2015.02.05
Végh Nóra
Február 6-án megnyitja kapuit a Fonó Szalon három hétvégét felölelő programsorozata. Lemezbemutatókkal, hangszer- és fotókiállítással, irodalmi estekkel és finom borokkal várja látogatóit a Fonó Budai Zeneház. A programokról Rosonczy-Kovács Mihály művészeti vezetőt kérdeztük.

_MG_9971
Fotó: Zsugonits Gábor

Mettől meddig tart a Fonó Szalon?

Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő program február 6-tól 22-ig tart, három hétvégét felölelve.


Milyen lemezbemutatókkal készülnek?

A Fonó Szalon keretén belül két lemezbemutatónk is lesz. A moldvai-csángó népzenét játszó Berka együttes február 13-án mutatja be a „Csángu országba” című lemezét, amely moldvai költők megzenésített verseit tartalmazza. Majd február 14-én a Világzene határtalan elnevezésű napunkon Herczku Ágnes a Nicolav Parovval közösen szerzett Bandázom nevet viselő lemezét mutatja be.


Milyen újdonságokra számíthatunk a már hagyományosnak számító Hegedűkészítők szalonjában?

A szalonban magyar hangszerkészítő mesterek, köztük kilenc hegedű- és egy vonókészítő mester állítja ki a legújabb hangszereit. A programot azonban nemcsak azoknak ajánljuk, akik szorosan érdeklődnek a hangszerkészítés vagy a hegedűk iránt. Egy ilyen eseményhez megfelelő rangú előadók is dukálnak. Banda Ádám hegedűművész szólókoncertjét Roby Lakatos kvartettjének koncertje fogja követni, aki emiatt a fellépés miatt utazik haza Brüsszelből.


Roby_Lakatos2

A koncertek mellett kiállítások, irodalmi estek is színesítik a rendezvényt.

A Fonó Szalon szokásához híven a népzene, a világzene és jazz portfóliójából szemezget, de teret ad az egyébként is rokon műfajoknak. Így például elsősorban az irodalomnak, amely végig jelen lesz. Az esemény nyitónapján, február 6-án Karácsonyi Zsolt, erdélyi író, költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke lesz a vendégünk. Lackfi János február 7-én, Iancu Laura és Gábor Felícia pedig 13-án látogat el hozzánk. Ezen a – Moldva énekben és versben elnevezésű – napon a moderátor szerepét Navratil Andrea tölti be. Ugyanezen a napon fog bemutatkozni a Magyar Napló a Ferenc körúton újonnan nyitott könyvesboltja. Február 14-én a Hangvető társszervezésével világzenei szakmai napot tartunk, amire mindenkit szeretettel várunk. Itt elsősorban arra készítjük fel az érdeklődő zenészeket, kultúrmenedzsereket, hogyan tudják a Magyarországon október végén megrendezésre kerülő világzenei expót minél hatékonyabban kihasználni. A rendezvény alkalmából egy fotókiállítást is megnyitunk, amely szorosan kapcsolódik a szalon hangulatához. Borkompozíciók címmel három kortárs fotóművész képeit tekinthetik meg a látogatók.


Wineandviolin


A bor milyen szerepet kap majd a rendezvényen?

A magyar kézműves borok folyamatosan jelen lesznek a szalonban. Mi nemcsak irodalmi és zenei élményt kínálunk, hiszen egy szalon elmaradhatatlan kellékei közé tartoznak a finom borok is. Emellett még egy plusz különlegességgel is készülünk, február 20-án egy kulturális sakkszalonnal. A fekete-fehér témát pedig egy harmonika koncert viszi tovább. Hat kiváló harmonikást hallhatunk majd játszani, a kíséret szerepét pedig ezúttal olyan szólisták fogják betölteni, mint Pál István „Szalonna” prímás vagy Bede Péter szaxofonos.


A részletes programról a www.fono.hu oldalról tudnak tájékozódni.

CC_banner

cactus-1063094_960_720

2018.01.17

Érkeznek Csinszka eddig ismeretlen írásai, Finy Petra új regénye és a Téli rege a gyermekek nyelvére lefordítva. Cikkünkben 10 olyan könyvet ajánlunk, melyek 2018-ban jelennek meg. Van köztük vers, rövidpróza, regény, de a magyar népművészetről és építészetről szóló albumok is. Tarts velünk, és válassz magadnak olvasmányokat az új évre!

20171202_szatyor_gyozo_webre_10.JPG

2018.01.17

Szatyor Győző faszobrász, festő és grafikus alkotásaiból nyílt kiállítás a Vigadó Galériában. A 70 éves, ormánsági születésű ipar- és képzőművésztől többek közt faszobrokat, grafikai illusztrációkat, valamint az alföldi tanyavilágról készült festménysorozatot láthatunk. A január 22-éig nyitva tartó tárlatról a művészt, Szatyor Győzőt kérdeztük.

Hammerstein_Judit

2018.01.17

Tokiótól New Yorkig számos kulturális, tudományos és oktatási programot kínálnak idén a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet külföldi kulturális intézetei – derült ki a Balassi Intézet január 17-ei sajtótájékoztatóján, ahol Hammerstein Judit helyettes államtitkár, az intézmény vezetője összefoglalta a január elején lezárult lengyelországi magyar kulturális évad eredményeit is.

Török Richárd (1954–1993) szobrászművész emlékkiállítása nyílik január 19-én Budapesten, a Műcsarnokban. Török Richárd művészi pályája során magyar költőkről, írókról, a magyar és az egyetemes kultúrát, történelmet alakító és gazdagító személyiségekről mintázott szobrokat.

Aspektusok (Aspetti) címmel kortárs magyar grafikai és kisplasztikai kiállítás nyílik január 18-án a Római Magyar Akadémia galériájában. A magyar kultúra napja alkalmából nyíló kiállítás 22 magyar kortárs művész csaknem 80 munkáját tárja a római közönség elé a Falconieri-palotában. A február 18-áig megtekinthető tárlatot Simonffy Márta, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöke nyitja meg.

A magyar tervezőgrafika elmúlt két év évben született legsikeresebb alkotásait mutatja be a 20. Országos Tervezőgrafikai Biennále budapesti tárlata, amely január 18-án nyílik a Klebelsberg Kultúrkúriában. A rangos seregszemle összegzi a magyarországi alkotók tervezőgrafikai munkáit különböző műfajokban. A február 8-áig látogatható tárlaton 187 kiállító műve tekinthető meg.

Freddie és zenekara melegíti be a közönséget a világhírű brit soul és R&B énekesnő, Emeli Sandé február 18-ai budapesti koncertje előtt a Papp László Budapest Sportarénában. Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie 2016-ban megnyerte A Dal című versenyt, ezzel ő képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon Pioneer című dalával.

Egy hétig újra láthatóak január 16-ától a cseh koronázási ékszerek. Az értékes történelmi tárgyakat a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben tekinthetik meg az érdeklődők. A legféltettebb cseh nemzeti kincsnek számító koronázási ékszereket legutóbb 2013-ban Milos Zeman köztársasági elnök megválasztása alkalmával állították ki, a belépés a hagyományoknak megfelelően ingyenes volt. Most Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója alkalmából láthatók.

Kiváló fiatal énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében. A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is.

sheet-music-1229481_960_720

Ismét jótékonysági gálát szervez Radó Denise színész-rendező a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánián. A már hagyományosnak nevezhető programban ezúttal sem csak ismert művészek lépnek a közönség elé, hanem például a Szolnoki Liget Otthon tehetséges gondozottjai is. A lélekemelő délután bevételét fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézetek kapják.

Ingyenesen látogathatják a Veszprémi Petőfi Színház előadásait a hetvenöt év feletti nézők. A Veszprémben és környékén élő idős emberek december 1-jétől élhetnek a lehetőséggel – jelentette be veszprémi sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

Több mint ezer vasútmodell zakatol majd keresztbe-kasul december 2-án és 3-án a Gellért Hotel termeiben, elhozva az advent hamisítatlan hangulatát. Az Adventi Mesehotelben a terepasztalokon suhanó vonatokon túl lesz Mese-Szalon többek között csipkeszoknyás tündérkékkel és meseshow Eliza vendégeivel.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma