NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2018.10.09

Francis Bacon, Lucian Freud és a 20. század második felének figurális brit festészetét, az úgynevezett Londoni Iskolát mutatja be számos főművön keresztül a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) október 9-étől látható kiállítása. A nagyszabású tárlat anyaga kitér a szűken vett Londoni Iskola előzményeire és utóhatására is.

Igazi mérföldkő ez a tárlat, hiszen az MNG már régóta szeretett volna kiállítást rendezni Bacon és Freud életművéből. Idén a londoni Tate Britain mutatott be a Londoni Iskola történetét áttekintő tárlatot, ennek az anyagnak a Budapestre adaptált változata látható keddtől a Nemzeti Galériában – mondta el a Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás október 8-ai sajtóbemutatóján Baán László főigazgató. Alex Farquharson, a Tate Britain igazgatója hozzátette: a tárlat két központi alakja Lucian Freud és Francis Bacon. Mellettük a 20. századi londoni művészeti szcéna olyan jelentős alkotói is fontos munkákkal szerepelnek a 89 festményt felvonultató kiállításban, mint Auerbach, Kossoff, Bomberg, Spencer, Coldstream, R. B. Kitaj, Rego és Uglow.


MNG1
Lucian Freud Dohányzó fiú című festménye

 

Elena Crippa, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a Londoni Iskolához sorolt alkotókat összeköti ugyan a figurális festésmód, mégsem az ábrázolt téma pontos rögzítése, hanem a látvány mélyén rejlő valóság megragadása érdekelte őket. Modelljeik gyakran családtagjaik, barátaik, partnereik voltak, ám őket sem idealizált, hanem rendkívül közvetlen, intim módon festették le, ahogy londoni tájképeik sem a város nevezetességeit, hanem a személyes életükben fontos utcákat, épületeket ábrázolták.

 

Fehér Dávid, a budapesti kiállítás társkurátora hangsúlyozta, hogy a Londoni Iskola kifejezés utólagos konstrukció, hiszen az ide sorolt alkotók nem alkottak szoros közösséget, mégis számos művészi és személyes szál kötötte össze őket. Az anyag kitér a szűken vett Londoni Iskola előzményeire és utóhatására is. Az MNG A épületébe belépőket rendhagyó módon a kortárs munkák fogadják, a látogatók így először mások mellett Glenn Brown, Lynette Yiadom-Boakye, Celia Paul festészetfelfogását ismerhetik meg, majd távoztukban megfigyelhetik ezeken a korábbi generációk hatását. Az előképek között felbukkannak Stanley Spencer, Chaim Soutine és Walter Richard Sickert képei, míg Francis Bacon korai munkáit Alberto Giacometti művészetével állítja párhuzamba a kiállítás.


MNG2
Paula Rego Az eljegyzés, Leckék és A hajóroncs
Hogarth „Divatos házasság” című képe után
című festménye

 

A látogató nyomon követheti David Bomberg földszínekkel dolgozó, expresszív festészetének hatását két legfontosabb tanítványa, Frank Auerbach és Leon Kossoff művészetére, majd a tárlat számos főművön keresztül mutatja be festészetük kibontakozását. William Coldstream és tanítványai, például Euan Uglow más utat követtek: Bomberggel ellentétben nem a látványra, hanem annak aprólékos elemzésére koncentráltak. A tárlat egyetlen teremben mutatja be Lucian Freud egyedi művészetének minden fontos periódusát, majd Francis Bacon érett korszakát vizsgálja, többek között a „fekete triptichonok” egy fontos darabjával. Elsősorban Bacon művészetének csodálata kötötte össze az egyébként külön utakon elinduló Michel Andrewst, R. B Kitajt és David Hockney-t, a sajátos hangulatú pasztellképeiről ismert Paula Rego pedig a női nézőpontot jeleníti meg a Londoni Iskola klasszikusai között a 2019. január 13-áig látogatható kiállításban.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Függök ezen a zord élet-párkányon címmel tart szeptember 23.-án, hétfőn 18:00 órától Ady-estet a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas és kétszeres UNITER díjas Érdemes művész, az erdélyi színjátszás kiemelkedő tehetségű színművésze, a kolozsvári társulat tagja.

A Pozsonyi úti Református Templom altemplomának felújított színpadán szeptember 22-én 19 órától láthatja a közönség Pozsgai Zsolt múltidéző darabját. A Mátyás és Janus című dráma Magyarországon játszódik 1472-ben. Mátyás király régen látott hatalommá növeli az országot. És ekkor váratlanul kitör egy lázadás. Janus Pannonius, a király egyik legkedvesebb barátja és Vitéz János, aki Mátyás nevelője volt, szövetkezik ellene.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma