Debut_Dij_2019

2017.08.04

Divat, kortárs képzőművészet, kreativitás! Ezek a 2017-es hívószavai a Sziget Fesztivál legvarázslatosabb, ArtZone nevet viselő helyszínének. A fesztivál szervezői ugyanakkor nemcsak a szórakoztatásra, hanem a biztonságra is gondoltak, hiszen az Országos Mentőszolgálat több mint 40 fővel lesz jelen az eseményen.

Artzone, avagy a kreativitás otthona

A kreatív program fókuszába a „divat” került idén, lehetőséget adva még több tehetséges fiatal divattervezőnek, hogy a magyar és nemzetközi közönség közelebbről megismerhesse őket. A tavaly sikeresen bemutatkozott, a cigány kultúrát a legfrissebb trendekkel keverő Romani Design mellett idén egy új felfedezettet, a különlegesen nőies, ámde mégis bohókásan elegáns PISZLI táskákat és készítőjüket Veress Réka tervezőt látják vendégül, akivel a kreatív workshop keretében bőr ékszereket lehet készíteni a fesztivál ideje alatt. Az ArtZone recycling politikájába illő, a hipster világ egyik legmenőbb új márkája, a fiatal lányokból álló tervező trió által készített Müskinn az idei másik kiemelt divatnagykövet a Szigeten. Meglepő, újrahasznosított anyagokból mindennapi használati tárgyakat készíthetnek majd a látogatók a tervező lányok segítségével. A tavaly nagy sikert aratott, a JHConcept szervezésében létrejövő POP UP sátorban nemcsak tervezőknek, hanem a divathoz közeli szakmákban dolgozó tehetségeknek is lehetőséget adnak idén bemutatkozásra. A többi sátorhoz hasonlóan a Pop UP sátorban is fontos szerepe van az együttműködéseknek és a közös alkotás élményének. A tavalyi évhez hasonlóan idén is hat tervező, művész kap lehetőséget a megjelenésre a sátor tematikáját vezető JH.CONCEPT márka mellett: Miklos Laufer (grafikus), Laszlo Korcsmaros, divatblogger, Bence Csalar, tervező, ALL ON YOU, tervező, Dora Hegedus és Berta Valló illusztrátor.


sziget_bestof2016_77

 

A szabadság szigetén az ArtZone az a hely, ahol bárki teljesen szabadjára engedheti a fantáziáját, és ebben idén is a divat világán kívül is a legaktuálisabb dizájnerek, kreatív csapatok, művészeti iskolák segítenek. Az idei mégis különleges év az ArtZone történetében, hiszen a képzőművészeti programot az koronázza meg, hogy tiszteletbeli vendége Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész lesz. A művész a Mezőszemerei Művész Telep projekt kapcsán együtt fest majd a projekthez kapcsolódó, apró ajándéktárgyakat a látogatókkal. „Az ArtZone négy éve arra tesz kísérletet, hogy minél izgalmasabb workshopok keretében biztosítson tartalmas nappali kikapcsolódást a szigetlakóknak, ahol az alkotás által visszatalálhatnak a boldog gyermekkor örömeihez” – mondta el Pálosi Boglárka, az ArtZone szervezője. „Ehhez kapcsolódik a Godot Galéria Boldogság kulcsszó köré szervezett tárlata a helyszín kiállító termében, a Kapusátorban.”

 

A program összeállításakor előnyben részesültek azok a koncepciók, ahol a re-cycling látásmód érvényesül és ahonnan apró, saját készítésű emlékekkel távozhatnak a látogatók. A legsikeresebb programok évről-évre visszatérnek, így idén is jelen lesz a Medence csoport RE-KONCEPT és Szék-készítő workshopja, ahol molinóból lehet divatos táskákat, illetve a fesztiválon igencsak hasznos napozószékeket készíteni. A KÉK (Kortárs Építészeti Központ) részvételének köszönhetően a szigetlakóknak lehetőségük nyílik hozzájárulni a Sziget közösségi kertjének megépítéséhez, gondozásához, a Unicorn Factory sátrában pedig idén is unikornissá válhatnak, valamint boldog tulajdonosai lehetnek egy saját készítésű unikornisnak is. Idén sem maradunk AGORA és Magyar Mozgó Képtár művésztelepek nélkül. Kisképző mellett idén először a „Nagyképző” azaz a Magyar Képzőművészeti Egyetem is megjelenik az ArtZone-ban. Az egyetemi enteriőr által ihletett sátordizájn és az egyetemi képzések által megálmodott workshopok teszik felejthetetlenné a sátorban töltött perceket, és a művészeti iskolák közül nem hiányozhat a MOME sem. A művészeti magazinok közül az Artlocator lesz jelen. A szabad alkotás élményét a felsoroltakon kívül a #Technika, az Artlab, a cARTc és a Deák 17 Galéria sátraiban élheti meg a közönség. Az ArtZone rét és a Kapusátor kiállítás minden nap 11-22 óráig tart nyitva, az ingyenes workshopok pedig 11-20 óráig várják az érdeklődőket.


sziget_bestof2016_72

 

Több mint tíz mentőegység teljesít szolgálatot a fesztiválon

Több mint tíz mentőegységgel és több mint 40 fővel lesz jelen a 25. Sziget fesztiválon az Országos Mentőszolgálat – mondta el Csató Gábor főigazgató augusztus 3-án a helyszínen. Hozzáfűzte: helyben telepített mentésirányítás és az eseteket sürgősség szerint rangsoroló ambulancia is szavatolja a fesztiválozók biztonságát. Újdonság, hogy a karszalagon található QR-kódot a mentősök is betudják olvasni szükség esetén, így hozzáférhetnek a fesztiválozó alapadataihoz. A mentőszolgálat a felkészülés érdekében közös gyakorlatot szervezett a Honvédkórházzal, amelyen a betegellátást és betegátadást szimulálták – mutatott rá Csató Gábor.

 

A fesztivál napi 24 órás egészségügyi biztosításában a Helperek Egyesület is részt vesz. A szervezet elnöke, Szeles Géza hangsúlyozta: 600 fővel, köztük orvosokkal, ápolókkal, pszichológusokkal és drogprevenciós szakemberekkel lesznek jelen a Szigeten. Kilenc szektorban három-négy fős mozgójárőrökkel teljesítenek szolgálatot és a helyben ellátható esetek számára öt orvosi rendelőt, valamint egy 12 ágyas fektetőt állítanak fel. A rendelőkben műszakonként hat orvos és nyolc-kilenc nővér fog dolgozni. Mindennap csaknem 90 ezren vannak egyszerre a Szigeten, de arányaiban átlagosan sokkal kevesebb baleset történik, mint egy hasonló méretű magyar városban – emelte ki Kádár Tamás, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint idén a tavalyinál kicsit kevesebb, mintegy 500 ezer vendéget várnak a fesztiválra. Kitért arra is: a teljes program költségvetés közel felét a headliner fellépőknek fizetik ki, miközben a Sziget mintegy 1000 programmal várja a fesztiválozókat.


sziget_bestof2016_50

 

Benis Dániel technikai vezető hangsúlyozta: a legtöbbet a fesztiválozók tehetnek a saját biztonságukért, például a helyes ruhaválasztással, felelős viselkedéssel, megfelelő mennyiségű pihenéssel vagy a folyamatos folyadékfogyasztással hőség idején. A fesztiválozókat jól kiépített, bármilyen veszélyhelyzetre felkészült rendszer védi, ennek fontos eleme a biztonsági kockázatok elhárítását összehangoló operatív törzs – mondta el.



Forrás: Kultúra.hu/MTI

Fotó: sziget.hu

lukoviczky

NFZ_2

2019.04.24

Hét bérletet hirdet meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar A zene kaland! mottójú 2019/20-as évadára, melynek rezidens művésze Rost Andrea operaénekes lesz – jelentette be Hamar Zsolt zeneigazgató az évadot ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten, amelyen mások mellett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is részt vett.

Walitzky_Tamas._R

2019.04.24

Az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále idén 110 éves Magyar Pavilonjában, a Ludwig Múzeum szervezésében egy olyan művész kiállítása lesz látható, aki egyszerre merít inspirációt a fotótörténeti múltból és használja a képalkotás legmodernebb technikáit.

Anger_Zsolt_R

2019.04.24

„Soha nem lesz fogalmunk róla, mi van a másik ember fejében, bármennyi könyvet olvasunk is el, vagy színdarabot nézünk végig” – állítja Anger Zsolt rendező, színművész. Hogy az övében éppen most mi jár, azt viszont elárulta.

Tavaly az akadémiát megrázó szexuális zaklatási és kiszivárogtatási botrány miatt elhalasztották a díj átadását. Az akadémia több tagja és vezetője is lemondott, de azóta több új taggal gyarapodott a testület, amelynek szabályzata is megújult. Így a tavalyi és az idei díjazottat együtt, október 10-én nevezik meg.

A Kamara Virtuózok évada május 3-tól látható péntek esténként a Duna Televízió és a Duna World műsorán. Az idei évadban az együttzenélés öröme kerül a középpontba. Nem lesznek előválogatók és elődöntők, hat adást láthatnak majd a nézők. Az első ötben a zsűri dönt a továbbjutásról úgy, hogy mindegyik adásban kiesik egy formáció. Azonban minden adásban egy zsűritagnak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc csapatát megmentse a kieséstől. Az élő döntőben a közönség választhatja ki az évad abszolút győztesét a három legjobb formáció közül.

Az ukrán hatóságok Kijevben megtalálták és lefoglalták Paul Signac francia impresszionista festő tavaly az észak-franciaországi Nancy múzeumából ellopott festményét. A Rochelle kikötője című, 1915-ben készült olajképre egy kijevi lakásban bukkantak, amely az egyik, gyilkossággal vádolt elkövetőé lehet. A festmény utáni nyomozás során rábukkantak számos más műalkotásra is.

A Csianghszi tartományban talált falmaradványok között a Ming-dinasztia (1368-1644) két uralkodójának idejéről való, ritka királyi porcelánok töredékeire bukkantak. A porcelánmanufaktúra szigorú rendszerben működött, ha az uralkodók nem találták megfelelőnek az elkészült porcelántárgyakat, azokat be kellett zúzni, és el kellett temetni.

A rendező a Magyar Nemzeti Filmalap Fast Forward Programjának következő állomásán ad elő május 1-jén. Barry Levinson nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint a Jó reggelt, Vietnám! az Esőember és a Bugsy. Paterno című filmjében legutóbb Al Pacinóval dolgozott újra együtt Rév Marcell magyar operatőr kamerája előtt. Jelenleg a 24. mozifilmjét forgatja Budapesten Harry Haft címmel, Ben Foster főszereplésével. A 2017-ben indult Fast Forward Program szervezésében már 31 szakmai program valósult meg 19 filmes területre fókuszálva. Az elmúlt két évben szervezett workshopokon és előadásokon eddig mintegy 3000 filmes vett részt.

Mától szombatig tartanak a második alkalommal megrendezett Érzékenyítő Fesztivál programjai a Veszprémi Petőfi Színházban. Idén a színházművészet mellett a könnyűzene és a táncművészet, valamint élettörténetek is előtérbe kerülnek.

Heisenbergk

Április 26-27-én rendezik meg a Jövő utcája című programsorozatot a Corvin sétányon. Az ingyenes tudományos kiállításon a jövő technológiáival és trendjeivel találkozhatnak az érdeklődők és kiderül, hogy milyen készségekre és alapismeretekre van szükség ahhoz, hogy a következő évtizedekben otthonosan mozogjunk és boldoguljunk.

A hagyományok szerint április 24-én, Szent György napján mutatják be a helyi szőlősgazdák a hajtásokat a város előjáróinak Kőszegen; 1740-től rajzolják be szabad kézzel azokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe. Az ünnepet nemzetközi borverseny vezette fel, szerdán pedig a Borok házától zenés kísérettel vonul menet a Jurisics térre, ahol a városháza előtt bemutatják az idei szőlőhajtásokat. Ezt követően a Jurisics-vár lovagtermében zajlik majd a berajzolás ceremóniája, amelyet ünnepi műsor követ.

Hat napon keresztül szól a dixieland muzsika Salgótarjánban, minden korosztályt megszólító műsorkínálattal. Csütörtökön beavató koncertek lesznek középiskolás fiatalok számára a Windsingers vokálegyüttes közreműködésével, majd este a Gruop'n'swing Gengszterkorzió című előadása a József Attila Művelődési Központban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma