Zsalakovics Anikó, az Andaxínház alapítója különböző művészeti területekről toborzott társakat új bemutatójához. Sok dudás van egy csárdában ezen az estén, de ez csak jót tesz a Visszaverődéseknek. A közös referenciapont Marcel Duchamp, így aztán stílusosan a címet is tőle loptam, (a Boldogtalan ready made-et Duchamp a nővérének készítette gunyoros nászajándékul). A vőlegény és menyasszony szimbolikus találkozásának lehetünk ezen az előadáson tanúi, oly módon, hogy egyben a találkozás lehetetlenségével is szembesülünk.

 

A koncepciózus és látványos díszlet - az Élőkép előadásaiból ismert - Mindák Gergelyt dícséri. A tér közepén, hátul, egy hatalmas, stilizált fűző látszik, melynek függőleges ívei párhuzamosan futó, vékony, hajlított lapokból formálódnak. A teret ez, a távolról életfára is hasonlító installáció osztja ketté: az egyik oldalon biciklibelsőket vagy csavarokat idéző tárgyegyüttes lóg a plafonról, a másikon pedig egy apró fahasábokból szerkesztett, megcsavart gúla emelkedik, levegőbe lógatott párjával.

 

Elég nyilvánvaló a tér kettéosztottságának szimbolikája, itt egy férfi és egy női territórium húzódik, a szétesett fogaskerekek a férfi, míg a hófehér, lendületes szétszórtságban rögzített, óriásszoknyaként is funkcionáló hasábocskák a női princípiumot jelzik. És van egy még egyértelműbb határ a két zóna között, egy fénycsík, mely teljes határozottsággal nyisszantja szét a két világot.
 

De nem csak ez a polaritás meghatározó a díszletben, hanem az a képzet, hogy minden darabokra hullott, minden csak töredék: mintha szétesett, elemeire hullott volna ez a világ. Ez egy viszonylag triviális (és egy kicsit le is járt) posztmodern utánérzés, de mégis jól működik, mivel tökéletesen rímel az előadás töredezett, izolált mozdulatokból építkező táncnyelvére és a Sőrés experimentális zajzenéjére is. A férfi-női kettősség és a szétesettség mellett pedig van még egy fontos szál, ami végigvonul az egész előadáson, és ez a Marcel Duchamp-asszociációk sora.

Góbi Rita

A díszlet apró fadarabjai hasonló szögben illeszkednek, mint a Lépcsőn lemenő akt vonalai, a fűző A menyasszonyt az agglegények vetkőztetik nőalakját idézi, a biciklikerék meg az egyik korai, 1913-as Duchamp ready made tárgya volt. A Payer Zsolt tervezte, hangsúlyos árnyjátékok Duchamp árnyéktanulmányaira utal(hat)nak vissza. Juhász András középen, téglalap alakban a talajra vetített videója egyfajta köztes teret nyit meg a női és a férfi szereplő között, egy olyan "senkiföldjét", melybe mindketten beléphetnek, s mely a valódi találkozás lehetőségét is magában hordozza. (Duchamp különben nagy sakkjátékos volt, és a sakkvégjátékokról szóló könyvének címe véletlenül éppen az volt, hogy  Az oppozíció, és a megfelelő mezők összebékültek.) A videóban további utalásokra bukkanunk: az első emlékezetes kép a Nagy üveg megrepedésére reflektál, de viszontlátjuk a pörgő biciklikereket és a - számtalan munkát ihlető - sakktáblát is.
 
A két táncos, Góbi Rita és Grecsó Zoltán nem csupán belakja ezt a furcsa, jelentésekkel (túl)terhelt teret, hanem ezeket az asszociációkat át is fordítja a tánc nyelvére. Szerencsére mindketten nagyon technikás, maximalista, de játékos táncosok, akiknek nem okoz gondot, hogy ezeket a leginkább embergépeket idéző, duchampi figurákat megjelenítsék. Kezdetben csak apró gesztusokkal kommunikálnak, a táncosnő elfoglalja "fészkét", a furcsa farakást, mely óriási szoknyaként terül végig a színpadon, és pici, ideges ujjmozgásokkal hívja a másikat. A férfi nem igazán reagál erre a játékra, apró, izolált mozgásokkal tördeli szögletekbe a hátát, vállát.

 

Góbi Rita és Grecsó Zoltán

 

Előállt tehát a menyasszony és a vőlegény: kicsit idegenül, ziláltan, megszaggatva, szétesve, de azért némi ódon eleganciát is sugározva. Opra Szabó Zsófia kifejezetten szellemes, átgondolt jelmezei is illeszkednek ebbe a világba, a táncosnőn egy régi fehérneműket idéző, kicsit megszaggatott, hófehér fűző feszül, (viccként egy bajusz alakú, fekete pamaccsal, ami nyilván a Giocondára kacsint), a táncos pedig fekete nadrágot visel, és egy olyan átlátszó, fehér felsőrészt, melynek egyik ujja egy tépett, fekete ingben végződik. A kicsiny, jelzésszerű mozgások aztán átadják a helyüket két bekapcsolt és megvadult robot kaotikus szépségű őrületének: Góbi Rita pörög a tengelye körül és billeg, mint egy partra vetett, dülöngélő sellő, Grecsó Zoltán pedig magába zárva monologizál, alig vesz tudomást a lányról. Vicces, ahogy egy  hétköznapi párkapcsolati krízis felmutatásán túl a táncosok pimaszul megidézik a Duchamp műveket is, Góbi Rita széttárt lábú póza például a művész egyik leghíresebb képéről - Fekvő akt - köszön vissza.

 

Sőrés Zsolt experimentális zajzenéje uralja az előadást. Iszonyatos erősségű fémes hanghatások káosza keveredik némi sivító hegedűszóval, összemixelt emberi sóhajokkal és beszédhangokkal. Kifejezetten izgalmasak a permutációk, a késleltetve, átalakítva lejátszott hanghatások vagy a szokatlan kontextusba kerülő testhangok. Hadi Júlia - aki a női szerepet eredetileg táncolta volna, de lesérült - most egy fura anyakönyvvezető/szertartásmester szerepbe került: ő az, aki a menyasszonynak tejet, a vőlegénynek bort szervíroz, és alkalomadtán besegít Sőrés Zsoltnak is egy kis hangutánzásokból, pihegésekből álló koncerttel, feltehetően a Gyönyörű lélegzet előtt téve egy tiszteletkört. Sőrés nem csupán a zenéért felelős, hanem moderálja is az előadást, felvezeti, és a végén meglepetésszerűen lefújja. Kis csalódottságot kelt ez a csonkolásnak ható zárás, bár az, ahogy az utolsó képpel (a ketreccel és a kockacukrokkal) a Miért ne tüsszentsünk című munkát is beemelik az alkotók, kifejezetten szellemes.

 

Összességében az Andaxínház Visszaverődések című előadása igazán kellemes meglepetés, a társulatnak - finoman szólva - nagyon jót tett a vérfrissítés. Látszik a termékeny együttgondolkodás az előadás megalkotásában résztvevő alkotók és a meghívó fél között. De ez nem csupán egy képzőművészetileg igényes és átgondolt előadás - olyan akad azért máskor is - hanem az igazi varázsa az, hogy két kivételes táncos hozza játékba a rafinált Duchamp-idézeteket, mozgásnyelvében is reflektálva az adott kontextusra.