728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2018.04.20

„Szinte folyamatosan fényképeztem, így hamar kiderült számomra, hogy másként is rá lehet nézni a világra, mint ahogy addig tettem. Talán ez volt a legfontosabb, amit a főiskolán megtanultam” – mesélte Sára Sándor filmrendező, operatőr, aki munkássága elismeréseként idén átvehette a Kossuth Nagydíjat. Az alkotóval pályája legfontosabb pillanatairól és filmjeiről beszélgettünk, de az is szóba került, mit tanácsol a fiataloknak.

Az egyetemi tanulmányaim alatt hallottam önről azt az anekdotát, hogy az egyik gimnáziumi osztálytársával, Bácskai Lauró Istvánnal úgy határoztak, hogy míg ő rendező, addig ön operatőr lesz. Ez valóban így volt?

Igen, ez így igaz. Jelentkeztünk is mind a ketten, Bácskai Laurót fel is vették, engem azonban elsőre nem, csak egy évvel később. Évek múltán gondolkoztam csak el azon, miért nem vettek fel ’52-ben: édesapám falusi jegyző volt, internálták is, és úgy látszik, akkor azt gondolták, ők a leggonoszabbak, így engem sem akartak „befogadni”. Én azonban nem adtam fel és úgy éreztem, ha egyszer felvesznek, nekem már csak kapaszkodnom kell. És bizonyítani – ami sikerült is.


_D0A2419_Copy
Sára Sándor
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Mielőtt azonban jelentkezett a főiskolára, már kapcsolatba került a filmkészítéssel: a szülőfalujában, Turán forgatott Szőts István, ön pedig csatlakozott hozzá.

A sógorom volt akkor a kultúrház vezetője és egyik nap viccesen megkérdezte tőlem, nem akarok-e látni egy élő filmrendezőt, én pedig azt válaszoltam, hogy „de”. Szőts Istvánt abban az időben méltatlanul félreállították, de a Néprajzi Intézet biztosított számára forgatási lehetőséget, így néprajzi témájú filmeket készített, és többek között Turára is ellátogatott, ahol én két-három napig cipeltem utána az akkumulátort. Közben pedig beszélgettünk: filmről és képről. Bizonyára látott bennem valamit, mert azt mondta, ha Pesten leszek, keressem meg őt. Így kezdődött a mi kapcsolatunk, amely az évek alatt barátsággá alakult. Szőts ’57-ben elhagyta az országot, a barátságunk viszont ezután is megmaradt, így, ha nyugatra mentem, mindig megálltam Bécsben, csak azért, hogy találkozhassak vele.

 

Mi vonzotta önt a filmművészetben? Mi volt az, amitől úgy érezte, hogy ez az ön világa?

Akkoriban rengeteg jelszó között éltünk és az egyik közülük – amelyet egyesek szerint Lenin elvtárs mondott, mások szerint pedig később Bacsó Péter – az volt: „az összes művészet közül számunkra legfontosabb a film”. Egyrészt ez a sokat ismételt jelszó is közrejátszott a dologban, másrészt pedig: azt éreztem, hogy a film több lehetőséget ad számomra, mintha mondjuk elmegyek geodétának vagy erdőmérnöknek. És mivel akkor még nem értettem a filmhez, úgy gondoltam, majd a főiskolán megtanulok mindent.

 

Hogy emlékszik vissza a tanulóévekre? Mi volt a legfontosabb dolog, amit a főiskolán megtanult?

A főiskolán nagyon sokat foglalkoztunk a képpel – annak ellenére, hogy az iskola szegénysége miatt az első két évben egyáltalán nem volt a kezünkben felvevőgép. Fényképezőgépet ugyanis kaptunk, arra még futotta, így én szinte folyamatosan fényképeztem, így hamar kiderült számomra, hogy másként is rá lehet nézni a világra, mint ahogy addig tettem. Talán ez volt a legfontosabb, amit a főiskolán megtanultam.

Ami a képi látásmódot illeti, Szőllősi Évától tanultam a legtöbbet, de Szentiványi Lulu festő nevét is ki kell emelnem, mert neki is sokat köszönhettünk. Végül hárman végeztünk abban az évfolyamban és bár egyikünk sem tudott rajzolni, a komponáláshoz egyre jobban és jobban értettünk. Rengeteg filmet néztünk, olyanokat is, amelyeket nem szabadott volna látnunk, de tanultuk például a francia festészetet, az impresszionistákat is, pedig ezt sem lehetett volna… Tehát a főiskola négy éve rendkívül intenzív időszak volt: nagyon sokat fejlődtünk, és a tapasztalatunk, a tudásunk meg is mutatkozott, amikor végre filmet készíthettünk.


 

 

Diplomamunkáját Gaál Istvánnal készítette, a Pályamunkások című filmetűd pedig meghatározó darabja lett a magyar filmtörténetnek.

Ez a film Gaál Pista ifjúkori élményei alapján született meg, ugyanakkor a téma számomra sem volt ismeretlen, hiszen nyaranta folyamatosan dolgoztam: többek között a pályamunkások mellett is voltam vízhordó. Tehát az a ritmus, amely a Pályamunkásokban megjelenik, bennem is ott élt. De akármennyire is élt bennünk ez a film, a forgatás előtt számtalan fotográfiát készítettem hozzá, egy jól eltalált fényképsorozat ugyanis nagyon jó sorvezető. Igyekeztünk a lehető legjobban megvalósítani az ötletünket, és végül a Pályamunkások lett a vizsgafilmünk. Pedig az én diplomám többször is a földön végezte.

 

Miért?

Keleti Marci nem kedvelt engem. Olyannyira nem, hogy ’56-ban azt terjesztette rólam: géppisztollyal kergettem a főiskola körül. Így mikor alá kellett volna írnia a diplomám, ő dühösen eldobta. A szorgalmas tanulmányi titkár azonban újra és újra visszatette elé és rimánkodott, hogy írja alá, ezért végül csak aláírta.


Ciganyok
Cigányok
Fotó: port.hu


A főiskola után a Balázs Béla Stúdió tagja volt, mi több, egyik alapítója is. Hogy emlékszik vissza arra az alkotó közösségre, amelyet a BBS jelentett a filmesek számára?

A Balázs Béla Stúdió egyszerűen fantasztikus volt! Az igazság az, hogy nálam egy-két évvel idősebb filmesek hozták létre még 1961 előtt, de nekik nem sikerült működőképessé tenni, mi, az új generáció azonban megpróbáltunk életet lehelni a stúdióba, és amikor csatlakozott hozzánk a Máriássy-osztály – Szabó, Elek Jutka és a többiek –, felpezsdült az élet. Minden kedden tartottunk úgynevezett ülést és olyan sosem fordult elő, hogy valaki hiányzott. Ezeken az alkalmakon forgatókönyvet vitattunk meg, illetve fogadtunk el, és mindent megbeszéltünk, ami ahhoz kellett, hogy elindulhasson a forgatás. Aztán természetesen le is forgattuk a filmjeinket. Ez a közös gondolkodás és munka – hasonlóan a főiskolai tanulmányokhoz – igen erősen hozzájárult ahhoz, hogy viszonylag hamar készíthettünk játékfilmet és szinte kivétel nélkül mindenki jó játékfilmet készített, már első alkalommal is. Ami egyébként nem volt meglepő, mivel a Balázs Béla Stúdióban rengeteget gyakoroltunk. Egy alkotóműhely volt és mi mindannyian nagyon szerettünk ott lenni. Hogy pontosan mennyire, azt jól mutatja, hogy az alapító okiratunkban – amelyet ugye mi írtunk – az szerepelt, hogy nekünk egy idő után el kell hagynunk, „ki kell nőnünk” a stúdiót, mi azonban megalakítottuk a Balázs Béla Senior Csoportot, csak azért, hogy továbbra is Balázs Bélások lehessünk.

 

Eleinte operatőrként alkotott, 1962-ben azonban megrendezte a Cigányok című alkotást, melynek Gaál István volt az operatőre.

Hirtelen ötlettől vezérelve született meg bennem az elhatározás, hogy meg akarom rendezni ezt a filmet és az is egyik pillanatról a másikra dőlt el, hogy Gaál Pista lesz az operatőr. Fent volt nálam az albérleti szobámban, meséltem neki a filmről és egyszer csak azt kérdezte: ki fogja fényképezni? Én pedig rávágtam, hogy „például te”. Természetesen gondolkodás nélkül elvállalta, de nálunk így ment ez: a Balázs Béla Stúdió tagjaként mindig segédkeztünk egymás filmjeiben, hiszen barátok voltunk és a legjobbat akartuk egymásnak. Tehát ő lett a Cigányok operatőre, én pedig bíztam benne, mert addigra már annyira ismertük a képet, hogy pontosan tudtam, hogyan rögzíti az én elképzelésemet a kamerával.


Feldobott_ko
Feldobott kő
Fotó: port.hu

 

Az 1968-as Feldobott kő című filmet azonban már rendezőként és operatőrként is ön jegyzi.

A Feldobott kő egy rendkívül személyes film, ezért azt gondoltam, amíg én egy operatőrnek elmagyarázom, milyen gondolatokat, érzéseket szeretnék megmutatni, addig ötször megcsinálom. Továbbá számomra mindig is fontos volt belenézni a kamerába. Úgy egészen másként lát az ember. Idővel persze megtanulja, miként vágja ki kamera nélkül a világból azt a szeletet, azt a képet, amelyre éppen szüksége van, de a kamera nagy segítséget tud nyújtani ebben. Épp ezért nem értem, hogyan lehet úgy forgatni, hogy a rendező körülbelül ötven méterre ül a színészektől, és a felvett képet egy monitoron látja csak. Számomra ez elképzelhetetlen. A monitor halott, nem adja vissza a szereplő rezdüléseit, pedig ahhoz, hogy jó kép készüljön, testközelből kell látni a színészt. Abban az időben, mikor még nem állt rendelkezésünkre ennyi eszköz és technika, nagyon fontos volt számunkra a kép, és szomorúan tapasztalom, hogy ez manapság már nem olyan hangsúlyos a filmkészítésben. Pedig a filmekre elsősorban a képeken keresztül emlékeznek az emberek. Úgyhogy én azt mondom: vissza kellene térni a képekhez! Azokhoz a képekhez, melyek 30-50 év múlva is megállják a helyüket.

 

Adódtak olyan helyzetek, mikor kihívást jelentett önöknek a tökéletes képi világ megteremtése?

Amikor Kósa Ferivel forgattuk az Ítéletet, több nehézség is adódott. Ez a film román–magyar–szlovák koprodukcióban készült és a román stáb feladata volt a díszlet elkészítése. A Gyilkos-tó mellett forgattunk, és ahogy egyre közelebb értünk a díszlethez, egész pontosan egy kunyhóhoz, láttam, hogy nem olyan, amilyennek lennie kell. Ők ugyanis olyan házikót készítettek, amely sokkal inkább hasonlított egy móc, mintsem egy székely pásztorkunyhóra. A problémát az jelentette, hogy nekünk székely kellett. Tehát én mondtam, hogy ezt a díszletet nem veszem át, és némi vita után neki is fogtak elkészíteni az újat. Csakhogy ez azt eredményezte, hogy várnunk kellett. Amíg várakoztunk, ettük a finom helyi pisztrángot, ebből kifolyólag azonban újabb problémával szembesültünk. Mikor megvolt a díszlet és újra elindult a forgatás, épp Bessenyei Feri állt a kamerám előtt, én pedig leálltam. Na, ilyet nem szokás, de én megtettem, mivel feltűnt, hogy Bessenyei az alatt az egy hét alatt, amíg a díszletre vártunk, meghízott. Nem feltűnően, de én emlékeztem rá, hogy nézett ki a korábbi képeken és felhívtam Kósa figyelmét arra, hogy egyszerűen nem lehet egymás mellé tenni a két képet, szóval ismét néhány napos várakozás következett. Illetve távoli képeket vettünk fel. Erről van is egy jó történetem, amely igazolja, milyen fontos volt számunkra a tökéletes kép. Az egyik beállítás ugyanis akkor lett volna jó, ha én még hátrébb tudok menni, ám hátrébb nem volt semmi, csak egy szakadék. Én viszont nem adtam fel: mondtam a világosítóknak, hogy keressenek két gerendát, kapcsolják össze őket és tolják ki a szakadék fölé. És akkor én fogtam a kamerát és kiballagtam a szakadék fölé, hogy onnan vehessem fel a képet.


Itelet
Ítélet
Fotó: port.hu

 

Operatőrként és rendezőként is egyéni látásmóddal jelenítette meg a magyar tájat és az embereket, és nemcsak játék-, hanem dokumentumfilmek is fűződnek a nevéhez. Melyik műfaj áll közelebb az ön szívéhez?

Mi alapvetően játékfilmesnek készültünk. Játékfilmes szemléletmóddal is alkottunk, ez pedig érződik a dokumentumfilmjeinken, hiszen be kell vallani: a szerkesztésmódjuk játékfilm jellegű. A „Sír az út előttem...” című filmem – amelyet a bukovinai csángókról készítettem – különösen érdekes ebből a szempontból, mivel akkoriban a filmszemlén a dokumentum- és a játékfilmek még együtt versenyeztek, és ez kapta a díjat, méghozzá azért, mert – ahogy a zsűri elnöke megfogalmazta – katarzist vált ki a nézőből. Ez pedig a játékfilmek sajátsága.

De, hogy egy másik példát is mondjak: a Vád című játékfilmemet különböző emberek történeteiből szerkesztettem össze, amelyekből dokumentumfilm is születhetett volna, én azonban azt akartam elérni, hogy minél többen megnézzék és megismerjék ezeket a történeteket. A dokumentumfilmek sajnos kissé negatív színben tűntek fel, mármint nézői szempontból: el is nevezték őket beszélő fejes filmeknek – pedig milyen jó, hogy beszéltek ezek a fejek… –, így el kellett ismerni, ha a legtöbb embert és a nemzetközi közönséget kívánja megszólítani a filmkészítő, akkor szerencsésebb a játékfilm eszköztárát használnia.


Többek között Kósa Ferenc, Szabó István, Gaál István, Huszárik Zoltán és Kardos Ferenc mellett dolgozott operatőrként, ugyanakkor rendezőként is temérdek filmet jegyez. Én az egyetemi tanulmányaim alatt nem tudtam eldönteni, hogy operatőrként vagy rendezőként tekintsek-e önre, sőt: ha őszinte akarok lenni, bennem ez a kettő összeforrt. Ez önnel is így van?

Igen. Épp ezért mondja az ember magáról inkább azt, hogy filmkészítő. Én nagy örömömre elég sok díjat kaptam életem során, de az a legkedvesebb számomra, amelyet a szakma adott: a magyar mozgókép mestere díj. Ez jelenti a legtöbbet.


560x350_14958_feldobott_ko_160404_01
Feldobott kő
Fotó: mupa.hu

 

Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik filmművészettel szeretnének foglalkozni?

Én úgy gondolom, a filmkészítés a fiatalok műfaja. Persze előfordul egy-egy idősebb kolléga is – én most már bátran mondhatom, hogy kolléga, hiszen már megéltem azt a kort, amit Chaplin vagy Kurosawa –, de a film a fiataloké. És ha úgy érzik, ez az ő világuk, akkor komolyan kell venniük a dolgot. Tanácsnak pedig azt tudom mondani, amit azt hiszem, Bresson mondott: „filmet csinálni bárkivel vagy bárki ellenében lehet”. Illetve talán még azt hozzátenném: vegyék észre, hogy vannak dolgok, amelyekhez vissza kellene találni.

 

A mai világban rengeteg új technológia áll a filmkészítők rendelkezésére, akik sokszor már nem is a valós helyszínen forgatnak, csak egy zöld háttér előtt. Innen vissza lehet még találni azokhoz a dolgokhoz, amelyek régen mindennél fontosabbak voltak a filmesek számára?

Ha mindenki az új technológiákat használva forgat filmet, akkor nem. De persze ez is egy módja a filmkészítésnek. Bevallom, én nagyon nem kedvelem a mostani tudományos-fantasztikus filmeket, sőt a legtöbbet blődségnek tartom. És nevetségesnek, pedig tudom: nem az a készítő szándéka, hogy megnevettessen. Ugyanakkor ezek a munkák is felhívják a figyelmet egy fontos tényre: a filmkészítés tárháza rendkívül gazdag. Ma már szinte minden elképzelés megvalósítható. A lényegről azonban nem szabad megfeledkezni: bármit is választ az ember, alaposnak kell lennie. És ha alapos, akkor talán mindegy is, milyen technikát használ. Én egyébként a technikai apparátust sosem tartottam fontosnak. Ha egy új kamerát adtak a kezembe, csak annyit kérdeztem: hol lehet belenézni és hogy lehet mozgatni? Tulajdonképpen csak ezt a két dolgot kell tudni, bármi egyebet csinál az ember, az már csak ráadás.

 

Épp a napokban jelent meg a hír arról, hogy létrehozott egy alapítványt a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotói és kutatói tevékenységének segítésére, az alapítvány székhelyeként pedig saját turai házát jelölte meg.

Már régen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretném létrehozni ezt az alapítványt, ugyanis úgy vélem, azok a fiatalok, akik vidékről indulnak, hátrányos helyzetben vannak. Nekik szeretnék segítséget nyújtani, és remélhetőleg sok ösztöndíjat ki tud majd osztani az alapítvány, melynek székhelye valóban az én turai házam. Arra gondoltam, ott szép környezetben alkothatnak a fiatalok, továbbá rendelkezésükre áll majd a legtöbb filmem és forgatókönyvem is.

 

Tóth Eszter

596x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

A_San_Luis_Potosi_szekesegyhaz_bejarata

2019.08.26

Guillermo Kahlót Magyarországon a világhírű festő, Frida Kahlo apjaként ismerik inkább, holott építészeti témájú fotós életművével önálló jogon is megbecsült helye van a fotótörténetben. Lenyűgöző fényképsorozatokban örökítette meg Mexikó építészeti múltját és modernizálódó jelenét a 20. század elején. Nem véletlenül viseli a Műcsarnokban rendezett Guillermo Kahlo-kiállítás a Frida országa címet, hiszen a jelentős fotográfus munkássága részben Frida Kahlo alkotói életművének is meghatározó forrása.

Tolcsvay1_R

2019.08.25

Az augusztus 20-ai rendezvények sokakat vonzanak, így nem árt, ha időben találunk olyan helyet, ahonnan gyönyörködhetünk a tűzijáték látványában anélkül, hogy nagy tömegben kellene feszengenünk. A Budapesti Nyári Fesztivál megoldást kínált erre: akik jegyet váltottak az Új Magyar Rapszódia – Magyar Mise elnevezésű koncertre, a maradandó zenei élmény mellett kényelmes székekben ülve, kivetítőn követhették a szünetben a tűzijátékot.

PMSZ_2

2019.08.25

Rancsó Dezső színművész kapta idén az Agárdy-emlékláncot a Pesti Magyar Színház társulatának szavazatai alapján. Sándor Erzsi portréja.

Berlinből Nagy-Britanniába költözött Aj Vej-vej. A világhírű kínai ellenzéki művész, aki 2015 óta családjával berlini emigrációban élt, egy korábbi interjúban azzal indokolta távozását Németországból, hogy a német társadalom zárkózottá vált. „A német kultúra annyira erős, hogy nem igazán fogad el más gondolatokat és érveket, alig van tér a nyílt vitákra, alig van tisztelet az eltérő hangok iránt”. Aj Vej-vej igen népszerű Nagy-Britanniában, 2010-ben a londoni Tate Modern múzeumban állították ki Napraforgók című installációját, amely százmillió darab kézzel festett porcelán napraforgómagból állt. Cambridge-ben is volt már kiállítása 2016-ban.

A fesztivál október 11. és 13. között a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen lesz. A programok közt kvíz- és társasjátékok, mese- és bábelőadások is lesznek, fellép a Kolompos Zenekar, Puskás Peti és a The Biebers, Péter Szabó Szilvia és a Tárkány Művek. A rendezvényen 30 különböző kürtőskalács-készítő standdal várják a látogatókat.

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke kapta meg idén a Tony Curtis-díjat. Az elismeréseket a Fényes Napok rendezvénysorozat keretében adták át a mátészalkai Zsinagógában tartott ünnepi rendezvényen. A tanács programjának fókuszában idén a 73. születésnapját ünneplő Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező állt.

A díjat tavaly hozta létre a Magyar Hollywood Tanács olyan személyiségek elismerésére, akik a filmes hagyományok ápolásáért, a fiatal nemzedékek számára továbbörökítéséért önzetlenül tevékenykednek. A díj átadása szimbolikus is volt, hiszen a helyszín Tony Curtis szüleinek városa, Mátészalka volt.

Ötállomásos erdélyi turnéra indul ősszel Mahó Andrea. A színész-énekes koncertsorozatán neves vendégekkel lép színpadra. Az Azért vannak a jó barátok című turné szeptember 17-én indul Zilahon és október 7-én zárul Brassóban. Repertoáron lesznek dalok a Madách Színházban játszott musicalekből, de lesznek rockdalok, crossoverek is.

Az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó 1 Celsius fokos vízben fekszik, erős örvényeknek és változó tengeri áramlásoknak van kitéve. A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. A legjelentősebb romlás a tisztek lakóhelyének, köztük a kapitány kajütjének a területén fedezhető fel. A rajongók egyik kedvence, a kapitány kádja már az enyészeté lett.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Let's jive! címmel tart koncertet augusztus 31-én a Coquette Jazz Band a Fesztivál Színházban a Müpában. Az együttes élvezetes, táncolható jazzt játszik, akár koncertteremben, akár egy füstös kocsmában muzsikál. Kiváló hangzása, stílusos játéka, fiatalos energiája és kifinomult zenei humora nagyszerű választás azoknak is, akik most barátkoznak a jazz műfajával. Frank Roberscheuten, az egyik legkeresettebb európai swingmuzsikus vendégszólistaként csatlakozik a zenekarhoz.

lets_jive_coquette_jazz_band

Az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál augusztus 31-én lesz. A Vigasságok terén immár negyedik alkalommal sorra kerülő eseményen lesz hosszúkard vívóverseny, páncélos küzdelem és tüzérségi bemutató is.

Augusztus 30. és szeptember 3. között rendezik meg Budapesten a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust. A Miranda Liu hegedűművésznő által alapított új fesztivál vendége lesz Georgy Tchaidze orosz zongoraművész, aki először lép fel Magyarországon.

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma