Banner_kultura.hu
2017. július 26.
Célzó

14192141_1404025222945113_3396994294880411257_n

1566. szeptember 7. Fiatalok és idősek számára egyaránt ismerős az évszám akár a törifüzetből, akár Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzából. Most, július 18-án a romániai Vajdahunyad váránál, a Dévai Operafesztiválon kel életre a történet Zrínyi Miklós hadvezérrel a főszerepben. Moravetz Leventével, a Zrínyi 1566 című darab író-rendezőjével beszélgettünk.
2016.02.08

Ötvenhárom éves korában elhunyt Kőrösi Zoltán. Az író forgatókönyvíróként is tevékenykedett, és szerkesztőként, valamint dramaturgként is dolgozott a Magyar Rádióban 1990 és 2007 között. Első novellájával 1992-ben megnyerte a Magyar Napló Örkény István-novellapályázatát.

Kőrösi Zoltán kisdiákként több városban tanult: Marcaliban, Székesfehérvárott, Debrecenben és Budapesten. Később a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. Egyetemi évei után 1989-ben Portugáliába utazott, ahol egy évet Lisszabonban töltött el.


korosiA Magyar Rádióban dolgozott 1990 és 2007 között. Először 1995-től, mint a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, majd 2002 júliusától 2007 áprilisáig, a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztősége megszüntetéséig, annak főszerkesztőjeként. A rádióban eltöltött ideje alatt dolgozott dramaturgként is. Dolgozott a Kritika című lapnál, lapszerkesztőként a JAK-füzetek szerkesztése volt a feladata. Részt vett a Linda című tévéfilmsorozat második szériájának megírásában.


Első novellája a Hazafelé, 1992-ben jelent meg, amivel elnyerte a Magyar Napló című irodalmi hetilap Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben publikálta első kötetét, a beszélgetéseket tartalmazó Felrombolást, ezután folyamatosan jelentek meg regényei, és novelláskötetei, például a 2004-es Budapest, nőváros, amiből Vizi Mária forgatott tévéfilmet 2008-ban, a 2006-os Milyen egy női mell? - Hazánk szíve, a 2011-es A hűséges férfi – Boldogságnovellák, vagy a 2013-as Magyarka. Legutóbbi regénye, a Szívlekvár 2014-ben jelent meg új könyve, Az ítéletidő a könyvfesztiválra várható.


Megnyerte 1996-ban az ÉS–Westel közös novellapályázatát. Novellái idegen nyelveken is megjelentek, olasz, héber, orosz, angol, német, francia és koreai fordításokban. 2007-ben különleges könyvet jelentetett meg Délutáni alvás (a történet árnyéka) címmel. A könyv egyedi megjelenésének, és Burger Barna mesteri fényképeinek köszönhetően elnyerte a Szép könyv-2007 díjat.

kad2017

_D0A7345_Copy2

2017.07.25

„Nem az volt a célom, hogy borzasztó szegény emberekről készítsek szomorú, de látványos fényképeket. Mélyre kellett ásnom, sok mindent meg kellett értenem” – mondta Mohai Balázs, az MTI fotóriportere a Külügyminisztériumban megnyílt, Magyar mindennapok Kárpátalján című kiállításáról. A fotóssal pályafutásáról, illetve a mostani projektje során átélt élményeiről beszélgettünk.

alkalmate__masolata

2017.07.25

Vajda Milánról, az Örkény Színház művészéről szóló darabot mutat be az AlkalMáté Trupp. Az előadást, amelyben ismét egy osztálytársukról vallanak a legendás Máté-Horvai-színészosztály tagjai, július 27-től 30-ig összesen hét alkalommal játsszák a Jurányi házban. „Remélem lesz olyan, ami engem is meglep az előadásomban” – jegyezte meg a színész.

7720663_n_600x337_masolata

2017.07.25

Hét magyar film is indul a 23. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában a rövid-, a dokumentum- és a diákfilmek kategóriájában. Versenyen kívül, a Fókuszban című vetítéssorozat keretében láthatja a közönség Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámáját, valamint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotását.

A hazai alternatív könnyűzene népszerű és fontos zenei alkotója, Bérczesi Robi lép fel július 26-án az óbudai Esernyősben. Bérczesi Robi legismertebb dalainak akusztik verziójával áll ki a közönség elé a különleges hangulatot árasztó, megújult térben, amely Warm-up Udvar néven júniustól augusztus végéig ad helyet a belvárosi klubokban és a nyári fesztiválokon már méltán befutott fiatal nemzedéknek.

Michelle Terry színésznő-írót nevezték ki a londoni Shakespeare’s Globe színház új művészeti igazgatójának – közölte július 24-én a BBC News. Terry, aki korábban az Ahogy tetszik, a Szentivánéji álom és a Lóvátett lovagok című előadásokban is szerepelt, 2018 áprilisában veszi át a színház vezetését Emma Rice-tól.

Túl van az 500. turnéelőadáson a Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című produkciója, amelyet 2011 óta játszik német nyelvterületen a magyar társulat. Lőrinczy György, az operettszínház főigazgatója elmondta, hogy az 500. turnéelőadás július 23-án volt a drezdai Semperoperben, ahol telt ház előtt játszották a musicalt, és a közönség állva ünnepelte a társulatot.

Az Acoustic Planet, valamint a Muzsik és Volkova nyerte az idei Veszprémi Utcazene Fesztivál (VUF) két fődíját és az ezzel járó 500-500 ezer forintot. A tavaly elhunyt alapító főszervezőről, Horváth Károlyról elnevezett különdíjat Farkas Krisztina, a Muzsik és Volkova énekese nyerte, őt az utcazenészek választották maguk közül.

Vranik Roland rendezése, Az állampolgár nyerte a zsűri különdíját a Skip City Nemzetközi Filmfesztiválon. A film először volt látható Ázsiában a Szaitamában a már 14. alkalommal megrendezett seregszemlén, melynek idei programját 85 országból érkezett több mint 600 alkotásból válogatták a szervezők.

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A „Somló Cirqsz” a Sziget -1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt a Magic Mirror sátorban.

somlocirqsz

A Vazul vére címmel 2014-ben bemutatott történelmi rockopera az I. István királyunk halála körüli zavaros időket eleveníti fel. A Magyar Királyság történetének ezt az – ellentmondásokkal és rejtélyekkel teli – időszakát hitelesen és politikailag semlegesen ábrázolja az elkészült zenés színpadi mű. A darabot 2017. július 16-án, 20:30-kor láthatják az érdeklődők a Csillebérci Szabadtéri Színházban.

Szenzációs, országokat átölelő és világraszóló utcaszínházi premierrel indul a jubileumi Sziget Nagy Utcaszínház produkciója. Premier augusztus 9-én, a Sziget -1. napján. Nem érdemes kihagyni!

A francia-amerikai énekes, Madeleine Peyroux világi himnuszokkal, új lemezének anyagával mutatkozik be végre a magyar közönség előtt is. A MoMKult színpadán lép fel július 4-én a Secular Hymns című albumával, amely egészen különleges keverékét nyújtja a megszentelt és a profán daloknak.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma