Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »
Húszéves a Háromszék Táncegyüttes és az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozója, amelyet idén szeptember 21-26. között rendeznek meg Sepsiszentgyörgyön.
2010. augusztus 18.
Az idén kilenc ország tánccsoportja vendégeskedik a vajdasági Szabadkán az augusztus 21-én kezdődő Interetno fesztiválon.
2010. augusztus 16.
Kilenc ország néptáncegyüttese és egy vendégcsoport lép színpadra Székesfehérváron a szombaton "nulladik" nappal kezdődő Királyi napok - Nemzetközi néptáncfesztiválon; a nyitógála, a résztvevő együttesek felvonulása vasárnap lesz.
2010. augusztus 14.
Csütörtökön kezdődik a VI. Eurofolk fesztivál Marcaliban, ahol 8 ország 12 tánccsoportjának 400 táncosa lép fel a rendezvény négy napja alatt.
2010. július 29.
Nagy sikerrel vendégszerepelt a pécsi Mecsek Táncegyüttes Isztambulban, Európa egyik idei kulturális fővárosában a napokban.
2010. július 25.
Június eleje óta nagy siker – és kegyes időjárás – közepette zajlik a Térzenék és táncházak a belvárosban című sorozat Európa Kulturális Fővárosában. Szerda esténként több száz érdeklődő ismerkedik a legkülönfélébb népek táncaival a pécsi Színház téren, míg vasárnaponként ugyanitt fúvós koncerteket hallgat a közönség.
2010. július 21.
Ázsia kapujába, a lenyűgöző Boszporusz-parti metropoliszba indult július 14-én a Mecsek Táncegyüttes. A harminc pécsi táncos és zenész a 10. Nemzetközi Yeşilköy Néptáncfesztiválon mutatja be műsorát.
2010. július 15.
Szombattól minden hétvégén fellép a Csillagszemű Táncegyüttes a budapesti Királyi Borház és Pincemúzeum udvarán a Táncra lábam! című előadásával.
2010. július 12.
A Pécsi Horvát Színházban nemcsak a világot jelentő deszkák adnak helyet kitűnő programoknak, hanem az intézményben megrendezett tematikus kiállítások mind inkább nyitnak a képzőművészetek felé is. A Tanac pedig mint a pécsi táncházak egyik legrégebbi részvevője, rövidesen a Színház térre várja a tánc és a horvát dallamok szerelmeseit.
2010. július 7.
Hamarosan kezdődik a XXIV. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, amelyen kilenc csoport több mint háromszáz táncosa mutatkozik be.
2010. július 6.
Tíz külföldi együttest várnak az idén Székesfehérvár hagyományos, nyári rendezvénysorozatára, a Királyi napok - Nemzetközi néptáncfesztiválra.
2010. június 29.
Aranyosapáti, rahói és tiszabogdányi gyermekek közösen ismerkedtek a magyar néptánc és népi fafaragás alapjaival az aranyosapáti Aranyos Közösségi és Alkotóházban.
2010. június 25.
Legalább ezren perdülnek táncra a június 25-én kezdődő 18. Duna Menti Folklórfesztiválon.
2010. június 23.
A néptánc, a tangó és a flamenco kedvelőinek is kínál előadást július 29. és augusztus 18. között a Nemzeti Táncszínház, amely kilencedik alkalommal rendezi meg nyári táncestjeit a történelmi múltú Karmelita-udvarban, a budai Várban.
2010. június 23.
Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk szórványprogramja keretében második alkalommal tart az idén mezőségi turnét a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
2010. június 23.
A világon a legtöbben táncolták egyszerre a csárdást Baján, a Szentháromság téren szombaton este; a teljesítmény a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül.
2010. június 21.
Nemzetközi néptánc- és népzenei találkozó, valamint az esztendő leghosszabb napjához kötődő dél-alföldi szokásokat bemutató programok várják az érdeklődőket szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol Virágos Szent János napját ünneplik meg.
2010. június 18.
Tizenhárom hétig tartó fúvószenei és táncházsorozat vette kezdetét a pécsi belvárosban. Nyár végéig vasárnap délutánonként baranyai fúvósegyütteseket hallgathat a közönség, szerda esténként pedig tucatnyi népcsoport tánclépéseivel koptathatják a macskakövet az érdeklődők.
2010. június 15.
Idén 11 külföldi együttes érkezik a néptáncot, népzenét, kortárs táncot, fúvós, szimfonikus és világzenét felvonultató budapesti Duna Karneválra, amelyre keddtől várják a belvárosba a közönséget.
2010. június 15.
Június 14-én este 7 órától a Furik Rita rendező-koreográfus nevével fémjelzett Böjttől böjtig című tánckölteménnyel vesz búcsút a 2009/2010-es évadtól a Háromszék Táncegyüttes.
2010. június 14.
Korábbi cikkeink