2017.07.28

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kiegyezés/150 című látványos táncszínházi előadásával indul augusztus 3-án a Budavári Palotakoncertek sorozata az Oroszlános udvarban. A produkció a korszak és az azt követő „boldog békeidők” virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, zenei világát és szokásait idézi meg.

20170331-19544979


Az elmúlt évek operettgáláinak sikere után az idei, ötödik évben négynapos fesztivállá bővül a Budavári Palotakoncertek eseménysorozata, az operett mellett a klasszikus és a népzene is helyet kap a programban. A különböző műfajokat összekapcsolja, hogy a fellépő társulatok – a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok – produkciói a kiegyezés 150. évfordulójához köthetők. A Budapesti Operettszínház művészei augusztus 4-én és 5-én lépnek fel a Sissi nyomában című esten. A magyar operettkomponisták mellett a bécsi operett világát is megidézi a műsor, amelynek szerkesztője Kerényi Miklós Gábor, rendezője Somogyi Szilárd. A fesztivált a Nemzeti Filharmonikusok Magyar est című koncertje zárja augusztus 6-án. Hamar Zsolt vezényletével Liszt, Kodály és Dohnányi művei csendülnek fel, a szólista Ránki Fülöp zongoraművész lesz.


20170331-21060992

 

Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Kiegyezés/150 című előadás mintegy 50 évet ölel fel, az 1848-1849-es szabadságharctól az 1896-os millenniumi ünnepségekig tekinti át a magyar történelmet. A koreográfus hozzátette: a korszakot egy-egy fontos pillanatot megragadva, zenében, táncban fogalmazzák meg a színpadon a táncegyüttes 20 párjával, valamint hagyományőrző együttesek közreműködésével, összesen 150-200 táncossal. Csodálatos tánc-, zene- és viseletkultúrát mutatnak be, amely a külföldiek számára is izgalmas élményt kínál a budai Várban, gyönyörű helyszínen – hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán. Felidézte, hogy a produkció ősbemutatóját április 1-jén tartották a Müpában a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Az előadás komor képpel, az aradi vértanúk kivégzésével indul, majd egyre világosodik az ország hangulata, a színpadi kép, megjelenik Kossuth és Deák politikai vitája, megtörténik a kiegyezés, Pest és Buda egyesül. Az első részben bemutatják a korszak virágzó tánc- és zenekultúráját, majd a második részben az 1896-os millenniumi kiállítás jelenik meg.


20170331-20382501

 

Az összeállításban látható különböző tánctípusok, a valcerek, a polkák, a palotás, a különböző tájegységek táncai nagyon színessé teszik a programot – emelte ki a koreográfus, hozzátéve, hogy a zenei válogatás is a korszakhoz illő: Liszt-, Erkel- és Strauss-művek is megszólalnak, és a népzenei paletta is színes. Az előadáson vetített képi világ jelenik meg a táncegyüttes mögött a némafilmek hangulatát megidézve. Mint mondta, az előadásban fellép a Hosszúhetényi Népi Együttes, a Zengővárkonyi Népi Együttes és zenekara, valamint a Bagi Muharay Elemér Népi Együttes. A darabot Vincze Zsuzsa írta.

 

Forrás: MTI

Fotó: mnte.hu

ady_bogdan_zsolt_foto_biro_istvan502

2019.01.18

 Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a magyar kultúra napját a Klebelsberg Kultúrkúria. Az előadás szövegét Szugyiczky István válogatta és szerkesztette. Bogdán Zsolt érzékeny előadásában a költőóriás emberi, sérülékeny oldalát is megismerhetjük.

Malenkij_robot

2019.01.18

1944-ben a bevonuló Vörös Hadsereg katonái a világháború alatt és azt követően is a nyílt utcáról tömegesen vittek el civileket a Szovjetunióba kényszermunkára. Az ő sorsukat dolgozza fel a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítása a „A pokol bugyrai…" címmel. A Málenkij Robot Emlékhelyen jártunk.

Gat_Sunny

2019.01.18

Valerij Gergijev karmester a Mariinszkij Színház Zenekara élén érkezik a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválra, a Mariinszkij Színház Balettegyüttese Prokofjev Hamupipőkéjét mutatja be, valamint fellép Yoann Bourgeois és Emanuel Gat társulata is.

Saját kérése távozik igazgatói posztjáról Tóth Arnold, a miskolci A Herman Ottó Múzeum igazgatója január 31-i hatállyal. A tájékoztatás szerint február 1-től átmenetileg, a vezetői pályázat lebonyolításának időtartamára Szolyák Péter őstörténész, a Pannon-tenger Múzeum korábbi vezetője, általános igazgatóhelyettes veszi át a múzeumigazgatói feladatokat. Tóth Arnold, aki hat évig igazgatóhelyettesként, két évig igazgatóként dolgozott a múzeumban, tudományos, kutatói pályán szeretné folytatni Miskolc város és a régió kulturális életének szolgálatát.

A pályázatokat most először díszletrajzoló, kellékes és világosító szakma képzési programjával is bele lehet nyújtani, de felvételvezető/location manager, naplóvezető, produkciós asszisztens, rendezőasszisztens és vágóasszisztens szakterületeken is várják az oktatási intézmények jelentkezését. A pályázattal, amely figyelembe veszi az aktuális piaci igényeket, magas szakmai színvonalú, intenzív és gyakorlatorientált képzéseket támogatnak. Részletes információ a filmalap internetes oldalán (mnf.hu) olvasható.

Pokrovenszki Krisztiánt javasolta a Szent István Király Múzeum új igazgatójának a székesfehérvári közgyűlés. A múzeum korábbi igazgatójának, Kulcsár Mihálynak a közalkalmazotti jogviszonya és igazgatói megbízatása október 31-én járt le, az igazgatói pályázatok benyújtási határideje december 21. volt. A megyei hatókörű városi múzeumok vezetőjének megbízásához – és annak visszavonásához – a szakminiszter egyetértése szükséges, ezért az önkormányzat megteszi a szükséges intézkedéseket.

A mozi hamarosan kezdődő belső felújítása miatt feleslegessé váló, több mint 20 éves nézőtéri fotelüléseket ma ezer forintért meg lehet venni. A kiválasztott és lefoglalt székeket a vevők egy későbbi időpontban vehetik át.

A 22 éves férfi és feltételezett bűntársa több mint 400 éves koronaékszereket lopott el tavaly nyáron Strängnäs város székesegyházából. A hatóságok által 65 millió korona (kétmilliárd forint) értékűre becsült koronaékszerek továbbra sincsenek meg. A tolvajok 2017. július 31-én délidőben egy zárt és riasztórendszerrel ellátott vitrinből vitték el a székesegyházban eltemetett IX. Károly (1550-1611) király és második felesége, az 1625-ben elhunyt Krisztina királyné temetési koronáját, valamint egy országalmát. A temetési szertartásra készült királyi korona aranyból van, drágakövek, gyöngyök és ezüstdíszek ékesítik. A királyné kisebb koronája ugyancsak aranyból készült.

Kiállításokat, koncerteket, előadásokat, emlékesteket és filmvetítéseket is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében.

Gyori_Nemzeti_Szinhaz_Ket_ur_szolgaja_

Kortárs zeneszerző műveit gyűjtötte össze és játszotta fel új lemezére a Modern Art Orchestra (MAO). Az anyagot, amelynek nagy részét több mint tíz évvel ezelőtt rögzítették, és utólag bővítették, vasárnap mutatják be a Budapest Music Center nagytermében.

Pécsett a többi között kiállításokkal, Komlón pedig egész héten át tartó programokkal ünneplik a magyar kultúra napját. A Pécsi Kulturális Központban január 22-én, a magyar kultúra napján elsősorban családoknak szóló, ingyenesen látogatható kiállítás nyílik Ady Endre 100. címmel.

Hagyományos gálaműsoron adják át Szolnok kulturális díjait kedden, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Ugyanezen a napon Damjanich Múzeumban Egy rejtőzködő életmű születése címmel nyitják meg Bokros László festőművész életműkiállítását, és sor kerül a művész monográfia-bemutatójára is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma