GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2018.07.04

A mozi születésének 1895. december 28-át tekintjük, amikor Auguste és Louis Lumière tíz filmet vetítettek le fizető közönség előtt a párizsi Grand Caféban. De nem csak őket kell kiemelnünk, hiszen a mozi hajnalán a legtöbb országban azon fáradoztak, hogy filmeket vetítsenek a közönségnek. Hogyan vette kezdetét a mozi máig tartó története? Cikkünkben ezzel foglalkozunk.

Több ország is magának követeli a mozgókép feltalálását, de sok más műszaki találmányhoz hasonlóan a filmnek sincs pontos eredete, születése tehát nem köthető egy bizonyos országhoz vagy személyhez. „A 19. század utolsó évtizedében számosan fáradoztak azon, hogy folyamatosan mozgóképeket vetítsenek egy vászonra, így több országban is bemutatták az »első« mozgóképeket az álmélkodó közönségnek: az Egyesült Államokban Edison, Franciaországban a Lumière-fivérek, Németországban Max Skladanowsky, Nagy-Britanniában pedig William Friese-Greene.”


Cinematographe_Lumire
Fotó: en.wikipedia.org

 

A filmgyártásban és filmbemutatásban kezdetben a franciák játszották a legfontosabb szerepet. Itt máris meg kell említenünk a Lumière-fivéreket: nekik tulajdonítják az első, fizető közönségnek tartott mozgóképvetítést. De talán nem is ők voltak az elsők!

 

Auguste és Louis Lumière egy fotócikkeket előállító gyár tulajdonosai voltak, valamint összesen 170 különféle műszaki szabadalom megteremtői. Szabadidejükben fejlesztették ki a Cinématographe-nak (kinematográf) nevezett kamerát, amelyet először 1895. március 22-én mutattak be a Société d’Encouragement à l’Industrie National konferenciáján. „Ezt követően kamerájukat továbbra is tudományos célú eszközként népszerűsítették, fényképészeti kongresszusokon és tudományos társaságok tanácskozásain állították ki, mígnem 1895 decemberében sor került leghíresebb és legnagyobb hatású bemutatójukra: tíz filmet vetítettek le fizető közönség előtt a párizsi Grand Caféban.” Na igen, amikor szóba kerül a mozi születésének dátuma, mindenkinek ez az időpont ugrik be, pedig, ha jobban beleássuk magunkat a film történetébe, rájövünk: a dicsőség a német Max Skladanowskyt illeti, aki már vetített filmet fizető közönség előtt Berlinben, mégpedig két hónappal a Cinématographe nagy visszhangot keltett nyilvános bemutatása előtt.


masolata_600x479
Auguste és Louis Lumière
Fotó: alchetron.com

 

„Ám annak ellenére, hogy egy versenytársuk »lekörözte« őket, a jó üzleti érzékkel rendelkező Lumière-fivérek azonnal ismertek lettek egész Európában és az Egyesült Államokban, és beírták nevüket a filmtörténetbe. Ebben kétségkívül közrejátszottak a Cinématographe műszaki jellemzői”: viszonylag csekély súlyának köszönhetően könnyen szállítható volt, továbbá felvevő-, vetítő- és filmelőhívógépként egyaránt lehetett használni, ráadásul nem igényelt elektromos áramot („kézi erővel hajtották és izzított mész fényével oldották meg a világítást”) sem, így bárhol fel lehetett állítani. A Lumière-fivérek ezzel a remek találmánnyal egyrészt megalapozták a francia elsőséget, másrészt pedig lekörözték amerikai vetélytársukat, Edisont, akinek nevéhez a képrögzítést megvalósító kinetográf és a megtekintésre szolgáló kinetoszkóp feltalálása köthető.

 

A Lumière-fivérek találmánya forradalminak számított, ám nem volt tökéletes. A mozgókép ugyanis rugalmas és félig átlátszó, 35 mm széles csíkokra felvágott celluloidalapra másolt fényképek formájában fejlődött ki, erre az anyagra pedig vigyázni kellett. Márpedig a Cinématographe-ban egy fémkarom szorította le a filmet kockáról kockára a megvilágított „kapu” előtt, ezért a film mozgatása minden egyes kép időtartamára megszakadt. „Mivel a Lumière-féle filmek nagyon rövidek voltak, ez a szaggatott mozgás nem terhelte meg túlságosan a szalagot, a hosszabb filmek azonban elszakadtak.” A hosszabb filmek rendszeres vetítéséhez tehát más módszert kellett kitalálni. A tökéletes megoldás, amelyet a mai napig alkalmaznak a 35mm-es filmek vetítésekor, a brit R. W. Paul elektrotechnikus nevéhez fűződik, aki 1905 körül tökéletesítette azt a metódust, amellyel a filmszalag folyamatosan mozog a vetítőgépben.


cinematographe_lumiere_artimachines_5
Cinématographe
Fotó: artimachines.com

 

A megoldás, amelyre R. W. Paul jött rá, a máltai keresztként ismertté vált szerkezet képében öltött testet. Hogy működik ez a szerkezet? „Egy fogazott henger forgás közben belekapaszkodik a filmszalag szélén levő lyukakba (perforációba), minden filmkocka pontosan a lencse mellett áll meg. Ekkor a máltai kereszt (félkörös forgózár) elfordul, így a lencsén áthaladó fény eléri a filmet. A fényzár ezután visszafordul a helyére, míg a következő kocka meg nem érkezik a lencse elé.”

 

Mindezek után azért muszáj elismernünk: a mozi elsősorban a Cinematographe-nak köszönhetően vált közösségi élménnyé, ám ez az élmény az 1900-as évek elején még egyáltalán nem olyan volt, mint amilyet mi átélünk egy mai moziteremben. Hiszen kezdetben minden film néma volt.

 

Ugyanakkor szinte minden „néma” filmnek volt valamilyen hangos kísérete. „Az első filmeknél előadók, kikiáltók magyarázták a közönségnek a vásznon futó képeket, kifejtve tartalmukat és jelentésüket.” Több nem nyugati országban ez a gyakorlat egyébként jóval a kezdeti időszakon túl is megmaradt. Japánban például, ahol a harmincas években még javában uralkodott a némafilm, kialakult a képeket gesztusokkal és eredeti szöveggel kísérő bensi művészete. A beszéddel azonban együtt járt a zene is. „Eleinte zongorán improvizáltak, majd a kor legnépszerűbb dallamait vették át, végül eljött a konkrét megrendelések időszaka. Jeles alkalmakkor a kísérőzenét nagyzenekarok, kórusok és operaénekesek adták elő, míg a kevésbé fényűző intézményekben kis zenekar vagy csak egy zongorista kísért.” A zenéhez pedig néha még hanghatások is kapcsolódtak: „ezeket általában a természetes és mesterséges zörejek előállítására alkalmas tárgyak széles palettájával felszerelkezett előadók szolgáltatták”.


1200px-Vitascope
Fotó: en.wikipedia.org

 

A mozgókép úttörőinek azonban már a kezdetektől olyan ambícióik voltak, hogy mikor a nézők befogadják a mozgóképeket, a kép és a hang együtt jelenjen meg. Próbálkoztak is a filmek és a lemezek összehangolásával: „az első ilyen irányú kísérleteket a század elején végezték, majd 1906-ban Eugéne-Auguste Luste szabadalmaztatott egy szerkezetet, mely alkalmas volt a képek és a hang egyazon alapra való rögzítésére. A szinkronhangos film megvalósításának irányába mutató döntő lépést azonban csak az első világháború végén tették meg. A Vogt, Engel és Massolle alkotta német csoport a hang fotografikus rögzítésére dolgozott ki egy módszert, amely a hangot egy külön filmszalagon fénymintákká alakította.” Ezt a rendszert Triergon névre keresztelték, és 1922-ben mutatták be Berlinben. Ám a nagy áttörést nem ez, hanem a Vitaphone eljárás jelentette, amelynek segítségével a hangot egy külön lemezről játszották le. Az első Vitaphone hangszinkront alkalmazó filmet 1926-ban mutatták be: ez volt a Don Juan, amelyet 1927-ben az első hangosfilmként számontartott, szintén ilyen eljárással készült A jazzénekes követett.

 

Ekkorra már tömegeket vonzott a film: az első filmszínház, a Vitascope Hall 1896. június 26-án nyitotta meg kapuit az amerikai New Orleansban, majd október 19-én megnyílt az Edison’s Vitascope Theater Buffalóban, ám ahhoz azért több évnek el kellett telnie, hogy tömegesen nyíljanak meg a filmszínházak.

 

Az Egyesült Államokban az 1910-es években kezdődött a moziépítési láz: 1914-ben New Yorkban megnyílt a filmszínházpalota, a Mark Strand Theater, melynek mintájára sajátos filmszínház-építészeti stílusjegyek alakultak ki. „A világ többi részén az alapvető funkcionális és szerkezeti jegyeket leginkább a színházépítészet határozta meg, azaz a filmszínházak utánozták a kőszínházakat – bár a 20. század második felére a moziépítészet mindinkább leegyszerűsödött.” Az elkövetkező évtizedekben a filmek egyre népszerűbbek lettek a közönség körében, a tömegtermeléssé váló filmgyártás pedig egyre inkább képes volt kielégíteni a keresletet, így nem csoda, hogy sorra nyíltak a filmszínházak és alakultak meg a különféle mozihálózatok.


tbt3-tmagArticle
Mark Strand Theater
Fotó: nytimes.com

 

Az 1980-as években azonban változás történt: megjelent a VHS videotechnika és elterjedt a kábeltelevíziózás, majd az 1990-es években széles körben népszerűvé vált a DVD-technika és elburjánzott a filmkalózkodás, ami nagyban visszavetette a filmszínházak, mozik népszerűségét. „Világszerte bezártak a kisebb települések filmszínházai és az egy-két termes kis mozik.” De a moziipar képviselői nem adták fel a „harcot”: a nagyobb filmszínházakban, illetve a korszerű video- és hangtechnikában látták a túlélés esélyét. A kalózkodás és az otthoni filmnézés viszont olyan mértékű kényelmet nyújtottak a nézőknek, amellyel igazán nehéz volt versenyezni.

 

Nos, ekkor vette kezdetét a multiplex mozik elterjedése, amellyel A mozi születése sorozatunk következő cikkében foglalkozunk.

 

Tóth Eszter

 

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára/Oxford Filmenciklopédia/Wikipédia

plakat003

hasz

2019.03.19

Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című regénye megjelenését követően olvasók keresték meg azzal, hogy írja meg a folytatást – meséli a József Attila-díjjal frissen kitüntetett Hász Róbert író, a Tiszatáj című folyóirat főszerkesztője. A magyar krimiről, a visszajelzés fontosságáról és a szülőföld örökségéről is beszélgettünk vele.

Eotvos_Peter_R

2019.03.19

A Drezdai Staatskapelle és Christian Thielemann, Kirill Petrenko és a Berlini Filharmonikusok, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Concentus Musicus Wien, Rudolf Buchbinder, Paavo Järvi, Eötvös Péter és a Musikfabrik Köln, Fischer Ádám, Rolando Villazón, Bryn Terfel, a Nemzeti Filharmonikusok – a 2019/20-as évadban is karmesterlegendákkal, világklasszis zenekarokkal és kiváló szólistákkal, 15 különböző bérlettel, különleges programokkal és a nagy sikerű sorozatok folytatásával várja a közönséget a Müpa.

_D0A2683_Copy

2019.03.19

Régi-új otthonra lel a képzőművészet Szentendrén: a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. új kiállítóteret nyit a Fő téren. A helyi kulturális kínálat egy olyan művészeti intézménnyel bővül, amely már több évtizedes múlttal, a városhoz kötődő jelentős hagyományokkal rendelkezik.

A világ legrégebbi tengeri csillagórájaként ismerte el a Guinness Világrekordok az asztrolábiumot, amelyet egy 1503-ban az ománi partoknál elsüllyedt portugál hajó roncsában találtak 2014-ben. A bronzkorongot 2014-ben hozta fel David Mearns Nagy-Britanniában élő amerikai roncsvadász. A tárgyat a középkori hajósok használták navigációs eszközként. A szakértők szerint a csillagóra 1496 és 1501 között készülhetett, vagyis körülbelül három évtizeddel korábbi az eddig ismert legrégebbi tengeri asztrolábiumnál.

A Verdi-művet Kesselyák Gergely állítja színpadra. A karmester kivételes alkalmakkor vállalkozik rendezésre, látásmódjának egyedisége már a fesztiválon nagy sikerrel játszott Turandoton és Nabuccón is látszott. A címszerepet a fiatal szoprán, Ádám Zsuzsanna énekli, darabbeli partnere a Radamest játszó László Boldizsár. Kálmándy Mihály bariton Amonasro, Etiópia királyának szerepét fogja énekelni, a fiatal basszus, Kiss András pedig Ramfis főpapot kelti életre. A szólisták mellett a több száz szereplőt igénylő grandiózus operához, melyben csak a kórus létszáma meghaladja a százhuszat, Zeke Edit álmodott sokoldalú, LED-falat is igénylő díszletet.

Kőszegi Tamás film- és animációs rendező új animációs filmmel készül, és stábjával – a világon egyedülálló módon – minden egyes szereplőt és tárgyat olyan bankjegyekre rajzoltak, melyek valaha forgalomban voltak. A csapat kutatómunkájával több ezer papírpénzt gyűjtött össze és scannelt be, együttműködtek több tucat gyűjtővel, könyvkiadóval és aukciós házzal. Az ábrákat digitálisan bontják rétegekre, és az elemeket virtuális térben animálják jelenetekké.

A Korazimban talált, gyönyörű mozaikpadlós szőlőprést bor készítéséhez használták a Talmud megszövegezésének korában, vagyis az i. sz. 3. és 5. század között. Az ekkor a Galileai-tótól északra fekvő településen élő zsidó lakosság bort készített és ivott, olajat préselt és gabonát is őrölt. Az előbb a padló medencéjében, majd a kősatuban is kipréselt szőlőlét amforákban tárolták és érlelték borrá. Korazimban egy teljes, a római és a bizánci korból származó zsidó falut tártak fel: korábban mikvék, vagyis zsidó rituális fürdők, egy hatalmas zsinagóga, valamint számos lakóépület maradványai kerültek elő a 20. században több időszakban is folytatott ásatásokon. Korazimot az Újszövetség is említi, Máté és Lukács evangéliumában szerepel azon városok között, amelyek elutasították Jézust, és ezért átkozottak. A településen jelentős pusztítást végzett egy i. sz. 363-ban történt földrengés, de utána újjáépítették, és a korai muzulmán korig, a nyolcadik századig fennállt.

Olga Neuwirth osztrák zeneszerző zenei kíséretével mutatták be Hans Karl Breslauernek a holokausztot előrevetítő Nagyváros zsidók nélkül című 1924-es némafilmjét a párizsi Cité de la Musique koncerttermében. Az 1924-ben Bécsben forgatott, másfélórás film Hugo Bettauer magyarra is lefordított, azonos című regényéből készült. Az antiszemitizmusról írt szatíra hátborzongatóan pontos vízió arról, hogyan szegényedik el egy város kulturálisan és gazdaságilag egyaránt, miután elűzik zsidó lakosságát.

Hamvas Béla író és kortársa, Weöres Sándor költő emlékét idézik fel Balatonfüreden március 23-án és 24-én. A Hamvas-napokon egyebek mellett kötetbemutatóval, borkóstolóval várják az érdeklődőket.

hamvas-bela-e1549532080781

A Rákosi-korszak szórakoztatóiparát és a szocialista revük világát idézi meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Vörös Csillagok címmel március 20-tól látható kamaratárlata.

Az OMG estet a közönség összesen hat alkalommal láthatja az évadban az Erkel Színház műsorán, 2019. március 22-én, 23-án, 24-én két alkalommal, 27-én és 28-án.

A Várkert Irodalom március 19-i alkalmán a 30 évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézik meg. Az est vendégei Mészáros Tibor irodalomtörténész, Tari Annamária klinikai pszichológus, Tompos Kátya színművész és Hajduk Károly színművész.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma