NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2017.10.26

Húsz formáció részesül a Hangfoglaló Program (korábban: Cseh Tamás Program) összesen csaknem 40 millió forintos támogatásában. Az október 26-án az A38 Hajón rendezett eredményhirdetésen az Induló előadói alprogram sikeres pályázói mellett a Klubtámogatói alprogram győzteseiről is beszámoltak: 88 klub összesen 196,5 millió forintot fordíthat könnyűzenei koncertek megvalósítására.

_D0A7763_Copy
Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke


„A 2017/2018-as, negyedik évadot új, átfogó elnevezéssel, Hangfoglaló Programként indítjuk, amely az eddiginél jobban kifejezi a kezdeményezés sokszínűségét. Köszönet Cseh Tamás családjának, hogy 2014-től idén őszig térítés nélkül adott engedélyt a név használatára” – mondta Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke az október 26-ai sajtótájékoztatón.


_D0A7776_Copy
Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője


Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője kiemelte: az augusztus 4-ei határidőig a tavalyinál több, 317 előadó nyújtott be pályázatot az Induló előadói alprogramhoz, közülük a leendő mentorokból és a kollégium tagjaiból álló szakmai zsűri 84 formációt hívott be az október 1. és 4. között zajlott meghallgatásra. A kiválasztott húsz zenekar két-kétmillió forintot fordíthat legalább öt új dal rögzítésére, egy hanghordozó fizikai megjelentetésére, egy videóklip elkészítésére, saját promóciójára, illetve egy lemezbemutató koncertre.


_D0A7966_Copy
Ažur zenekar


Arra, hogy melyik 20 zenekar kerüljön a programba, neves zenészekből és zenei szakemberekből álló, 15 fős zsűri tett javaslatot a végső döntést meghozó Hangfoglaló Program Ideiglenes Kollégiumnak. A zsűri tagjai voltak: Borcsik Attila (Izil), Csontos Noémi Virág, Csorba Lóránt, Czeglédi Szabolcs, Élő Márton, Görögh Dani, Koncz Balázs, Kovács Attila (Kuku), Kovács Ákos Dadan, Molnár Csilla, Muraközy Péter, Podlovics Péter, Süli András, Szalai Attila és Temesi Berci.


A nyertes formációk:

aurevoir.

Ažur

DUNGAREE

EPMK

Freakin’ Disco

Ham Ko Ham

I am Soyuz

IDEGEN

Keresztkérdés

Meg Egy Cukorka

Papaver Cousins

Platon Karataev

Red Swamp

Shaibo

Sin Seekas

SONYA

Telma Lincoln & Minimyst

The Beans

The Bluebay Foxes

The Mabon Dawud Republic


_D0A8015_Copy
A nyertes formációk


A nyertes klubok:

A klubtámogatói programra 116 pályázat érkezett, a 88 nyertes klub közül 61 vidéki, 16 fővárosi, 11 pedig határon túli. Ezek olyan belépőjegyes koncertekre kaptak támogatást, ahol élőben lesznek hallhatók magyar formációk. A klubok az elnyert forrás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát az adott koncertek promóciójára fordíthatják.

Baranya megye
Metronóm Jazz Klub és E78 klub (Pécs)
Nappali Bár (Pécs)
Szabadkikötő Kulturális Centrum (Pécs)


Bács-Kiskun megye
Armstrong Club (Baja)
HÍRÖS AGÓRA (Kecskemét)
Kunfehértói Tófürdő
TEKA (Kecskemét)


Békés megye
Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba)
Gyulai Várszínház
Kultur Cafe Club (Gyula)
Meseház (Békéscsaba)
Zebra Club (Szarvas)


Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd)
DBSK Live Music Klub (Kazincbarcika)
Miskolci Kulturális Központ
T-Boy Music & Culture Club (Sátoraljaújhely)


Csongrád megye
JATE Klub (Szeged)
Millenniumi Music Club (Szeged)
Hungi Vigadó (Szeged)


Fejér megye
Fezen Klub (Székesfehérvár)
Nyolcas Műhely (Székesfehérvár)


Győr-Moson-Sopron megye
Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)
Hangár Music Garden (Sopron)
Park Klub (Mosonmagyaróvár)
Rómer-ház (Győr)
Stop-Shop klub (Kapuvár)


Hajdú-Bihar megye
Debreceni Egyetem klubjai: Nagyerdei Víztorony, HALL
Incognito Club (Debrecen)

Rock Cafe (Hajdúszoboszló)
Roncsbár (Debrecen)


Heves megye
Egri Kulturális és Művészeti Központ (Eger)
Gödör Klub (Eger)
Grassalkovich Művelődési Ház által működtetett Jam Garden (Hatvan)
Start Műhely (Gyöngyös)
Zöld Pecsét Kávézó és Borbár (Eger)


Jász-Nagykun-Szolnok megye
Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (Szolnok)
Jászberényi Lehel Film-Színház
TISZApART MOZI (Szolnok)


Komárom-Esztergom megye
Roxxy Music Club (Tatabánya)
Vadorzó Club (Tatabánya)


Nógrád megye
Balassagyarmat Palóc liget szabadtéri színpada


_D0A7659_Copy
Szabó Ádám, a yesyes (tavalyi támogatott) zenekar énekese


Pest megye
Juhász Ferenc Művelődési Központ (Biatorbágy)
Kossuth Művelődési Központ (Cegléd)
Madách Imre Művelődési Központ (Vác)
Szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Trafo Club (Gödöllő)


Somogy megye
Hang-Ár Music Pub (Kaposvár)


Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Chloé New York (Nyíregyháza)
Club Hollywood (Nyíregyháza)
Santa Fé Music Club (Nyíregyháza)


Vas megye
AGORA Művelődési és Sportház (Szombathely)
Nádasdy-vár Művelődési Központ (Sárvár)
Végállomás Klub (Szombathely)


Veszprém megye
EXPRESSZÓ KLUB (Veszprém)
Faluház (Salföld)


Tolna megye
Szent András kastély (Bölcske)


Zala megye
Atlantis Klub (Zalaegerszeg)
Hévízi Városháza Konferenciaterme
Kanizsai Jazz Klub (Nagykanizsa)
Keresztury Dezső VMK (Zalaegerszeg)
PopUp Cafe (Zalaegerszeg)


Határon túli klubok
Erdély
Atelier kultúrkocsma (Kolozsvár)
Jai Bistr (Marosvásárhely)
Jazz & Blues Club (Marosvásárhely)
Kolozsvári FormSpace klub
Moszkva Kávézó (Nagyvárad)
MusiCat Caffé & Pub (Szatmárnémeti)


Felvidék
Komáromi Városi Művelődési Központ
mozi.club (Somorja)
RÉV Magyar Kultúra Háza (Komárom)
Soul Hunter Music Club (dunaszerdahely)


Vajdaság
Klein house / social bar & art gallery (Szabadka)


Budapesti Klubok
A38 Hajó
Amigo Rockabilly Bár
Budapest Jazz Club
Budavári Művelődési Ház
Ellátóház
Fészek Kulturális Központ
Fonó Budai Zeneház
Gödör Klub
Jazzy Pub
Kobuci kert
Kuplung Klub
KVLT Vörös Yuk
Lámpás Klub
S8 Pince Színház és Kultműhely
Toldi Klub
Yellow Budapest



Forrás: MTI/a Hangfoglaló Program honlapja

Fotó: Csákvári Zsigmond

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Függök ezen a zord élet-párkányon címmel tart szeptember 23.-án, hétfőn 18:00 órától Ady-estet a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas és kétszeres UNITER díjas Érdemes művész, az erdélyi színjátszás kiemelkedő tehetségű színművésze, a kolozsvári társulat tagja.

A Pozsonyi úti Református Templom altemplomának felújított színpadán szeptember 22-én 19 órától láthatja a közönség Pozsgai Zsolt múltidéző darabját. A Mátyás és Janus című dráma Magyarországon játszódik 1472-ben. Mátyás király régen látott hatalommá növeli az országot. És ekkor váratlanul kitör egy lázadás. Janus Pannonius, a király egyik legkedvesebb barátja és Vitéz János, aki Mátyás nevelője volt, szövetkezik ellene.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma