IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2018.09.04
Tóth Eszter

Mint mindenkinek, nekem is rengeteg elvárásom volt Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjével kapcsolatban. Sőt: még izgultam is, ahogy anno a filmtörténetvizsgák előtt. Végül felülírta mindezt egyetlen mondat. „Azt a mindenségit!” – gondoltam magamban, és még azt is bátran megfogalmaztam: a rendező képes volt felülmúlni zseniális első filmjét, az Oscar-díjas Saul fiát.

Nemes Jeles László 2007 és 2010 között három kisjátékfilmet rendezett, köztük a kiemelkedő, Türelem című alkotást, a nézők szeme azonban csak 2015-ben szegeződött igazán rá, mikor is elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Saul fia című drámát, melyben igen sajátos nézőpontból mutatta meg a megmutathatatlant. Nemes Jeles akkor egy náci fogolytáborba kalauzolt minket, és a Röhrig Géza által életre keltett főhőst szorosan követve vezetett be minket a Sonderkommando világába, egész pontosan abba a pokolba, amelyet elképzelni is lehetetlen, mégis rengetegen megszenvedték. Egyedisége, sajátos, mondjuk úgy, „nemesjeleses” kézjegye már akkor is egyértelműen felfedezhető volt, az alkotás pedig kiérdemelt jó néhány olyan elismerést, amilyet magyar film rég nem nyert el.


Sunset_laszlo-nemes_1

 

A Saul fia 2015-ben a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat nyert, köztük a Nagydíjat, amely a legnagyobb elismerés, amelyet magyar nagyjátékfilm valaha Cannes-ban kapott. Később megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjakat is, ezzel pedig minden idők nemzetközileg legelismertebb magyar alkotása lett.

 

Mindezek után nem lehetett könnyű belevágni a második nagyjátékfilmbe, hiszen ahogy mindenki, úgy bizonyára Nemes Jeles László is tisztában volt vele, hogy a léc igencsak magasan van, és az elvárás nem kevesebb, minthogy át kell azt ugrani. Ennek ellenére röpke három év alatt leforgatta a Napszálltát, amelyet mindvégig titokzatosság és feszült várakozás lengett körül – továbbá a rendező tehetségébe vetett bizalom. A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői ugyanis rögvest beválogatták a hivatalos versenyprogramba, ezt követően pedig a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos válogatásába is meghívták. A Napszállta éppen egy nappal ezelőtt, szeptember 3-án mutatkozott be Velencében, ahol egyébként a világ legjobbjaival száll versenybe. A Coen testvérek filmje, Damien Chazelle vagy Alfonso Cuarón legújabb alkotása könnyű szerrel elnyerheti előle az Arany Oroszlánt – gondoltam, de csak addig, amíg nem láttam a Napszálltát. Most viszont már nem így vélem.


Sunset_laszlo-nemes_2

 

A történet 1913 nyarán Budapesten játszódik. A béke utolsó napjaiban járunk, de fogalmazhatnánk úgy is: ott állunk az első világháború küszöbén. Főhősünk Leiter Írisz, aki hosszú évek után tér vissza az Osztrák–Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát, az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Írisz viszont nem tágít – bár látszólag nem is gondolja úgy, hogy „veszélyes” maradni. Aztán az éj leple alatt betör a szobájába egy idegen, akitől megtudja, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd: meg akarja találni a bátyját, eközben azonban egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. A Leiter Kalapszalon pedig csak kívülről nézve tűnik biztonságosnak: a fényűzés, a „szépség mögött a világ borzalma” rejlik.

 

Nemes Jeles László a Napszálltában tehát a „boldog” békeidőkbe invitálja a nézőit – és ezt éppen olyan módon teszi, ahogy a Saul fiában vezetett be minket a borzalom kellős közepébe. Kiválaszt egy főhőst és szorosan a sarkában lépdel, feloldhatatlan klausztrofób hatást keltve, a nézőt is belekomponálva a filmképbe, aki így részesévé válik a történetnek, mintegy cinkosa Leiter Írisznek, aki úgy bolyong a fényűző kalapszalonban, Budapest sötét sikátoraiban és kisebb-nagyobb embertömegekben, mintha egy labirintusból keresné a kiutat. „Azt a mindenségit!” – mondtam magamban, mikor az utolsó képkocka után elsötétült a vászon, majd az a szó tért újra és újra vissza a gondolataimban: labirintus. Hiszen nemcsak Budapest tűnt annak a Napszálltában, hanem maga a cselekmény is, ez pedig felidézte bennem a filmtörténet egyik legkülönlegesebb alkotását, Alain Resnais Tavaly Marienbadban című filmjét. Mégpedig azért, mert ahogy azt, úgy Nemes Jeles László drámáját is csak akkor lehet megfejteni, ha elfogadjuk, hogy a rendező nem ad mindent a kezünkbe, hanem azt várja, hogy elkezdjük összerakni azt a kirakóst, amelynek ő csak a darabjait helyezi elénk.


Sunset_laszlo-nemes_3

 

De valószínűleg nem véletlen, hogy a Tavaly Marienbadban, vagyis a francia új hullám egyik legfontosabb filmje jutott eszembe. Mivel ezen irányzat alkotói – akárcsak Nemes Jeles László – arra törekedtek, hogy erős szubjektivitással és szerzői filmes gondolkodásmóddal alkossanak. Nekik köszönhetően született meg az ’50-es évek végén a szerzői film fogalma, amely a mai napig olyan mozgóképeket jelöl, amelyeket a markáns személyes hang, illetve stílus, az egyéni kézjegy különböztet meg a nagyipari filmgyártás termékeitől. Jacques Rivette, a francia új hullám egyik legjelentősebb kritikusa még azt is kijelentette: az ilyen alkotások készítőit filmszerzőknek nevezzük, a filmrendezők közül pedig csak az érdemli ki ezt a rangot, aki képes „egyes szám első személyben szólni” a nézőkhöz. Mit is mondhatnánk… Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjével bizonyította: megérett a címre.

 

A Napszállta szerzői filmes attitűddel alkotott mű, melyben a rendező követi azt a metodikát, amelyet az első filmjében is alkalmazott. Hogy miről is van szó? Erőteljes szubjektivitásról, a főhőst követő kameráról, a képi világ egyediségéről, a nézőt néha már bántóan körbe ölelő zajokról és olyan cselekményvezetésről, amely semmihez sem hasonlítható – talán csak ahhoz, amit a Saul fiában megtapasztaltunk. Bevallom, amikor megnéztem a Napszállta trailerét, azt mondtam a kolléganőimnek, „ha most valaki megkérdezné, kinek a neve jut eszembe, biztos rávágnám, hogy Szabó István”. Hozzáteszem, erre is számítottam: A napfény ízét idéző képi és dallamvilágra, és féltem is kissé, milyen lesz egy kosztümös film nagytotálok nélkül, ha a rendező tartja magát a Saul fiában megteremtett „nemesjeleses” stílushoz. Ám a félelmem elszállt, amint megpillantottam az első képkockákat.


Sunset_laszlo-nemes_4

 

Nem tudom kevésbé elragadtatottan kifejezni magam: a 35 mm-re forgatott Napszállta képi világa egyszerűen lenyűgöző, mi több, párját ritkító. Erdély Mátyás operatőr Nemes Jeles László alkotótársaként úgy teremt ellenállhatatlan látványt, hogy hű marad a film filmvoltához és hagyományaihoz – oda is húz, ahelyett, hogy kiaknázná a modern technológiák adta lehetőségeket. Nincs is szükség modern technikára, csak a labirintusszerűen felépített cselekményre, a mögötte meghúzódó, párhuzamosan felfejthető rétegekre és egy főhősre, akit lehetetlenség lenne nem szorosan követni.

 

Míg a Saul fiának Röhrig Géza, addig a Napszálltának Jakab Juli a lelke. Úgy emlékszem, mikor a főhőst kereste, Nemes Jeles László azt mondta: világhírű, világszerte áhított színésznőt farag abból, aki a következő filmjének főszereplője lesz. Azt hiszem, a jóslata hamar beteljesül majd. Jakab Juli arcjátéka a némafilmek korszakát idézi – nagy baj is lenne enélkül, a képek ugyanis mindennél fontosabbak ebben a filmben. Még a dialógusoknál is. Néha nem is halljuk, mit mond a szereplő, ám néha nem is az a lényeges. A Jakab Juli által megformált Leiter Írisz elég kiszámíthatatlan főszereplő: nézőként sokszor fogalmunk sincs, miként cselekszik majd, ennek következtében pedig eltávolodunk tőle, nem érezzük végig valóságosnak, de erről könnyen elfeledkezünk, hiszen minket is hajt az, ami őt: hogy megfejtsük a rejtélyt. Közben pedig ott van a vihar előtti, vészjósló csend, melyet – az azóta elhunyt – Melis László zenéje a legjobb pillanatokban, a legszebb módon oszlat el.


sunset_jakabjuli1_600x399

 

Tulajdonképpen tanulmányt lehetne írni a Napszálltáról, megpróbálhatnánk elhelyezni a film eddigi történetében. Egye fene: én meg is teszem. Illetve megtenném, ha lenne rá módom. És akkor Nemes Jeles László második nagyjátékfilmje a francia új hullám legjelesebb alkotóinak munkái mellett kapna helyet. Talán Godard, de még Truffaut se bánná. Persze, ez a film nem mindenkié, nem fogja mindenki szeretni, sőt érteni se, sokaknak túlontúl hosszú és lassú lesz, de mindez a legtöbb szerzői filmre igaz. Szóval nincs apelláta: Nemes Jeles László most végérvényesen filmszerző lett. Olyan, aki hű a francia új hullám szerzői hagyományaihoz, és akit kétségkívül egy lapon lehet említeni Tarr Bélával. Aki nem a nézői elvárásokat veszi figyelembe, hanem bizalmat szavaz a közönségnek, és azt mondja: „elmesélek valamit, de neked kell megértened”.



Tóth Eszter

Fotó: Laokoon Filmgroup

lukoviczky

Saint-Philibert_apatsagi_templom_Tournus_1953__Lucien_Herve_R

2019.04.21

Igazi 20. századi, kalandos magyar élet jutott Lucien Hervének. Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen 1910-ben, majd 18 évesen Párizsba ment. Dolgozott bankban, volt divattervező, festett képeket, újságíróként, majd fotósként épített karriert. A francia hadsereg katonájaként volt hadifogoly, szökevény, az ellenállás tagja. Épületekről született képei tették híressé. A 97 évesen elhunyt fotós műveiből Lucien Hervé – Az építészet csendje címen nyílt kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban.

deri-tojas2_R

2019.04.21

A néprajzi és népművészi gyűjtemények kialakulásának már viszonylag korai szakaszában figyelem fordult a hímes tojások felé, s hamar a kollekciók részévé váltak. A debreceni Déri Múzeum is őriz néhány értékes darabot. Van, amelyiket karcolt technikával díszítették, másokat írókával, a legújabbat pedig ecsettel, temperával festették.

kerekes_gabor

2019.04.21

A 2000-es évek elején webes galériaként induló, pár éve a Bartók Béla útra költöző Artphoto Galériában számtalan kiemelt alkotó munkái fordultak meg. Az izgalmas kezdeményezések iránt nyitott intézmény Kerekes-Barabás Projekt címmel nyílt kiállításának tárlatvezetésén jártunk.

A Fragonard-gyár új parfümmúzeumában a látogatók mintegy 400 parfümmel, és az illatszerek európai történetével is megismerkedhetnek. A múzeum a dél-franciaországi Grasse városában található világhírű parfümgyáré, amelyet hagyományos parfümkészítő művészetéért 2018-ban az UNESCO is felvett a kulturális világörökségi listájára. Míg régen az erős illatokat elsősorban temetési szertartások, később pedig a testszag elfedésére használták, a középkortól kezdve a parfüm már a luxusterméknek számított. Bár az egyház sokáig rossz szemmel nézte az illatosítást, a keresztes hadjáratokról visszatérők is sok egzotikus parfümöt, olajat hoztak magukkal Európába, új illatokkal gazdagítva a kínálatot. A 18. századtól az erős illatok kifinomultabbá váltak, ám még a 20. század elején is nehéz illatok hódítottak a mai ízléshez képest.

Előadó-művészeti tevékenységű nonprofit céget hoztak létre az ősszel elindult pásztói színház alapítói, köztük Kautzky Armand. A Balassi Bálint Színház Nonprofit Kft. másik két tulajdonosa Katona Attila zeneszerző és Katona József díszletfestő iparművész. A színházalapítást a 9 ezres kisváros kezdeményezte. Az előadások a művelődési házban zajlanak majd.

A budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo. A föltámadás szomorúsága című verses-zenés összeállítás április 24-én, szerdán 17 és 20 órától tekinthető meg a színház Stúdiótermében.

Az 1600 éves aranykincset Észak-Izraelben, Galileában találták kiránduló kamaszgyerekek a földeken, Cipóri patak medrénél. Egy tanösvény mellett bukkantak rá, amely a késő római és a bizánci korban a zsidók önrendelkezését biztosító bírói tanácsnak, a Szanhedrinnek otthont adó különböző helyszíneket köti össze egymással.

Az érme egyik oldalán II. Theodosius császár (401-450) látható, aki arról is ismert, hogy ő tette törvényeivel másodosztályú polgárokká az Izrael földjén élő zsidókat. A másik oldalon a győzelem istennője látható egy hatalmas kereszttel. Az aranyéremnek az egykori neve solidus volt, ez volt a leggyakoribb pénznem a késő római birodalomban, és a korai bizánci korszakban.

A mesterséges intelligenciát egy hongkongi művész hozta létre. Victor Wong három év alatt építette meg és programozta be az A. I Gemini nevű robotot, amelyet a tusfestés technikájára tanított meg, és a Holdról készült háromdimenziós képekkel „táplálta". Az A.I Gemini átlagosan 50 óra alatt fest meg egy képet, amelyhez általában mindössze fekete tintát, vizet és kínai merítéses technikával előállított papírt használ. A robot egy képének ára jelenleg nagyjából 10 ezer font (3,7 millió forint) Londonban.

Május 25. és június 2. között negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat (Zsimü) Budapest meghatározó kulturális helyszínein.

budapest_bar

Antonín Dvořák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar április 27-én a pécsi Kodály Központban. A gordonkairodalom egyik legjelentősebb darabját Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg.

M/Ámor vagy amit akartok címmel, a Shakespeare-komédiák sajátos dramaturgiáján alapuló vígjátékot mutat be a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapata a Kós Károly Művelődési Házban április 23-án, kedden 19 órakor.

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma