élővíz-csatornára nyíló stégjére.

Pribojszki_Matyas_Jumping_Matt_and_his_Combo

Július 20-án, szombaton rendezik meg a második Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott.

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt július 23-án és 24-én a debreceni nagyerdei színpadon. A darab élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre.

Július 27-én rendezik meg a 194. balatonfüredi Anna-bált, ezt megelőzően az Anna-fesztiválnak ad otthont a város, ahol prímásverseny és operagála is várja az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma