2018.10.18

Legújabb, All Melody című lemezét mutatja be Nils Frahm a Müpában, de fellép még itt Yasmin Levy, a Monsieur Doumani és Bombino is. A mindig új és különleges hangzást kereső, örökké kísérletező Nils Frahm 2019. február 5-én tartja lemezbemutató koncertjét, a zeneszerző célja, hogy a hallgató elmerüljön a pillanatban és figyeljen a gondolataira.

181203_Yasmin_Levy
Yasmin Levy


Nils Frahm kisgyermek kora óta zongorázik, de az új és szokatlan hangzások felfedezésének izgalma mindig legyőzte benne a klasszikus zene felállította szigorú határrendszert. A kalandvágyó szemléletet valószínűleg édesapjától, Klaustól örökölte, aki bár sosem tanult fényképezni, majd negyven éve dolgozik a szakmában, számtalan sikeres kiállítással és projekttel a háta mögött.


Zenéjében a klasszikus alapok mellett – az a Nahum Brodski volt a mestere, akit Csajkovszkij egyik utolsó tanítványa tanított – a Philip Glass és Steve Reich féle 20. századi minimalizmus is erősen érződik, olykor pedig már-már filmzenei magaslatokba tör. De hiba lenne bármilyen kategóriába beszorítani, hiszen a játékos kísérletezések és a műfaji keretek teljes figyelmen kívül hagyása egész életművét markánsan végigkíséri. „Túl sokan félnek attól, hogy nem férnek bele valamilyen keretbe. Én ettől soha nem féltem" – mondta a Billboardnak nemrég. Több interjúban is említi, hogy az a célja, hogy a hallgató elmerüljön a pillanatban és figyeljen a gondolataira.

 

190205_Nils_Frahm
Nils Frahm

Ehhez nagyban hozzájárul a 2011-ben megjelent Felt lemez óta szinte védjegyévé vált, a zongorahúrok filccel történő bevonása miatt kialakult (maga a lemeze címe is filcet jelent németül), a klasszikus zenében megszokott tiszta, éles zengéssel ellentétes puhán tompa hangzás. Ez a megközelítés, ahol a behallatszódó lélegzetvétel vagy épp a benyikorgó padló hangja – ez az Ólafur Arnaldsszal közös Trance Friendz lemezbe került be például – nem eltüntetendő hiba, hanem a zene szerves része, teszi Frahm dalait hihetetlenül emberivé és valódivá.


181221_BOMBINO
Bombino


Persze nem csak a hangzásokban keresi mindig az újat és az eltérőt. Saját, évszázados hangszerét is mind átvitt értelemben, mind szó szerint új irányból közelítette meg. Kedvenc zongorakészítőjével, a hasonlóan invenciózus lelkű, manufaktúráját pár éve Magyarországra költöztető David Klavinsszal – az ő nevéhez fűződik a 370 centiméter magas zongoraóriás, a Model370, Frahm ezen készítette a 2015-ös Solo lemezét – közösen álmodta meg az Una Corda névre keresztelt modellt. Itt, a klasszikus zongorától eltérően egy hanghoz mindössze egy, filcanyaggal bevont húr kapcsolódik. Az így lecsendesített hangszert nem takarja külső borítás, és a közeli bemikrofonozásnak köszönhetően még élénkebben hangzanak fel a Felt korongon már megszokott mechanikai hangok. A páros azóta még nagyobbat álmodott: egészen pontosan 80 centiméterrel nagyobbat, hiszen egy négy és fél méteres hangszert szeretnének megépíteni. Frahm ennek apropóján hívta életre 2015-ben március 29-ére a Piano Day elnevezésű világnapot, amikor a világszerte megrendezett programok mellett Solo albuma is ingyen letölthető. És bár az elsődleges célja az álomzongora megépítéséhez szükséges összeg előteremtése volt, viccesen kifejezte abbéli őszinte reményét is, hogy idővel a Piano Day fontosabb lesz, mint a karácsony, és stresszesebb, mint a hálaadás.


181209_Monsieur_Doumani_credit_Panayiotis_Mina
Monsieur Doumani
Fotó: Panayiotis Mina


Legutóbbi, két év hallgatás után 2018 februárjában megjelent All Melody albuma teljes egészében Kelet-Berlin néhai rádióépületében, a Funkhausban berendezett stúdiójában született. Az ’50-es évekbeli épület puritán, minden elemeiben a zenét szolgáló környezete visszaköszön a lemez hangzásában, ahol a megszokott zongorák és szintetizátorok mellett Frahm saját tervezésű orgonája, és a már-már hangszerként használt kórus is jelentős szerephez jut. Sőt, Frahm nemcsak a helyszín hangzását használta ki, de olyan extrém helyeken is rögzített hangokat, mint például egy kiszáradt kút.


Jó szokásához híven most is a hangszerek szinte minden rezzenését és mechanikai zaját belekomponálta a lemezbe, ami egy napjainkban igen ritka, intim hangzásvilágot eredményezett. Nem csoda, hogy szinte kivétel nélkül az összes zenei újságíró és szaklap ódákat zeng a lemezről, amelyet a magyar közönség 2019. február 5-én hallhat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.


190213_Margaret_Island_credit__Palyi_Zsofia_
Margaret Island
Fotó: Pályi Zsófia


A koncertre a Müpa+ hűségprogram platina és arany szintű tagjai október 18-án, csütörtökön 10 órától, ezüst szintű tagjai pedig október 18-án 15 órától válthatnak jegyet a Müpa állandó jegypénztáraiban és online a www.mupa.hu oldalon. A hűségprogram alapszintű tagjai és a nagyközönség részére a jegyértékesítés október 19-én, pénteken 10 órakor kezdődik.


Nils Frahm mellett október 17-től számos könnyű- és világzenei koncertre is elindul a jegyértékesítés. Érkezik az izraeli-spanyol énekes-dalszerző, Yasmin Levy és a példátlan sikerű ciprusi világzenei trió, a Monsieur Doumani is. Szintén a világzene rajongóinak örömhír, hogy végre Magyarországon lép fel a Rolling Stones és Black Keys-tagokkal is zenélő ikon, Bombino, de itt lesz a görög tradicionális dallamokat akár a blues és a rumba elemeivel és jazzel vegyítő fúziós zene két jeles képviselője, Dimitris Mystakidis és a Loxandra is.


181229_Erik_Sumo_Band-credit_Bona-Mark
Erik Sumo Band
Fotó: Bóna Márk


A hazai könnyűzenei együttesek kivétel nélkül pályájuk meghatározó momentumaként tartják számon Müpás koncertjeiket, a sor most három újabb kihagyhatatlan estével folytatódik: tíz év után visszatér a Müpa színpadára az Erik Sumo Band és a colorStar, és először lép fel a Müpa hangversenytermében a Margaret Island.



KONCERTEK

Nils Frahm

2019. február 5., kedd, 20:00–22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/nils-frahm-2019-02-05_20-00-bbnh

 

Yasmin Levy

2018. december 3., hétfő, 20:00–22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/yasmin-levy-2018-12-03_20-00-fesztivalszinhaz

 

Monsieur Doumani

2018. december 9., vasárnap, 20:00–22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/monsieur-doumani-2018-12-09_20-00-fesztivalszinhaz

 

Bombino

2018. december 21., péntek, 20:00–22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/bombino-2018-12-21_20-00-fesztivalszinhaz

 

Erik Sumo Band

2018. december 29., szombat, 20:00–22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/erik-sumo-band-2018-12-29_20-00-bbnh

colorStar

2019. január 16., szerda, 20:00–22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/colorstar-2019-01-16_20-00-fesztivalszinhaz

 

Margaret Island: A csend színe

2019. február 13., szerda, 20:00–22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/margaret-island-2019-02-13_20-00-bbnh

nativity-447767_960_720

2018.11.14

Élő betlehemmel, koncertekkel, táncszínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és kézműves vásárral is készül az adventi időszakra december 2. és 23. között a Várkert Bazár. Az adventi vasárnapokon misztériumjáték keretében tárul fel a betlehemi istálló, ahol megelevenedik a bibliai történet a Szent Családdal, a pásztorokkal, a három királlyal és az élő állatokkal.

DSC_0062

2018.11.14

A Hagyományok Háza és a marosvásárhelyi Világló Egyesület szervezésében nagy pályázatos konferenciát tartottak november 10-én Szovátán, a Székely-Sóvidék fővárosában, ahol a népi kultúra területén működő civil szervezetek képviselői találkozhattak a pályáztatók vezetőivel. Az eseményt Tóth János, a Hagyományok Háza szakembere értékelte.

cello-110981_960_720

2018.11.14

Nemzetközi csellófesztivált rendeznek november 25. és december 2. között Székesfehérváron: a résztvevőknek nemzetközi hírű gordonkaművészek tartanak mesterkurzusokat, de lesznek zongorás egyéni órák, valamint különböző kamarazenei formációkban is fellépnek a hallgatók. A fesztiválon huszonketten vesznek részt, a résztvevők fele magyar csellista lesz.

Andrej Babis cseh kormányfő felajánlotta Milan Kunderának, a Párizsban élő világhírű cseh származású írónak, hogy segít visszaszerezni cseh állampolgárságát, amelytől az 1970-es évek végén fosztotta meg őt a csehszlovák kommunista rendszer. Milan Kundera csak az 1989-es rendszerváltás után látogathatott el újra szülőhazájába, Csehországba.

Kilencvenöt évesen elhunyt Stan Lee amerikai író, szerkesztő, a Marvel Comics képregénykiadó nyugalmazott elnöke. A Pókember, a Vasember és számos más legendás képregényszuperhős alkotója a lánya tájékoztatása szerint november 12-én hunyt el egy Los Angeles-i kórházban. Stan Lee december 28-án töltötte volna be 96. életévét.

Vádat emelt november 12-én a német ügyészség a Yoko Onótól 2006-ban ellopott John Lennon-naplók és egyéb Lennon-relikviák feltételezett orgazdája, egy 59 éves török férfi ellen, aki a vádirat szerint 785 150 eurót (negyedmilliárd forintot) vett fel előlegként az 1980-ban meggyilkolt zenészlegenda személyes tárgyaiért egy berlini aukciósháztól 2014 októberében.

Idén először határon túli fellépője is lesz a Közép-Európa Táncszínház által rendezett Sissi Őszi Tánchétnek: a november 17-én kezdődő egyhetes rendezvényt a romániai Gyergyószentmiklósról érkező Figura Stúdió Színház előadása zárja a fesztiválnak otthont adó Bethlen Téri Színházban. A hagyományosan Erzsébet nap köré szervezett 7. Sissi Őszi Tánchét (SŐT7) a fesztivál történetéhez hűen a vidéki táncműhelyeket állítja középpontba. A tánchét Eifert János fotóművész Mester és tanítványai című kiállításával nyílik november 17-én, szombaton.

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban. A David H. Koch Színházban a Magyar Állami Operaház produkcióit láthatta a közönség, továbbá koncerteztek a Virtuózok fiatal művészei is, de képzőművészeti kiállítással és artista produkciókkal is népszerűsítették a magyar kultúrát. "Nem lehetett elmenni a magyar kultúra mellett ebben a két hétben, ebben a hatalmas városban, ahol ez óriási nagy szó, mert ott rettenetesen meg kell küzdeni a közönség figyelméért* – mondta Kumin Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Különleges estére várja a zenerajongókat a Budapesti Vonósok Zenekar 2018. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermébe. Egy ősbemutató és egy magyarországi bemutató keretén belül ismerkedhetünk meg Szentpáli Roland tubaművész munkásságán keresztül a tubával és a szerpenttel, ezzel a két különleges hangszerrel.

Z8A4292_pp

Meghosszabbították a Janus Pannonius Múzeumban megrendezett Arczok és láthatárok című tárlat látogatási időtartamát. A kiállítás így a téma és a tárlat jelentőségére, valamint a kiemelt érdeklődésre való tekintettel 2019. február 3-ig fogadja a látogatókat többek között Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Paál László, Székely Bertalan remekműveivel.

Vár az Olvass várost! című interaktív irodalmi séta téren és szövegen át! A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szervezésében megvalósuló sétán városi terekben és irodalmi szövegekben bolyonghatunk, párbeszédbe léphetünk a különböző felületeken lévő szövegekkel, de megírhatjuk saját tér-versünket vagy utca-novellánkat is.

Megrendezik november 17-én a XVI. Országos Táncjáték Fesztivált Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban a Táncpedagógusok Országos Szövetségének szervezésében. A fesztiválon a klasszikus balettől a kortárs táncig láthatók előadások. A rendezvény lehetőséget ad az ország különböző pontjaiból érkező táncosok, táncpedagógusok, alkotók, előadók tapasztalatcseréjére is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma