2018.01.12

Melyek voltak a legnépszerűbb, legendássá vált musicalek? Mikor mutatták be az első magyar musicalt? Milyen premierek várnak ránk a műfajban 2018-ban? Cikkünkben érdekességeket és színházi bemutatókat gyűjtöttünk össze annak apropóján, hogy ma, január 12-én ünnepeljük a musical napját. Tarts velünk, és merülj el a zenés-táncos előadások világában!

Éppen 57 éve, 1961. január 12-én mutatták be az első magyar musicalt a Petőfi Színházban, amely nem más volt, mint Hubay Miklós, Vas István és Ránki György Egy szerelem három éjszakája című műve. Erre emlékezve a Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére 2012 óta január 12-én ünnepeljük a magyar musical napját. De mit érdemes tudni erről a műfajról, és melyek azok a kiemelkedő musicalek, melyeket legalább egyszer nekünk is látnunk kell? Nézzük!

 

az-operahaz-fantomja-original-54092
Az Operaház Fantomja
Fotó: jegy.hu


A musical különleges színpadi műfaj, hiszen számos társművészetet is beemel a produkcióba: így a táncművészetet, a képzőművészetet és a zeneművészetet. Bár zenés színpadi darabok már az ókor óta szórakoztatják a nézőket, a musical csak a 19. és 20. század fordulóján született, és a daljáték és operett az őse. Bár a műfaj minden ízében amerikai, a musical és a Broadway fogalmát pedig sokszor együtt emlegetjük, mégis fontos tudni, hogy a legendássá vált 42. utcai helyszínt elsősorban a Kelet-Európáról bevándorolt producerek tették híressé, ahogy Hollywoodot is.

 

Az első igazán modernnek számító musical Leanord Bernstein és Stephen Sondheim West Side Storyja volt 1957-ben, de már 1955-ben is bemutattak olyan musicalt, amelyet máig hatalmas hírnév övez: ez Alan Jay Lerner és Frederick Loewe My Fair Lady című műve. Szintén kiemelkedő a Hair, amely pedig az első olyan, kultusszá váló musical lett 1969-ben, amely csaknem kizárólag beat- és rockzenére épült. De híres és kihagyhatatlan a sorból Andrew Lloyd Webbertől a Jesus Christ Superstar (a Jézus Krisztus szupersztár) is, melyet 1971-ben mutattak be. Webbernek több alkotását is érdemes kiemelni, 1976-ból az Evitát, 1981-ból a Macskákat, majd 1986-ból Az Operaház Fantomját.

 

A magyar musical sem marad el a világszínvonal mögött. Az 1970-es évektől olyan sikerművek láttak napvilágot, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, az István, a király, A padlás, a Légy jó mindhalálig, a Valahol Európában, A dzsungel könyve, a Hotel Menthol vagy a Made in Hungária.

 

A fenti darabokat mindannyian ismerjük, szeretjük, mindenkinek megvan közülük a kedvence. De nézzük meg azt is, milyen előadásokkal találkozhatunk idén! Összegyűjtöttünk öt olyan premiert, melyet 2018-ban láthatunk.



1.

Dorian Gray

Várkonyi Mátyás musicaljét, az Oscar Wilde kultikus regényéből készült Dorian Grayt 2018. január 19-én mutatja be a Budapesti Operettszínház – olvashatjuk a színház oldalán. Ahogy írják: „a ’90-es években itthon és Európa szerte zajos sikert aratott alkotást most Réthly Attila állítja színpadra a Kálmán Imre Teátrumban, a címszerepben Kocsis Dénessel. Mellette ott lesznek a korábbi nagy elődök Csengeri Attila, ezúttal a festő és Homonnay Zsolt Lord Henry szerepében.”


Részleteket ITT lehet olvasni!

 

Gubik_Petra_es_Kocsis_Denes
Gubik Petra és Kocsis Dénes
Fotó: operett.hu/Gordon Eszter


2.

Szomorú vasárnap

Müller Péter és Seress Rezső Szomorú vasárnap című musicaljét március 29-én mutatják be a Madách Színházban. „A Csak átutazó vagyok... című dal zeneszerzője Horváth Jenő, a Szomorú vasárnap című dal szövegírója Jávor László, az Ember egy léha… című dal szerzője Erdélyi Mihály, a Maga az első bűnös asszony című dal zeneszerzője László Imre. Dramaturg: Vinkó József. Az előadást az UMPA ügynökség és az EMB Universal Zeneműkiadó engedélyezte.


Részleteket ITT lehet olvasni!



3.

Apáca Show

„Magyarországon még sosem láthatta a közönség a ’90-es évek ikonikus filmvígjátékából készült musicalsikert, a Westenden és Broadwayn már nézők millióit elcsábító Apáca Show-t. Ám 2018-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon a fesztivál és a Zikkurat bemutatja a nyolcszoros Oscar-díjas zeneszerző, Alan Menken darabját, aki többek közt a Szépség és a Szörnyeteget, az Aladint, A kis hableányt és A Notre Dame-i toronyőrt is jegyzi. A vérpezsdítő soul- és disco-dallamokkal fűszerezett vígjáték méltó folytatása lesz a szintén világsikerű film alapján született és popslágerekkel hódító Mamma Mia!-nak” – olvashatjuk a szegediszabadteri.hu-n, ahol azt is elárulják: Molnár Piroska alakítja majd a zárdafőnöknőt, aki a történet szerint a diszkódíva Deloris rejtekhelyét biztosítja, Feke Pál lesz Eddie Souther rendőrtiszt, aki az izgalmas sztorit indító bűntény megoldására törekszik, Alföldi Róbertet pedig gengszterként láthatjuk az előadásban, Curtis Jackson szerepében.


Időpontok: 2018. augusztus 10., 11., 12., (esőnap: 13., 14.) 17., 18., 19. (esőnap: 20., 21.)


Részleteket ITT lehet olvasni!



4.

Rocksuli

Újabb különleges előadással készül szeptemberre a Madách Színház. Andrew Lloyd Webber – Julian Fellowes – Glenn Slater rock musicaljét, a Rocksulit viszik színre Szirtes Tamás rendezésében.


Bemutató: 2018. szeptember 14., 15. és 16.


Részleteket ITT lehet olvasni!



Összeállította: Wéber Anikó

Forrás: ezenanapon.hu, Wikipédia, szegediszabadteri.hu, madachszinhaz.hu, operett.hu

bokoz_borito

2018.06.20

Koncertekkel, kiállításokkal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, vadásznappal várja az érdeklődőket a Bőköz-Ormánság Fesztivál. Magyarország egyik legszebb tájegységében augusztus 24. és 26. között már harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt.

Kanyadiwebre16x9_masolata

2018.06.20

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze. „Minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet” – így búcsúzott tőle Szabó T. Anna költő, Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője pedig úgy fogalmazott: versei mindennap velünk vannak.

1071

2018.06.20

Többek között Lajkó Félix, Szalóki Ági, a Ladánybene 27 és a Tudósok várják a közönséget a délvidéki magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválján, a Dombos Festen, amelyet július 4. és 8. között tartanak a vajdasági Kishegyesen. A szervezők a magyar kultúrának, illetve a régiónak színvonalas és ritkán látott produkcióit hívták meg a rendezvényre.

Rekordszámú, 52 kiállító jelezte részvételét a székesfehérvári Tűzzel-Vassal Fesztiválra, amelynek középpontjában ezúttal a pásztorok, a pásztorélet bemutatása áll. Az idei évben szakmai konferencia is kapcsolódik a találkozóhoz, ahol a hagyományos magyar bicskaformákról, illetve a népi iparművészeti zsűrizés menetéről és jelentőségéről lesz szó.

Elbűvölő Sanghaj címmel egy héten át zajlott programsorozat a magyar fővárosban. A négy részből álló, június 19-én este lezárult eseményfolyam Sanghaj és Budapest kapcsolatait, illetve a kínai metropolisz kultúráját mutatta be az Ybl Budai Kreatív Házban. A programsorozat illeszkedett az Egy övezet, egy út elnevezéssel elindított kínai stratégiai kezdeményezés elindításának ötödik évfordulójához.

Átadta Budapest díszpolgári címeit Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés június 19-ei, ünnepi ülésén. Az elismerő címben nyolcan részesültek, akik a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek. Díszpolgári címet kapott többek között Horgas Eszter fuvolaművész, Horváth Károly (művésznevén Charlie) Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója, zenei főtanácsadója. A kitüntetés posztumusz díjazottja egyebek mellett Burger Barna fotóművész.

A Kelet Brass Band nevű formáció nyerte az utcazenészek ötnapos egri versenyét, a csapat egymillió forintos fődíjat kapott. A Karácsony János énekes, gitáros, zeneszerző, az LGT tagja, Gulyás László zeneiskolai igazgató, valamint Nagy Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem zenei tanszékének docense alkotta szakmai zsűri június 19-én este hirdette ki az eredményt.

Tiszavirág néven, a Tiszán júniusban zajló kérészrajzás apropóján, öt napon át tartó, kulturális-szabadidős programok sokaságát felvonultató fesztivál kezdődött június 19-én, Szolnok belvárosában. A hazai előadók közül színpadra lép egyebek mellett Jónás Vera, Pribojszki Mátyás, a Holy Chicks!, valamint az Aurevoir zenekar.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma