Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Zöld övezet

2009. március 27.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
A kiállítást keresem, és bár a MakettLabor bemutatóterme nem akkora, hogy az ilyesmi csak úgy eltűnjön benne, első blikkre úgy tűnik, itt inkább költözik valaki. A padlón szobanövények álldogálnak, néhány bambuszállvány és ponyvából varrt fotel között bukdácsolok. A terem két végében egy-egy nagyobb festmény, az egyiken ugyanolyan figurák tévelyegnek, mint én idekint.
 
Hatházi László
és Antal Balázs projektje néhány véletlen megfigyelésből épít rendszert, és általa egy alig feltérképezett területről mond ki néhány tanulságot. Megfigyelték, hogy a városban hogyan élnek a szobanövények, kik és hogyan használják őket. A szolgáltató cégek például reklámozandó termék híján ezeket állították az üveg mögé, szép is, színes is, mindkét oldalról jobb ezeket nézni, mint a semmit vagy egymást. A kirakat itt némileg elveszíti eredeti funkcióját, hiszen nem jelzi a mögötte folyó tevékenységet - de városi üvegházként talán jobb szerepet kap annál. Némi önbecsapással még azt is mondhatjuk: humanizálja a fogyasztói környezetet.
 
Az Urban Glasshouses a szobanövény és a városlakó viszonyáról szól. Arról, hogy milyen kalandos úton kerültek ezek a zöldek a kirakatba, ki mikor melyiket unta meg és adta oda egy ismerősének, aki aztán a kirakatba száműzte. És arról, hogy ki milyen növény barátja. Miért szerette a nagyi a csíkos levelű pletykát, miket mesélt anyu a könnyezőpálmának, amit apu persze utált, mert mindig útban volt. A szobanövények társadalomtörténetéről, a társadalom tudatos vagy ösztönös növényhasználatáról. A sulifolyosókon félig kiszáradt elefántlábról, amely nagyon igénytelen ugyan, de azért minimális odafigyelés még ennek is járt volna; vagy a léggyökereivel hadonászó filodendronról, amely csodálatosképpen mindig új életre kel.
 
 
A kiállítást növények, illetve növényekről készült fotók és festmények foglalják el. Egy sor cserép barátoktól, ismerősöktől került ide, az "add kölcsön a kedvenc szobanövényedet" körkérdésre sok barátságos zöld érkezett, ezekbe a kiállítók kis pálcikán kitűzték a gazdi fotóját is, jelezve a személyes viszonyt. Mert a zöldekhez fűződő személyes viszonyunk határozottan jelzi nem csupán lelkiállapotunkat, nyitottságunkat, mindennapi életünk stressz-szintjét, de esztétikai és szociális ideáljainkat is - nem véletlen a városi szinglik körében elharapódzó kaktuszhóbort, de a minimalista lakásdivattal járó orchidea-kultusz sem.
 
Hatháziék anyaga sok irányban bővíthető, ez a kiállítás csak néhány lehetséges olvasatot kínál a növény kontra városlakó témában. A szobanövény, a megszelídített és cserépbe kényszerített dzsungellakó tűréshatára messze túlmegy az emberén, kettejük kapcsolata bonyolult ok-okozati szövevényre épül. Kár, hogy az izgalmas témafelvetés nem hozott ki többet ebből.
 
 
 
 
 
 
 
 
Szerző:
Götz Eszter
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.