NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2017.08.29

Ez a legfőbb célja a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központnak, amely amellett, hogy igyekszik megmutatni Capa magyar vonatkozású fotóit, azok megőrzésére is törekszik. A központ a következő év októberére teljesen átalakul, nemcsak rekonstruálják a teljes épületet, de kiállítótérrel is bővítik, melyben megvalósul a világ első állandó Capa-kiállítása.

_D0A1052_Copy


Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója a központ bővülésével és a megvalósuló tárlattal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a magyar fotográfia napján, augusztus 29-én. Hoppál Péter beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy három fontos dátumot kell kiemelni a Capa Központ történetében. „A kormány egy augusztus 7-ei határozata értelmében 490,6 millió forint állami támogatást nyújt a Capa Központ felújítására, bővítésére. Ennek előzménye és háttere azonban bőven tíz évre nyúlik vissza” – mondta a kultúráért felelős államtitkár. Majd kiemelte: az augusztus 7-ei dátum mellett kiemelkedően fontos időpont volt a 2008-as év, amikor a Nemzeti Múzeum tulajdonába került a Capa-gyűjtemény egy része, és felmerült egy, a munkássága és a fotográfia előtt tisztelgő központ létrehozása. Majd a 2013-as esztendő, amely Robert Capa születésének 100. évfordulója volt, és amikor a központ létrejött. Végül kiemelten fontos 2018. október 22-e, amikorra elkészülnek a felújítási munkálatokkal, és megnyílik Capa állandó tárlata. „Így kerül fel az i-re a pont, és ez a tízéves történet így kerekedik ki.” Ezt követően a kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: már korábban a központ tulajdonába kerültek a Tivoli Színháztól azok a földszinti területek, melyekben az állandó kiállítás megvalósul, azonban ezeket a tereket felújítás hiányában eddig még nem tudta hasznosítani a központ. Hoppál Péter végül külön köszönetet mondott Varga Benedeknek, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának, aki a teljes Capa-gyűjteményt a központnak adományozta.


_D0A1063_Copy


A szót ezután Kőrösi Orsolya ügyvezető igazgató vette át, akinek kinevezését szintén a nyáron hosszabbították meg újabb négy évre, így 2021-ig biztosan ő vezeti a Capa Központot. „Azt gondolom, a fotográfia terén a magyaroknak nem kell szerénynek lenniük, hanem kifejezetten büszkék lehetünk. Hiszen a magyar fotográfia az a műfaj, amelyben valóban úgy élünk és létezünk, hogy nem kell méricskélnünk és azt néznünk, ki mit alkotott a nemzetközi porondon, ugyanis a magyar fotográfia nemcsak része volt, de nagyban hatott is a 20. századi fotótörténetre” – hívta fel a figyelmet a magyar fotográfia jelentőségére a központ igazgatója. Majd emlékeztetett arra is: Cornell Capa a ’90-es években nagyíttatta ki öccse negatívjait annak érdekében, hogy átfogó képet adjon munkásságáról. A mestergyűjtemény összesen 937 darabból áll, ezeket a képeket pedig három nagy kiállításra bontották, melyek Tokióban, New Yorkban és Budapesten találhatóak. A jövőre megvalósuló állandó kiállításon főként Robert Capa magyar vonatkozású alkotásait igyekeznek bemutatni a harctéri és a magánéleti képek mellett. A tárlaton ezenkívül látható lesz 48 press print is, amelyek lényegében olyan kinagyított fotók, melyek már korábban megjelentek a sajtóban. Ezek azért is különösen izgalmas alkotások, mert a hátoldaluk tele van jegyzettel, emellett jóval korábban nagyították őket, mint Capa többi alkotását, így érezhető a képeken az idő múlása is. A fotográfia azonban rendkívül kényes műfaj, hiszen a képeket csak egy bizonyos ideig érheti fény, ezután pihenniük kell, különben károsodnak, így az állandó kiállításon is időközönként cserélik majd az alkotásokat. „Megóvni és ugyanakkor megőrizni, ez mindig nehéz kérdés. A kiállításban ennek az összegyűjtött anyagnak a tényleges megmutatására törekszünk, figyelembe véve azonban azokat a szigorú szabályokat, melyeket nem lehet megkerülni, és amelyekkel biztosítjuk, hogy a fotográfiák sértetlenek maradjanak” – mondta el Csizek Gabriella, a Capa-tárlat kurátora.


_D0A1107_Copy


Az épület műemlékvédelem alatt áll, így rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak a felújításra. Az egykori mozi területén kialakított színházi teret bővítik, és itt alakítják majd ki az állandó kiállítótereket – mondta el Szécsi Zsolt építész. Majd hangsúlyozta: az előcsarnok mint fogadótér megmarad eredeti formájában, nagyobb változtatások a hátsó, színházi térben lesznek, ahol egy 200-300 négyzetméteres térben állítják ki Capa alkotásait.

 


Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

A bécsi Albertina Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílt Albrecht Dürer munkáiból. A különleges tárlat anyagát bécsi múzeumok és más európai intézmények adták kölcsön. Dürer grafikáit ritkán lehet ilyen nagy számban megtekinteni, csak elvétve rendeznek belőlük gyűjteményes kiállítást a művek megóvása miatt. Az Albertina kiállításának szíve az a száz grafika lesz, amely a múzeum gyűjteményébe tartozik, és amely Dürer halála, 1528 óta együtt maradt.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma