Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »
A következő Spice Girlshöz köthető zenei projekt egy musical lesz, amely a brit lánycsapat slágereire épül.
2010. szeptember 6.
Elismerően beszélt Jirí Menzel a Koltai Róbert egykori filmsikeréből készült Sose halunk meg című musicalről.
 
2010. szeptember 6.
A Magyar Színház Sweet Charity című musicaljének szeptember 4-i előadására 500 Ft-ért lehet jegyet vásárolni.
2010. szeptember 4.
Jirí Menzel érdeklődik a Koltai Róbert egykori filmsikeréből, a Sose halunk megből készült musical iránt; az Oscar-díjas cseh filmrendező a hétvégét Budapesten tölti és tárgyal egy esetleges csehországi bemutatóról.
2010. szeptember 3.
Hét mű jutott a budapesti Madách Színház új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázatának döntőjébe.
2010. szeptember 1.
A Nyomorultak című musical bemutatójával indul szeptember 24-én a kecskeméti Katona József Színház 115. évadja - jelentette be Cseke Péter direktor kedden a teátrumban tartott évadnyitó társulati ülésen.
2010. augusztus 24.
Neil Simon Sweet Charity című musicaljével indul a Magyar Színház 2010/2011-es évada augusztus 25-én, amely a Végzet asszonya elnevezést kapta.
2010. augusztus 18.
Minden korosztály számára egyaránt szórakoztató produkció lesz Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című musicaljének új változata, melyből vasárnap mutatnak be részleteket a Vígszínház művészei a Sziget fesztiválon.
2010. augusztus 15.
Amikor a Hair című musicalt mutatják be, akkor a Hair című darabot szokták eljátszani. Nem így Bagó Bertalan, aki a Hair című film színpadi lekövetését kínálja a Dóm téren. Ebből persze nehéz jól kijönni. KRITIKA
2010. augusztus 14.
Jávor Pál utolsó hónapjairól, a színészlegenda és felesége, Olga kapcsolatáról szól Pozsgai Zsolt Kék-lila nyár című darabja, amelynek ősbemutatója pénteken lesz az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
2010. augusztus 11.
A színpadon mintegy száz ember énekel egyszerre, angyali hangon. Az ambivalencia szétfeszíti, majd tökéletesen egyszerűvé rendezi a pódiumot a Sakk című musical próbáján.
2010. augusztus 3.
Második alkalommal rendezik meg az Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát idéző Stefánia fesztivált Siófokon, amely ezúttal a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program társrendezvénye.
2010. augusztus 3.
Benkóczy Zoltán, a Budapesti Operettszínház művésze lett a hétvégi, 11. Kübekházi Operettfalu nagykövete.
2010. július 31.
Augusztus 6-án és 7-én mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Benny Andersson-Tim Rice-Björn Ulvaeus Sakk (Chess) című musicaljét.
2010. július 31.
Elton John előállt következő nagyszabású projektjének ötletével, az Állatfarm című George Orwell-regényből készít musicalt írótársával, Lee Hall-lal. A munka kisebb-nagyobb megszakításokkal már két éve zajlik.
2010. július 28.
Fritz Kreisler Sissy című kisoperettjének ősbemutatóját július 29-30-án Magyarországon, a gödöllői kastélyban tekintheti meg a közönség.
2010. július 26.
Miklósa Erika Liszt-díjas operaénekes a sztárvendége a Szegedi Szabadtéri Játékok opera-operett gálájának, melyet a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként szombaton láthat a közönség.
2010. július 24.
Álló tapsviharral köszöntötte az olasz közönség a magyar művészek közreműködésével a 41. Trieszti Operett Fesztivál keretében bemutatott zenés produkció premierjét.
2010. július 24.
Sokszori halasztás után végre elkezdődhettek a Spiderman című musical próbái, a tervek szerint a zenés darab U2-tagok által jegyzett soundtrackjét lemezen is kiadják a közeljövőben.
2010. július 24.
Július utolsó szombatján ismét operettfaluvá változik az 1700 fős Csongrád megyei település, Kübekháza; a gálaest művészeti vezetője idén Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház direktora.
2010. július 20.
Korábbi cikkeink