Erkel-napokat rendez szeptember 10. és 13. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a Károlyi-kertben a Filharmónia Budapest. A koncertszervező nonprofit cég anyagi nehézségei miatt ugyanakkor nem tartják meg idén a Budapesti zenei heteket és elmarad egyházzenei fesztiváljuk is.
Szeptember 17-18-án lesz a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál (SUF); a székelyföldi város első ilyen jellegű rendezvényére most vasárnapig még lehet jelentkezni.
A szeptember 16-19-ig tartó 6. Nemzetközi dorombfesztivál olyan világzenei rendezvény, amely a doromb segítségével egymástól - látszólag - távol eső kultúrákat, korokat, embereket köt össze és mutat be.
A Uriah Heep, a Gamma Ray, valamint a Therapy is fellép a szeptember 9-én kezdődő Fehérvári zenei napokon (FEZEN); a háromnapos rendezvényen öt színpadon és egy alternatív helyszínen mintegy száz fellépőt láthatnak-hallhatnak az érdeklődők.
Minden korábbinál nagyobb arányban keltek el a jegyek a Salzburgi Ünnepi Játékok programjaira az idén - jelentették be pénteken a rangos kulturális fesztivál záró sajtótájékoztatóján.
A környezettudatos szemléletet igyekeznek erősíteni a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) szervezői; a hazai fesztiválok közül elsőként bevezetett újrahasználható re:pohár” mellett számos új zöld kezdeményezés várja a vendégeket.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg szeptember első hétvégéjén a főváros egyik legnagyobb, ingyenes gasztronómiai és kulturális fesztiválját, a SzeptEmberFesztet, ebben az évben is a Népligetben, szeptember 3-5. között.
A "nulladik" nappal szerdán megkezdődik Románia legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a marosvásárhelyi Félsziget: vasárnapig több mint hetven koncertet tartanak.
A rendezők ígérete szerint SZINes a skála: a Lifejune-tól a Scooterig terjed a kínálat a Szegedi Ifjúsági Napokon augusztus 25-29. között a szegedi Tisza-parton.
Dresch Mihály, az amerikai Joan Faulkner és Berki Tamás neve fémjelzi a XV. Dzsesszmélyt, mely augusztus 27-én kezdődik a Komárom Esztergom megyei Neszmélyen.
Hinnénk, hogy a felnőtt ember belátó és gyorsan tanul. Nem így van. Azt, hogy egy épületnek több, kitárható ajtaja van, amin át a levegő és a közönség beengedhető, a harmadik napra kezdték átlátni az új fesztivál szervezői.
Tizedik alkalommal rendezik meg Solymáron a Nemzetközi Gospel Fesztivált augusztus 28-án. A fellépők sorában a Bolyki Brothers és a dél-afrikai származású Mark Zeeman vezette száz fős Golgota Gospel Kórus is megtalálható.
Szerdán újra az óbudai Sziget fesztivál vendége az 1940-1950-es évek Kubájának hihetetlen zenei világát felidéző Orquesta Buena Vista Social Club; a zenekarral a világzenei nagyszínpadon szerdán 21.30-kor fellép az élő legenda, az idén 80 éves énekesnő, Omara Portuondo is.