2016.03.06
Szíjjártó Anita

Nagy fába vágta a fejszéjét a Thália Színház és Sebestyén Aba rendező: David Mamet amerikai forgatókönyvíró 1975-ös klasszikusát, az Amerikai bölényt állították színpadra. A Csányi Sándor, Szervét Tibor és Mózes András főszereplésével készült előadás bővelkedik humorban, kiváló párbeszédekben, érdemes azonban mélyebbre ásni: a komoly mondanivaló a sorok között lapul.

KOMI2301

 

Komoly feladat volt ez mind a színészek, mind a rendező számára. Helyzetkomikumokban gazdag előadásról van szó, a jellemek is egytől egyig nevetésre késztetik a nézőt, ám mégsem ez az, amit látnunk kell. Sebestyén Aba elmondása szerint egyszerre szerette volna megmutatni a történet komikus, drámai és misztikus oldalát – azt az értékszegény, pénzhajhászásra épülő világot, amelyben élünk. Igen, ma is. Hiszen bár több mint 40 éves műről van szó, a történet még most is aktuális.



A darab cselekményéről, szereplőiről már korábban írtunk, most jöjjön maga az előadás – néhány KÉPben.


KOMI2215
Donny: „A tett beszél, a kutya ugat.”




KOMI2758
Prof: „Ez nem a vidámpark, ahova odamegyünk, eszegetünk, szemetelünk.”




KOMI2269
Prof: „Minden szerintem van, ha én mondom.”



KOMI2220
Donny: „A dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak, Bobby.”



KOMI2751
Prof: „Az emberek könnyen bekattannak: gondolj a baltás gyilkosokra és a közalkalmazottakra.”

 


 

Az Amerikai bölény bemutatója március 5-én volt a Thália Színházban, a további előadások időpontjai ITT találhatók.


A darabról készült galériánk EZEN A LINKEN tekinthető meg.



Összeállította: Szíjjártó Anita

Fotók: Kőmives András

_D0A3862_Copy

2018.06.25

„Minden magyar ember figyelmét fel kell kelteni és meg kell nekik mutatni, hogy a magyar kultúra, a mi kultúránk végtelenül értékes” – fogalmazta meg Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának újonnan kinevezett kultúráért felelős államtitkára, akivel pályája kezdeteiről, színházigazgatóként szerzett tapasztalatairól és terveiről beszélgettünk.

unnamed_masolata

2018.06.25

Öt nap alatt 150 ezernél is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amely június 26-án délelőtt nyitja meg kapuit a soproni Lővér kempingben. Az idei VOLT fő fellépője az Iron Maiden és a Depeche Mode mellett az Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki lesz, de a külföldi előadók mellett több mint 120 magyar zenekar is koncertet ad.

Vida2

2018.06.25

Vida Péter színművész vehette át idén a Karinthy-gyűrűt, amellyel a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit díjazzák. Vida Péter elmondta, hogy nagy megtiszteltetést és boldogságot jelent számára a díj elnyerése, hiszen humorista ennél magasabb rangú elismerést nem kaphat.

Könnyedén nyert a Jurassic World: Bukott birodalom az észak-amerikai mozik jegypénztárainál: 150 millió dollárért (42 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nyitó hétvégén. A magyar mozikban már június eleje óta látható a Chris Pratt és Bryce Dallas Howard főszereplésével forgatott film. A második helyezett a Hihetetlen család 2, amely második hétvégéjét is kiemelkedően zárta, harmadik az Ocean's 8: Az évszázad átverése, amely harmadik hétvégéjén átlépte 100 millió dollárt. A negyedik a Haverok harca lett 8,2 milliós bevétellel, a Deadpool 2 pedig az ötödik helyen végzett a hétvégi 5,2 milliójával.

Hangversenyt szervez a fiatal, fogyatékossággal élő tehetségek támogatására a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete június 26-án Budapesten, az Aranytíz Kultúrházban. Az Esélyt a tehetségeknek című jótékonysági hangversenyen Bach, Händel, Clark, Viadana, Lisznyai, Briegel, Schütz, Vivaldi és Veracini művei hangzanak el a Sola Scriptura Teológiai Főiskola énekkara és a VSD kórus előadásában. A belépés díjtalan, az összegyűlt adományokat a helyszínen adják át a fogyatékossággal élő művészeknek.

Ingyenes gálakoncerttel zárul június 25-én a Szolnok Masterclass nemzetközi karmester mesterkurzus a budapesti MOM Kulturális Központban. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. június 20. és 25. között rendezte meg a mesterkurzust Martfűn. Az ötnapos kurzus, valamint az azt követő koncert kiemelkedő lehetőség a karmesteri tanulmányokat folytató vagy pályájuk elején tartó magyar és külföldi fiataloknak, akik Alpaslan Ertüngealp karmester irányításával akadémiai szintű képzésben részesülnek. A hangversenyen Beethoven, Mendelssohn, Brahms, Sztravinszkij és Kodály Zoltán művei szólalnak meg a kurzus hallgatói – kínai, török, olasz, francia, svájci tehetségek – vezényletével.

Sikeres tanévet zárt június 22-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE): a nap folyamán 12 osztály és a doktori képzés összesen 110 végzős művészétől búcsúzott el az intézmény. Hamarosan lezárul a felvételi időszak is, amelynek során idén is sokszoros túljelentkezéssel kellett szembenézni az osztályokat indító oktatóknak. A színművész szakra – Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályába – például negyvenötször többen jelentkeztek és hasonlóan nagy volt a túljelentkezés a Film- és Médiaintézet több képzésén is.

A Rákóczi-szabadságharc idejéből származó több mint negyven ágyúgolyót találtak a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei június 22-én a szolnoki vár feltárása során a Szolnoki Művésztelepen. A régészek emellett egy 16. század közepén épített, eredetileg kétszintes kaszárnya feltárásán is dolgoznak.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma