Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.01.11

2012 óta január 12-én ünneplik a magyar musical napját a Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére. Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, Hubay Miklós, Vas István és Ránki György alkotását, az Egy szerelem három éjszakáját. A darabot Szinetár Miklós parádés szereposztással állította színpadra.

My_Fairy_Lady_Julie_Andrews_Rex_Harrison_R
My Fair Lady: Julie Andrews, Rex Harrison
Fotó: wikipedia.org


A musical a zenés színház jellegzetes, amerikai műfaja, amely az operett, a zenés vígjáték és a revü dramaturgiai elveitől eltérően, rendszerint kész irodalmi művek felhasználásával alkalmazza a párbeszédet, éneket, táncot. Őse a daljáték és az operett. Az operához hasonlóan nincs vagy csak nagyon kevés benne a prózai rész, a zene operaszerűen szerkesztett, tehát témák, ciklusok követik egymást, ismétlődnek.

 

Az első musicaleket a múlt század első felében a New York-i Broadwayen játszották, ezek zeneileg a jazz különféle ágaiban gyökereztek. Európában az 1950-es évek óta hódít. Sokan az Alan Jay Lerner és Frederick Loewe által jegyzett My Fair Ladyt tartják a legtökéletesebb musicalnek. A G. B. Shaw Pygmalion című műve alapján készített darab ősbemutatója 1955-ben volt a Broadwayen, majd 1964-ben George Cukor rendezésében elkészült a többszörös Oscar-díjas filmváltozata is Audrey Hepburn és Rex Harrison főszereplésével.


Macskak_Madach_Szinhaz_1
Macskák a Madách Színházban
Fotó: madachszinhaz.hu


Amerikában sorra világsikert aratott 1957-ben a West Side Story, 1966-ban a Kabaré, 1969-ben a Hair, az első kizárólag beat- és rockzenére épülő musical, 1975-ben az A Chorus Line (Tánckar). Az elmúlt évtizedek legnépszerűbb musicalszerzője a brit Sir Andrew Lloyd Webber, a Jézus Krisztus szupersztár, az Evita, a Macskák és Az operaház fantomja szerzője; utóbbi a valaha leghosszabb ideig játszott darab a Broadwayen. E musicalek zömét Magyarországon is bemutatták, miközben megszülettek az első hazai zenés darabok is.


Az 1970-es évektől egymást követték a magyar sikerdarabok: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973), István, a király (1983), A padlás (1988), Légy jó mindhalálig (1991), Valahol Európában (1995), Abigél (2004), Isten pénze (1995), A dzsungel könyve (1996).


A_muzsika_hangja_PMSZ_Maho_Andrea
A muzsika hangja a Pesti Magyar Színházban

 

1960-ban alakult az első musicaleket játszó színház, a Nagymező utcában működő Petőfi (ma Thália) Színház, amelynek repertoárját Szinetár Miklós művészeti és Petrovics Emil zenei vezető a zenés színpad klasszikusaiból, nagy sikerű külföldi musicalekből és új magyar zenés játékokból alakította ki.

Ma a legfőbb, musicaleket játszó színházak Budapesten: a Budapesti Operettszínház, a Madách Színház, a Pesti Magyar Színház, a József Attila Színház, de játszanak zenés darabokat a Centrál Színházban és a Vígszínházban is.

Január 12-én látható musicalek Budapesten:

Apáca Show, Budapesti Operettszínház, 19.00

Légy jó mindhalálig, József Attila Színház, 19.00

Rocksuli, Madách Színház, 19.00

 

Forrás: MTI

Indítófotó: jelenet az Operettszínház Apácashow című előadásából

01_szebeni

2019.06.16

Szebeni András számtalan elismerést begyűjtött az elmúlt 50 évben: otthonában sorakozik Balogh Rudolf-díj, Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll-díja, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerés is. Ezek mellé nemrég megkapta a Capa Központ által 2018-ban alapított Fotóriporteri Életműdíjat is. Az ő képeiből mutatunk be néhányat.

Woyczeck_Nemzeti

2019.06.15

A Nemzeti Színház Woyzeck című darabja lett a legjobb előadás a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait szombaton adták át a pécsi Kodály Központban. A legjobb rendezésért járó díjat Sebestyén Aba, a budapesti Radnóti Színház 10 című darabjának rendezője, legjobb női főszereplő díját Szirtes Ági, a legjobb férfi főszereplőjét Horváth Lajos Ottó és Trill Zsolt kapta. A szakmai zsűri összesen tizennégy díjat ítélt oda.

open-book-1428428_1280

2019.06.15

A kilencvenedik Ünnepi Könyvhét idén sem múlja alul a minden évben megszokott magas színvonalat, a gyerekkönyvektől a szépirodalmi műveken át a könnyed nyári olvasmányokig bárki megtalálja a neki megfelelőt. Nézzük, milyen hat szépirodalmi könyvet ajánlunk az idén is gazdag termésből.

A 69 éves spanyol rendező az 1980-as években kezdte pályafutását. Legismertebb filmjei között szerepel az Asszonyok az idegösszeomlás szélén, a Mindent anyámról és a Volver. Legutóbbi, Fájdalom és dicsőség című filmjét a cannes-i filmfesztiválon mutatták be. A produkció főszerepét alakító Antonio Banderas a legjobb színész díját kapta. A velencei filmfesztivált augusztus 28. és szeptember 7. között rendezik meg.

A mexikói kormány azzal vádolja a Carolina Herrera divatházat, hogy Resort 2020 nevű kollekciójában mexikói kulturális motívumokat használt fel. A mexikói kormány új tervében szerepel, hogy az őslakos közösségek megkapják a jogot arra, hogy kultúrájuk elemeiről maguk rendelkezzenek, hogy megakadályozzák „hagyományos művészetük plagizálását". A Carolina Herrera szóvivője szerint a divatház elismeri, hogy a kollekciót „a kultúra gazdag színei és művészi technikái" inspirálták.

A régóta kihalt trilobitára a Kenguru-szigeten találtak rá, csupán 30 kilométerre Ausztrália partjától. A trilobiták vagy háromkaréjú ősrákok mintegy 270 millió éve haltak ki. Az újonnan felfedezett faj a Redlichia rex nevet kapta. Harminc centiméteresre is megnőtt, ezzel ez a kabriumi robbanás legnagyobb trilobitafaja, melyet Ausztráliában találtak. A Redlichia rex példányait a Dél-Ausztrália Múzeumban mutatják majd be.

Palatinus 1919-ben átadtásakor 5000 négyzetméternyi egybefüggő vízfelületével Európa legnagyobb szabadtéri medencéjének számított. A fürdőnbek volt gyógyvizes és hullámmedencéje, az utóbbit mind a mai napig ugyanaz a szerkezet üzemelteti. A margitszigeti strand nagyon népszerű volt, egy-egy nyári napon több mint tízezer ember váltott jegyet, ezért volt szükség arra, hogy az 1930-as években bővítsék. A Palatinus népszerű a külföldi turisták körében is: napjainkban a nyári időszakban akár a 40 százalékot is elérheti az arányuk a látogatók között.

Leonard Cohen több mint 50 szerelmeslevele, amelyet a So Long, Marianne című szám múzsájának címzett, 876 ezer dollárért, azaz 250 millió forintért kelt el június 13-án a Christie's árverésén. Az 1960-as évekből származó levelekből megismerhető a művész és Marianne Ihlen szerelmének krónikája. Ebben az időszakban vált Cohen nehezen élő költőből sikeres és híres dalszerző-zenésszé. A levelezést a Christie's előzetes becsléseinek ötszöröséért vásárolták meg.

15. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Táncfesztivált, melyen a néptánctól a kortárs táncokon át a klasszikus balettig szinte valamennyi műfajban kínálnak előadásokat hazai és nemzetközi társulatok közreműködésével.

Magyar_Nemzeti_Balett_A_tokeletesseg_szedito_ereje

Több hónapon át tartó előadás- és beszélgetéssorozattal idézi meg Budapesten a száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar művészetét a Csontváry Emlékműterem és Műhely Kulturális Egyesület. A június 19-én kezdődő sorozaton neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket a festő életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt.

A Zagar, a Mörk, a Kistehén, Csemer Boggie és a 30Y ad koncertet a Hey, June! idei sorozatában. A Müpa 2010-ban indult nyárindító könnyűzenei fesztiválja idén június 17-től 25-ig tart.

Személyes történeteikkel idézik fel az 1980-as, 1990-es éveket a Szabadságkoncert művészei, akik a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából lépnek színpadra június 16-án, a Hősök terére szervezett nagyszabású előadáson.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma