Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2018.11.17

A MOME Fotográfia Tanszék képzésének elmúlt harminchárom évére tekint vissza az a kiállítás, amely 2018. november 19-én katalógusbemutatóval és tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A THIRTYTHREE – A fotográfia új horizontjai a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen című kiállításon Petrányi Zsolt művészettörténész kalauzolja a látogatókat.


33_konyv
Fotó: Capa Központ


„A THIRTYTHREE kiállítás visszatekintés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Fotográfia Tanszék képzésének elmúlt harminchárom évére negyvenhat MOME alumni fotográfus művein keresztül. Az alkotói pozíciók jelen együttállása a képzés védjegyévé vált gondolkodásmód bemutatásán túlmenően a magyar fotográfia új évezredbeli lehetséges öndefiníciójaként is értelmezhető. Az első fotográfus évfolyam 1984-ben indult az akkor még Magyar Iparművészeti Főiskolán a Kopek Gábor által indított szakon. Az eltelt harmad évszázadban radikálisan átalakult a magyar társadalom, kultúra és történelemszemlélet, új évezredbe léptünk és folytonosan új távlatok nyílnak meg. A fotográfia szerepe és helye nem csak a művészetek között értékelődik át. Beérett egy generáció, amelyik közép-európai identitását földrajzilag minden korábbinál szélesebb horizonton, globális hatások áramában határozza meg. Jogosan merül fel a kérdés, milyen szerepet játszik ebben a ma már Moholy-Nagy László védjegyét hordozó képzés” – írja Kopeczky Róna, a kiállítás kurátora.

thirtythree_meghivo_ok
Fotó: Capa Központ

 

A tárlat kiállító művészei Ács Alíz Veronika, Bánhegyesy Antal, Bartha Máté, Biró Dávid, Bognár Benedek, Drégely Imre, Ember Sári, Fabricius Anna, Fátyol Viola, Ficsór Zsolt, Gáldi Vinkó Andrea, Gulyás Miklós, Herczeg Eszter, Hermann Ildi, Hodosy Enikő, Koleszár Adél, Kovács Alida, Kovács Katalin, Kozó Attila, Kudász Gábor Arion, Lábady István, Ladocsi András, Lakos Máté, Máté Balázs, Máté Gábor, Misetics Mátyás, Molnár Zoltán, Molnár Ágnes Éva, Móró Máté, Nyíri Julianna, Péter Ildikó, Piti Marcell, Puklus Péter, Rácmolnár Milán, Rédling Hanna, Sivák Zsófia, Szalay Krisztina, Szalontai Ábel, Szatmári Gergely, Szombat Éva, Timár Sára Erzsébet, Törcsi András, Tóth Barnabás, Zagyvai Sári, Zana Krisztián és Zellei Boglárka Éva.


Forrás: Capa Központ
Kulcsszavak:

Sou_Fujimoto

2019.06.19

A természet és az építészet harmóniáját keresi Fudzsimoto Szú. A Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész azt mondja: mindig az adott tér ihleti meg, a Liget közepénél izgalmasabb helyszínt pedig keresve se találna. Úgy véli: ez a jövő modellje. INTERJÚ

_D0A3010_Copy

2019.06.19

Csáth Géza gyerekkora sejtelmesen dereng át novelláiból. A Margó Fesztiválon közelebb hajoltunk a varázsló kertjéhez, és Csáth Géza családjának fotóhagyatékával ismerkedhetünk meg. A fotográfiákon keresztül betekintettünk az író gyerekkori világába és az amatőr fényképészet és a családi albumok kezdeti korszakába.

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

A Kairó központjában, a Tahrir téren lévő múzeum több mint egy évszázada állítja ki az ókor nagy egyiptomi kincseit, egy ideje azonban túl szűkösnek mutatkozott a nagy mennyiségű és sokszínű kiállítási tárgy számára. A munkálatok célja, hogy az épület szerkezeti felújítása mellett az intézmény gazdag gyűjteményét új megvilágításban tárják a látogatók elé, és a nemzetközi elvárásoknak megfelelő szintre fejlesszék a múzeum kutatási és egyéb tevékenységét.

Július 4-én tartják Veszprémben a Hair című musical előbemutatóját élőzenekarral, harminc szereplővel. A darabot nyáron Kapuváron, Balatonlellén, Ajkán, a veszprémi várban és az inotai Retro Színház elé épített szabadtéri színpadon is láthatja a közönség. A Pál utcai fiúkat Veszprém mellett Mórahalmon, Balatonlellén, Gyulán, Balatonakaliban, Balatonfüreden, Alsóörsön, Egerben, Debrecenben, Veresegyházon és Keszthelyen is előadják nyáron. Két zenés produkció, A padlás és A dzsungel könyve már tizennégy éve szerepel megszakítás nélkül a Pannon Várszínház repertoárján, ezeket a darabokat is több településen játsszák majd nyáron. Az alsóörsi strandon Kalózkaland címmel adnak elő szabadtéri interaktív mesejátékot, két esti előadáson pedig ugyanitt, a strandon A Pál utcai fiúkat és a Csinibabát láthatják a nézők. Utóbbit június 28-án a kőbányai Szent László-napokon is bemutatják ingyenes előadáson.

Az egyelőre cím nélküli mű 2020. május 19-én jelenik meg és Panemben játszódik, ám 64 évvel az eredeti trilógia előtt. Az amerikai írónő szerint az új regény a Sötét Napokként emlegetett sikertelen lázadás utáni éveket mutatja be, amikor Panem megpróbál talpra állni a történtek után. A posztapokaliptikus regénytrilógiában Panem fiatal lakóit arra kényszerítik, hogy élet-halál harcot vívjanak egymással élő adásban.

A Maling-hegység területén feltárt négy lábnyom segítheti az alsó kréta korban élt dinoszaurusz csoportok eloszlásának és evolúciójának tanulmányozását. Két sauropoda lábnyom az évek során részlegesen megrongálódott – három lábujj eltűnt –, ezért a nyomok emberi lábnyomnak tűntek, és sokáig a késő Tang-dinasztia (618-907) egyik híres tábornokának, Li Cunhsziaónak (858-894) tulajdonították őket.

Június 19-én kiállítás nyílik Pataki Ferenc festőművész képeiből a szentendrei ÚjMűhely Galériában Hommage à Barcsay címmel. Pataki művei általában az időt kívánják megragadni, ám mostani képei egyik alapeleme inkább a csend: nem a nyugalom csendje ugyan, hanem az alig érzékelhető, mégis folyamatosan zajló mozgások fojtott surrogása, a lassan málló, halkan áttetszővé horzsolódó felületek neszezése.

Négy előadást ad elő Csíkszeredában a Kolozsvári Magyar Opera a Székelyföldi Operahét keretében, az előadásokon Miklósa Erika és Kovácsházi István is címszerepet énekel.

Miklosa_Erika

A Gyulai Várszínház és Nemzeti Színház tavaly egy olyan hosszútávú színházi, összművészeti programsorozatot indított el a Székely János Napokkal, amelynek célja, hogy a közelmúlt nemzeti klasszikusainak életműveire egy-egy kétnapos programsorozattal, benne legalább egy fontos dráma bemutatásával hívják fel a figyelmet. Székely János munkássága után idén Weöres Sándor műveit állítják Gyulán középpontba, június 26-27-én.

Az Ivan & The Parazol koncertje nyitja idén a Volt egyszer egy Ifipark című sorozatot a Várkert Bazárban június 23-án, ahol a nyár folyamán fellép még Kovács Kati, az Edda Művek, Zséda, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is.

Történelmi-művészeti sétára várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában június 22-én 11 órára.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma