2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2018.07.17

A fesztivál szóról – majdnem – mindenkinek a Sziget jut eszébe. Arról pedig a szabadság, a világ másik tájáról „idetévedt”, vidám turisták hada, no, meg a szívben is dübörgő zene. A Sziget Fesztivál többek között az imént leírtakkal várja azokat, akik nem bánják, ha poros lesz a cipőjük, de valami olyat is kínál, amelyet kevesen próbálnak ki egy fesztiválon. Pedig bizony a Szigeten mozi is van. Idén ne hagyjátok ki!

„A mozi szerelem. A #CinemaHungary – #MoziASzigeten a legfrissebb magyar filmsikerekkel, a nemzetközi filmfesztiválok kedvenceivel, kultfilmekkel, felújított magyar klasszikusokkal, némafilmekkel és továbbra is pattogatott kukoricával várja a nézőket. A »Gyere, ülj mellém! Nézzünk magyar filmeket a Szigeten!« mottóval a Magyar Nemzeti Filmalap és a Sziget közös kezdeményezéseként indított vetítéssorozat már negyedszer tűz műsorra magyar filmeket a #CinemaHungary légkondicionált sátrában” – olvashatjuk a Sziget Fesztivál honlapján, de bevalljuk őszintén, e helyszín és leírás felett mi is sokszor elsiklottunk már; elvonja az ember figyelmét a headlinerek hosszú sora. Ez viszont nagy hiba, ugyanis nemcsak a zenei programok miatt érdemes ellátogatnunk a Szigetre.


5b4dbadaee040_original

 

Kiemelhetnénk a Cirque de Sziget, a Hungarikum falu, a Nagy utcaszínház, a Múzeumi negyed vagy a Sátor határok nélkül programjait, mi azonban most arra szeretnénk rávenni benneteket, hogy – ha eddig még nem tettétek – idén mindenképpen üljetek be a Szigetmoziba! Ezen a helyszínen a hagyományokhoz híven most is nagy sikerű magyar filmeket láthattok, mivel „a Filmalap fő céljainak egyike, hogy visszahódítsa a közönséget a magyar filmekre, és felhívja a figyelmet a mozizásra, mint értékes és emlékezetes közösségi élményre”.

 

Ajánlunk is öt filmet, melyeket semmi esetre sem hagyhattok ki!

 

Habfürdő

Kovásznai György 1979-es rajzfilmje igen különleges alkotás. Nézzük a történetet! Mohay Zsolt kirakatrendező menyasszonya és a délutánra kitűzött esküvő elől Annához, az orvosi felvételire készülő védőnőhöz menekül. A vőlegény döntésképtelen: nem meri vállalni a házassággal járó felelősséget. Kettejük kellemes beszélgetését zavarja meg a menyasszony, Klári érkezése. Hármuk értékrendjének ütközése nem kevés feszültséggel jár…


kovasznaigyorgy
Fotó: arthungry.com

 

Isten hozta, őrnagy úr

Fábri Zoltán 1969-ben rendezte meg Örkény István Tóték című drámájának adaptációját. A főszereplő, Tót Lajos tűzoltóparancsnok, köztiszteletben álló ember, akit felesége és lánya egyaránt istenítenek. Fiuk a fronton van. Egy napon tábori lapon közli, hogy őrnagya betegszabadságát szülei falujában tölti. A család felkészül a vendég fogadására, de arra a testi és lelki terrorra, amely következik, egyikük sem számít.


244
Fotó: port.hu

 

1945

Az időpont 1945. augusztus 12, 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik. Titkok, bűnök, számvetés, szerelem, árulás, szembesítés...

Török Ferenc 1945 című filmje 2017-ben Szántó T. Gábor elbeszéléséből készült, és többek között a Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is díjat nyert.


LSD_1174_DxO1

 

A rendezővel készült interjúnkat ITT olvashatjátok.

 

Genezis

Bogdán Árpád 2018-as, Genezis című filmjének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.


Genezis_IllesiEnikoAnna

 

A Genezis című filmről írt kritikánkat ITT olvashatjátok.

A rendezővel készült interjúnkat ITT olvashatjátok.

 

Lajkó, cigány az űrben

Lengyel Balázs első filmje a 2018-ban elkészült, groteszk humorú fekete komédia, mely a Lajkó, cigány az űrben címet kapta. A történet 1957 elején játszódik, amikor a Nagy Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt arra, hogy kiválassza a földkerekség első kozmonautáját, aki majd az első ember lehet az űrben. Karmazsin Jenő elvtárs, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke tudja is, ki lehetne a legmegfelelőbb jelölt a nagy utazásra: Serbán Lajos, azaz Lajkó, ahogy mindenki hívja, már gyermekkora óta betegesen vonzódik a csillagokhoz. Ezt a vonzalmat nem kis részben anyjának köszönheti, aki beavatta a cigány asztrológia rejtelmeibe, és sajnálatos módon, Lajkó egyik rosszul sikerült rakétakísérletének következtében, már nem lehet velük. Lajkó egész életét egyetlen célnak rendeli alá: eljutni az űrbe, és ott bocsánatot kérni anyjától. Versenyen kell először részt vennie ehhez. Közben pedig apja is újra és újra feltűnik, tovább bonyolítva Lajkó kalandjait.


lajko_cigany_az_urben_09

 

A főszereplő édesanyját alakító Papadimitriu Athinával, valamint Pusztai Ferenccel, a film producerével készült interjúnkat ITT olvashatjátok.

 

A részletes program ITT található.

 

Készítette: Tóth Eszter

egy

2019.07.19

Világhírű zenei ikonok, extrém öltözetek és a szeretet forradalma: a Sziget fesztivál idén 27. évfordulóját ünnepli, és természetesen most is elképesztő produkciókkal várják a bulizni vágyókat augusztus 7-től.

Kaposfeszt_4

2019.07.19

„Szerettem volna, ha világszínvonalú kamarazenei fesztivál jön létre Magyarországon, és tíz év után talán nem túlzás azt állítanom, hogy ez sikerült” – mondja Bolyki György, a Kaposfest igazgatója. Az idén jubileumát ünneplő rendezvényről és a magas minőség eléréséről is beszélgettünk vele.

42580267_2288242904522732_6055413299015581696_o

2019.07.18

Az év egyik legjobban várt kulturális eseményének számító Művészetek Völgye reddezvényei közt a környezetvédelmi workshopoktól kezdve a zenés irodalmi programokon át a külföldi és hazai előadók koncertjéig szinte bármi megtalálható, amit egy jó fesztiváltól elvárnánk. Íme néhány.

Mintegy 60 ezer középkori diplomás életútjából készített adatbázist egy német és svájci kutatócsoport, feltérképezve a korabeli tanult emberek kapcsolati hálóját is. Ezzel azonnal láthatóvá vált a személyes kapcsolatok egész hálózata, ami akkoriban ugyanúgy meghatározta a karrierlehetőségeket, mint ma, és olyan meghatározó személyiségekre is hatással volt, mint Erasmus vagy Luther Márton. A kutatók azt a nagyjából 60 ezer embert követték életútján, aki 1250 és 1550 között valamelyik európai egyetemen diplomát szerzett. Az adatbank a mai Svájc területén élő fiatal férfiak – köztük Kálvin János – életútját is felöleli, ők ugyan nagyrészt más országokban tanultak, hiszen az első svájci egyetem 1460-ban létesült Bázelben. Nőket nem vehettek fel az egyetemek.

A BKV Zrt. is csatlakozik a július 20-ai, Orgonák éjszakája országos programsorozathoz, és az M4 Kálvin tér, Szent Gellért tér és Bikás park megállóinak galériáján egy-egy wurlitzerből hangzik majd fel az orgonaszó. Ezen a napon késő estig az utasok is megtekerhetik a zenegépet és válogathatnak, hogy mely dallamok szólaljanak meg. A Fővám téri gyalogos aluljáróban este 19:00 és 22:00 óra között 15 perces minikoncerteken tartanak, amelynek során az arra járók élő orgonajátékban gyönyörködhetnek.

Az előrejelzések szerint a grönlandi átlaghőmérséklet akár 2,6 Celsius-fokkal is megemelkedhet, ami magasabb talajhőmérséklethez, hosszabb olvadási szezonhoz és a szerves rétegek közötti fokozott mikrobiális aktivitáshoz vezethet. A kutatók összevetették a tanulmányukat korábbi vizsgálatok eredményeivel és megállapították, hogy a pusztulás már javában zajlik, a régészeti leletek formájában előforduló szerves szén 30-70 százaléka eltűnhet a következő 80 évben.

A 1,75 millió dán korona kompenzációt egy dán autókereskedő vállalatnak kell kifizetnie, amely a művész egyik alkotását, amely menekültek ezreinek állított emléket, reklámcélokra használta. A Skandinavisk Motor Co. Volkswagen gépkocsikat importál Dániába. A cég Aj Vej-vej Soleil Levant (Napfelkelte) című alkotását használta fel egy magazinban publikált hirdetéséhez. A művész 3500 mentőmellényt gyűjtött össze menekültektől és migránsoktól, akik a görögországi Leszbosz szigetén értek partot. Az alkotás a humanitárius válságra hívta fel a figyelmet, amikor 2015-ben több mint egymillió ember főleg a közel-keleti háborús konfliktusok és a szegénység elől menekült Európába.

Nagíb Mahfúz írói pályáját elbeszélésekkel és három történelmi regénnyel kezdte, a fáraók korának történetét allegóriaként használva bírálta kora egyiptomi társadalmát. Ezután születtek meg az arab regény történetében korszakalkotó jelentőségű kritikai realista művei, az úgynevezett Kairó-regények: 1945-ben Az új Kairó, 1947-ben a Midaq-sikátor, 1949-ben egyetlen magyarul is megjelent regénye, az Útvesztő. A nagy áttörést az 1951-57 között írt trilógia – A két palota közt, A vágy palotája és az Esz-Szukkarija utca – hozta meg. A múzeumban megtekinthetők Mahfúz könyvei, azok fordításai, egyes regényeinek kézirata, kitüntetései és személyes tárgyai.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

shilpa

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

Régi történetek, fülledt esték, adomák és legendák. Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig dalszerzőként is bemutatkozik július 21-én este a zsámbéki Romtemplom különleges történelmi „díszletei” között.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma