2016.04.25

Irodalom, Chile művészeinek alkotásai, barokk, korai romantika és kortárs görög klasszikus zene is lesz az Óbudai Társaskör májusi programjai között. Mindenki talál kedvére valót, akár a könnyű, akár a komoly zenét kedveli, akár a képzőművészet iránt érdeklődik. A januári teltházas előadás után a hónap első előadásában ismét fellépnek Esterházy Péter író és művésztársai.

2016. május 4., szerda 19 óra

Harmonia Cælestis – Házimuzsika Mácsai János zenetörténésszel

A januári teltházas előadás után ismét fellép Esterházy Péter író és művésztársai. Hol van már az az idő, amikor a műkedvelő ismerősök vagy ráérő muzsikusok összegyűltek a vasárnapi szieszta után, elővettek a redőnyös szekrényből egy vonósnégyest, triót vagy szonátát, és a maguk örömére játszani kezdtek. Vagy az uzsonnára érkezett fess fiatalúr a család unszolására lekísérte a kisasszonyt egy Schubert-dalban. Talán végleg letűnt ez a világ, mindent megváltoztatott a hangrögzítés. Ma bárki meghallgathatja a legszebb darabokat a legjobb előadásban, már lemez, CD sem kell hozzá, a mobilján mindenki a zsebében hordhatja a fél zeneirodalmat. De micsoda élmény, élvezet élőben együtt játszani! Vagy akár csak hallgatóként részese lenni mindennek. A nagy hangversenytermekben szinte lehetetlen felidézni a kamarazenéléshez illő intim hangulatot, de a Társaskör épp erre való termében még nagyszerűen lehet – írja Mácsai János.


2016. május 5., csütörtök  19 óra

Jose Ignacio Riveros Donoso zongoraestje

Jose Ignacio Riveros Donoso harmincéves, chilei zongorista és zeneprofesszor. Már fiatalon számos chilei és külföldi zongorakoncertet tud maga mögött, ilyen Ecuador, Paraguay, Afrika és a Közel-Kelet, ahol a művésznek alkalma nyílt a chilei tradicionális zenéről tanítani is a helyi zeneakadémiákon. Zongora-előadásokat, nemzetközi szemináriumokat tart világszerte. Ezen a koncerten Chile kiemelkedő művészeinek alkotásait hallhatjuk zongorára komponálva, valamint saját szerzeményeinek bemutatására is sor kerül.

 

dalok_a_kispipabol_2016_05_06_600_otk


2016. május 6., péntek  19 óra

Dalok a Kispipából – Seress Rezső-est

A nagysikerű esten a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjére, Seress Rezsőre emlékezünk. Ezen az estén dalainak segítségével megidézzük ezt a jellegzetesen pesti alakot, a „füttyös muzsikust”, a „kis Seresst”, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának. Egyedi humora és keserédes melankóliája lett a védjegye, dalai fájdalmasan ismerősek. Egyszerre idézik a kort, a ’30-as, ’40-es évek mozgalmas, tragikus pillanatait, és válnak azóta is mindenkor aktuális szívüggyé, vigasztalóvá, útitárssá.

 

2016. május 7., szombat 19 óra

Notis Georgiou és az Anima Musicae Kamarazenekar koncertje

Notis Georgiou és az Anima Musicae Kamarazenekar az est során a barokk, a korai romantika és a kortárs görög klasszikus zene világába kalauzolja el a hallgatókat. A hangverseny Arcangelo Corelli művével kezdődik, aki a concerto grosso műfajának első nagy mestere volt. Az öt tételes concerto annak a tizenkét darabból álló gyűjteménynek a része (op. 6., 1714), mely sorozat később Händel kamarazenekarra íródott alkotásaihoz is mintául szolgált. A koncert folytatásaként a görög kísérletező zeneszerző, Vassilis Tenedis Tarregiana című műve hangzik el, mely egyben ősbemutató (vonószenekari változat) is lesz.

 

2016. május 14. , szombat 11 óra

Kis piros hegedű

A Simon Izabella által megálmodott zenés délelőtt középpontjában a Kis piros hegedű című mű áll, de a műsor célja, hogy más zeneművek, versek-mesék, festmények – rajzok segítségével a zene–irodalom–képzőművészet hármasával egy olyan varázsvilágba kalauzolja el a gyerekeket, amely történéseinek ők is aktív részesei lehetnek.


szabadi_vilmos_2016_05_08_600_otk

 

2016. május 18. , szerda 19 óra

Legendás kollégáim – „hangos barátságaim” – Szabadi Vilmos (hegedű) koncertsorozata

Sonare jelentése: hangszeren játszani. Ebből az olasz szóból ered a szonáta elnevezés, amely a mai este főszereplője. Beethoven op. 12. no. 1-es D-dúr szonátájában két egyenrangú partner, a hegedű és a zongora „beszélget”. Az Antonio Salierinek ajánlott mű abban az időben született (1797), amikor Beethoven elismert zongoravirtuózként maga is gyakran lépett közönség elé hegedű- vagy gordonkaművészek partnereként.

 

Több mint egy évszázadot kell ugranunk az időben, hogy Ravel G-dúr hegedűre és zongorára írt szonátájához elérkezzünk. Az 1923 és 1927 között komponált mű második tételében egyértelmű a párizsi éjjeli lokálokban ekkoriban játszott jazz hatása. Amerikában Szigeti József és a szerző mutatta be a hegedű-zongora szonátát 1928-ban. A tételek címe: I. Allegretto, II. Blues, III. Perpetuum Mobile.

 

„Zenei színek tobzódása” – mondta egy angol kamarazene mecénás Richard Strauss 23 évesen írt hegedű-zongora szonátájára. Egy másik vélemény szerint ez a mű feszegeti a kamarazene határait, a Finale főtémája egyenesen a következő évben írt Don Juan szimfonikus költemény viharos kezdését idézi.

 

budapest_ragtime_band_2016_05_19_600_otk


2016. május 19., csütörtök 19 óra

Budapest Ragtime Band koncertje

A ragtime-ra gyakran mondják, hogy „feketén játszott fehér zene”, ugyanis ez a stílus a különböző fehér zenei formáknak, például a polkának és az indulónak legalább annyit köszönhet, mint a feketék bendzsó zenéjének és munkadalainak. A szó szoros értelmében vett „ragged time”, azaz ronggyá tépett idő, tehát szaggatott ritmus. Ebből varázsolt többek között Joplin csodát. Ezen a koncerten a Budapest Ragtime Band megidézi a műfaj nagyjait és bizonyítja: a ragtime-ot számtalan zenei stílus alkalmazhatja és alkalmazza is, így nagyon sokféle ízlést tud kielégíteni.

 

2016. május 20., péntek 19 óra

Gitármuzsika Óbudán

A III. Szegedi Országos Egyetemi Gitárverseny győzteseinek koncertje

A XVII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál keretében idén április 7-10. között rendezték meg a III. Szegedi Országos Egyetemi Gitárversenyt a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. A fesztivált 1999-ben alapította Pavlovits Dávid gitárművész-zeneszerző. A rendezvény több mint tíz év alatt nemcsak mélyreható kulturális hagyományokat teremtett Szegeden, de a klasszikus gitár világhírű sztárjait is évről évre elvitte a városba. A hangszeresek versenyei, a mesterkurzusok, a koncertek és a teltházas gálaestek programjainak és sztárjainak köszönhetően a fesztivál eseményeiről rendszeresen beszámol a hazai és a nemzetközi sajtó. A programsorozaton eddig 5 kontinens több mint 31 országából szerepeltek művészek.

A gitárverseny szóló, illetve gitár-kamara kategóriát tartalmaz: a szóló verseny három, a kamara verseny egy kategóriában kerül megrendezésre. E rangos verseny célja a fiatal magyar gitár szakos hallgatók bemutatása és támogatása egy országos és egyben nemzetközi fórumon, amelynek keretében a díjazottak fellépési lehetőséget kaptak az Óbudai Társaskörben.

 

2016. május 25., szerda 19 óra

Érdi Tamás zongoraestje

Izgalmas útról érkezik május végén Érdi Tamás az Óbudai Társaskörbe. Hat erdélyi koncerten játssza nagyjából ugyanezt a programot, amit végül – szinte az út zárásaként – kedves hangversenyhelyszínén is előadhat.

Az egyik legnépszerűbb Chopin-darabtól (cisz-moll Fantázia impromptu) Liszten és Bartókon át Kodály Marosszéki táncáig kanyarognak a dallamok a koncerten.  A szerzők közül a művész jelenlegi kedvence Bartók Béla. Két művel is tiszteleg Érdi Tamás a Bartók-év előtt.  Az Allegro Barbaro különösen ámulatba ejti, s úgy érzi, a közönség lelkesedése is mindig vele árad a koncertteremben.

 

2016. május 26., csütörtök 19 óra

Rózsa Pál 70

Rózsa Pál 2006-ban az Óbudai Társaskörben ünnepelte 60. születésnapját egy felemelő szerzői esttel. Így, tíz év elteltével ismét szeretnénk egy szép koncertet rendezni 70. születésnapja alkalmából. A zeneszerző 1946. március 14-én született Szombathelyen. 1986-tól szabadfoglalkozású zeneszerző. Zeneszerzést – magánúton – Szokolay Sándor és Durkó Zsolt irányításával tanult. Első zeneszerzői sikerét 1982-ben egy dániai, illetve venezuelai pályázat megnyerésével érte el, ezt követően számos pályázaton vett részt, és ennek során összesen 11 alkalommal ért még el 1., 2. vagy 3. helyezést. Művei felölelik a zeneirodalom széles területeit; 5 opera, számos zenekari mű, kamaraművek, szólóhangszerekre írott darabok, dalok egy vagy több hangszer kíséretével, kórusok, egyházzenei kompozíciók mellett fúvószenekari művek kerültek ki a kezei közül.

 

miranda_liu_2016_05_30_600_otk


2016. május 30., hétfő 19 óra

Kamaraest

Miranda Liu 2013 óta tanul a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Perényi Eszter osztályában, ahol 2015-ben – 18 évesen – szerezte meg alapképzési diplomáját a legmagasabb kitüntetéssel. Számos nemzetközi versenyt megnyert, és több száz koncertet adott versenyművek szólójátékosaként, hangversenyszólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként az Amerikai Egyesült Államokban és szerte Európában.

Vida Mónika Ruth zongoratanulmányait hatévesen kezdte meg. 2009 őszétől a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Osztályában tanult Eckhardt Gábor tanítványaként. 2014 júliusában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakára, ahol jelenleg Eckhardt Gábor és Nagy Péter növendéke. Koncertezett Szlovákiában, Horvátországban, Csehországban, Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Japánban, Vietnamban, Svájcban, Franciaországban, Kínában, és az Amerikai Egyesült Államokban.

Ueda Mizuki gordonkaművész Varga Tamás útmutatásával folytatja tanulmányait Bécsben, egyidejűleg a Bécsi Zeneművészeti Egyetem kamarazene hallgatójaként tanul Johannes Meissl osztályában. Mizuki kitüntetéses minősítésű alap- és mesterdiplomáját Onczay Csaba vezetésével szerezte meg cselló szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

 

ÓBUDAI TÁRSASKÖR GALÉRIA

2016. április 26-tól május 2-ig

SZENVTELEN PORTRÉ

Bögös Loránd képzőművész kiállítása

 

2016. május 31-től június 26-ig

AHOGY A SZUBSZUSZ FELTÖRT A FÖLD ALÓL ÓBUDÁN

Koronczi Endre képzőművész kiállítása

 

További programok az Óbudai Társaskör oldalán.

III_richard_ea_01_domolky_daniel_WEB_015

2018.06.24

Speciális évad előtt áll a Radnóti Színház, amely a szomszéd házban zajló építkezés miatt saját épülete mellett további helyszíneken is játszik a jövő szezonban. Az évadot A művésznő és rajongói című előadás nyitja Valló Péter rendezésében októberi premierrel. Az évad második felében pedig várhatóan Alföldi Róbert is rendez a színházban.

35226908_1728609550590645_4441761512876408832_n
2018.06.24

Fegyvermustra címmel új, interaktív, állandó tárlat nyílt június 22-én Egerben, a Dobó István Vármúzeumban főként a Péterváry-gyűjtemény darabjaiból, kiegészülve a múzeum saját gyűjteményi anyagával. A csaknem háromszáz fegyverből álló tárlaton a középkortól az első világháborúig, Európától Afrikán át Ázsiáig kalandozhat a látogató.

_d0a9157__copy_borito

2018.06.23

Ilyenkor kinyílnak a vitrinek, megelevenednek a hangszerek, meg lehet fogni a tárgyakat és meg lehet szólítani azokat, akik különben nem járnak múzeumba – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár június 23-án a Múzeumok Éjszakája megnyitóján, az Aquincumi Múzeumban. Kiállítások, koncertek, interaktív játékok, rendhagyó tárlatvezetések, színházi és táncprodukciók várják ma a látogatókat.

A Magyar Állami Operaház megtartja Billy Elliot című produkciójának 29 előadását, a június-júliusra tervezett 44 alkalomból 15-öt törölni volt kénytelen a sajtóvita nyomán visszaesett érdeklődés miatt – közölte Ókovács Szilveszter az MTI-vel. A főigazgató közleménye szerint az érdeklődők még több mint 20 előadásra válthatnak jegyet.

Újabb Magyar Örökség Díjakat adtak át június 23-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák. Az ünnepségen Magyar Örökség Díjban részesült a Cédrus Táncegyüttes hagyományőrző tevékenysége, Aknay János festőművészete, Ulman István nemzetfaragó és a Gömöri Kézművesek Társulása példája, Ágh István írói munkássága, a több mint 400 éves Egyetemi Könyvtár és az Óbudai Danubia Zenekar kultúrmissziója.

Az 1968-ban The Beatles címmel megjelent – a borító színe miatt a köznyelvben csak „White Albumként” emlegetett – dupla album új kiadásának apropója a félévszázados jubileum. A Beatles saját kiadójánál, az Apple Recordsnál megjelent dupla lemezen olyan, ma már klasszikus Beatles-dalok szerepelnek, mint a Back In The U.S.S.R., a While My Guitar Gently Weeps, az I'm So Tired, a Blackbird, a Don't Pass Me By, az I Will, a Julia, a Yer Blues, a Mother Nature's Son, a Sexy Sadie, a Helter Skelter vagy a Revolution. A hírt Paul McCartney erősítette meg a DIY magazinnak adott, június 20-án közölt interjúban, a lemez várhatóan novemberben fog újra megjelenni az Apple Corps/Universal Music gondozásában.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Egri vár megnevezéssel tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki. A 2004-ben indult Magyar várak sorozat részeként megjelenő emlékérmét eddig megelőzték a visegrádi, a diósgyőri, a munkácsi, a gyulai, a siklósi, a kőszegi, valamint a szigetvári darabok. Az emlékérmét egri Dobó István Vármúzeum és a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja jóvoltából megvalósuló Fegyvermustra című interaktív kiállítás megnyitó ünnepségén, június 22-én mutatták be. Az ezüstérme három hónapig, a színesfém változat a teljes készlet erejéig névértéken vásárolható a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában, valamint a Dobó István Vármúzeumban. Az emlékérméket Szunyogh László szobrászművész tervezte.

Nyílt levélben gratulált a múzeumi dolgozóknak Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. Elismerését fejezte ki a Múzeumok Éjszakája rendezvényhez csatlakozott 420 intézmény minden munkatársának, hiszen ők azok, akik az esemény több mint 2200 programját kitalálták, megszervezték és lebonyolították. „Elsősorban nekik köszönhető, hogy idén jelentősen nőtt az érdelődés az országos nagyrendezvény iránt: az esemény honlapjának látogatottsága mintegy 35 százalékkal, a mobilalkalmazások letöltése és az online jegyeladások száma pedig 25 százalékkal nőtt a tavalyi számokhoz képest” – olvashatjuk a levélben. Az államtitkár tolmácsolta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közgyűjteményi dolgozóknak szóló köszönetét is, amiért a családok évéhez kapcsolódva lehetővé tették ezen a programsorozaton a családok közös, élményszerű ismeretszerzését.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma