PFZ728x90

2016. július 2.
Célzó

dsc_1612_600x399

Két oszmán hercegnő látogat Magyarországra jövő héten a Zrínyi-emlékév keretében, egyikük a Franciaországban élő írónő, Kenizé Mourad – mondta dr. Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke. Hozzátette: az Oszmán-háznak több száz tagja él szerte a világban. A két hercegnőt a Magyarországhoz fűződő különleges kapcsolataik hozzák hazánkba.

2016.02.10
Varga Adrienn

Magyarország lesz a Tajpeji Nemzetközi Könyvvásár díszvendége 2016. február 16. és 21. között, ahol a Balassi Intézet is részt vesz. Az intézményben működő Publishing Hungary Program fókuszában a kortárs és a klasszikus magyar irodalom, valamint a könyvkultúra nemzetközi népszerűsítése áll majd.

Hazánk 2014 óta vesz részt a Tajpeji Nemzetközi Könnyvásáron, Ázsia második legfontosabb seregszemléjén. A tavalyi évben csaknem 700 kiállítót fogadott a Kínai Köztársaság: összesen négyszáz nemzetközi kiadó érkezett hatvanhét országból. Az esemény kapcsán megrendezett sajtótájékoztatón Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára hangsúlyozta: Ázsiában növekszik a magyar kultúra iránti érdeklődés, ezt bizonyítja az is, hogy Magyarország idén díszvendégként vehet részt a tajpeji könyvvásáron.

„A világ negyedik legnagyobb könnyvásáraként tartják számon a Tajpeji Nemzetközi Könnyvásárt. Többek között fontosnak tartjuk bemutatni a magyar kultúrát, és egyik kiemelt célunk, hogy minél többen érdeklődjenek a kultúránk iránt” – fejtette ki Íjgyártó István.


DSC_3165_Copy


Tajpejben a magyar stand 414 négyzetméteren fogadja a látogatókat. A dizájn Magyarország és Budapest tajvaniak körében is népszerű nevezetességein túl az 1956-os forradalom 60. évfordulójára is felhívja a figyelmet – mutatott rá Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója.

„Tavaly 1500 program valósult meg. Kiemelt célunk az országimázs-építés, Budapest, a Balaton, a magyar borkultúra, gasztronómia, népzene és kézművesség megismertetése az ázsiai közönséggel. A standon elhelyezett könyvtári folyosókon az érdeklődők belelapozhatnak a magyar kiadók angol és magyar nyelvű köteteibe, ahol az '56-os forradalommal kapcsolatos művekkel is találkozhatunk” – mondta Hammerstein Judit.


DSC_3118_Copy


A könyves jogok hatékony értékesítése érdekében tíz magyar kiadó képviselője is részt vesz a vásáron. További fontos eleme a programnak a magyar gyerekkönyvek és gyerekkönyv-illusztrátorok bemutatása. A gyerekkönyves csarnokban öt magyar illusztrátor – Szegedi Katalin, Agócs Írisz és Rippel Renáta személyesen is, Rófusz Kinga és Dániel András pedig alkotásaikkal – képviseli majd hazánkat.


DSC_3079_Copy


Kevesen tudják, hogy a magyar történelem Benyovszky Móric alakjában egy rövid időre összefonódott a sziget világával. A híres utazó életével dr. Hóvári János történész, turkológus művelődéstörténeti előadásain keresztül ismerkedhet meg a közönség, valamint Gárdonyi Géza Egri Csillagok című ifjúsági regénye is ott lesz az idei könyvvásáron.


Kortárs szerzőink közül Gárdos Péter és Dragomán György találkozik személyesen az ázsiai olvasókkal.


A FolkEmbassy zenekar a magyar népzenéből és néptáncból ad ízelítőt, Mautner Zsófia pedig a gasztronómia világába vezeti be az érdeklődőket.

Varga Adrienn
Fotó: Csákvári Zsigmond

IMG_0512

2016.07.01

Húsz várunk és kastélyuk újulhat meg a közeljövőben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) a Nemzeti Kastély- és Várprogramra fordítható 33 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően – tájékoztatott L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.

DSC_5230_Copy

2016.07.01

Az Áldomás új magyar élelmiszermárka, amely ernyőként fog össze prémium minőségű, magas hozzáadott értéket képviselő magyar termékeket, annak érdekében, hogy azok egységes arculattal és minőséggel juthassanak el a magyar és nemzetközi fogyasztókhoz. E márkanév használati jogát elnyert termelők vehették át tanúsítványukat július 1-jén a kápolnásnyéki Halász Gedeon Központban.

07_21_roby_lakatos_3
2016.07.01

Roby Lakatos világhírű dzsesszhegedűs is fellép zenekarával július 21-én a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon. A „Hegedű határok nélkül” című produkcióról, indiai élményeiről, a fiatal tehetségek felfedezéséről, életrajzi könyvéről és itthon tartózkodásáról kérdeztük.

Társasjáték, krimi, zenés akció-vígjáték, Gyarmati Fanni naplója és családi programok várják a látogatókat július 7. és 10. között a Kultkikötőben. Balatonföldváron mindenki megtalálja a neki megfelelő színházi előadást, ha nevetésre, borzongásra, vagy éppen romantikára vágyik.

Hatalmas tóparti házibuli várja a látogatókat az EFOTT nyitónapján. Július 12-én a beköltözők igazi zenei kavalkáddal találkozhatnak, hiszen a 90-es évek kedvencei, köztük Dj Dominique, Csordás Tibi, a Kozmix, a Desperado, a Groovehouse és az UFO is fellép.

A Virtuózok, a közmédia klasszikus zenei tehetségkutatója egyik résztvevője is ott lesz a pomázi György Ádám Kastélyakadémia július 3-án kezdődő tíznapos mesterkurzusán.

A Holokauszt Emlékév alkalmából a Balassi Intézet - New York-i Magyar Kulturális Intézet  kezdeményezésére született Glass House Orchestra mára állandósult formációvá vált – a Frank London Grammy-díjas zenész vezetésével játszó magyar, izraeli, argentin és amerikai zenészekből álló zenekar nagysikerű turnét ad Lengyelországban, amely a július 2-ai alkalommal zárul.

Közös nevező címmel nyílik meg Varga Zsolt és Nagy Benjamin kiállítása július 7-én a Resident Art Showroom épületében.

A 80-as évek nagy amerikai gitáros generációjának tagja, a különleges „tapping” technikájáról híres jazz gitáros, Stanley Jordan (USA) először látogat Magyarországra, és július 3-án a Margitszigeten ad nagyszabású koncertet hazai és külföldi zenész sztárokkal.

stanley-jordan

Egyedi dalsorral készül a Halott Pénz Siófok legmenőbb strandjára. A zenekar nemrég jelentette meg Ülni. Örülni. Megőrülni. című lemezét, amellyel szinte megállás nélkül koncerteznek az ország minden szegletében. A Balaton-partra július 2-án érkeznek, hogy a PLÁZS vízparti színpadán kiáltsák azt: „Hello, lányok”.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon rendezik meg június 26-án a drogellenes világnapi koncertet, amelyen a hazai zenei élet olyan kiváló előadói lépnek fel, mint Snétberger Ferenc, Szirtes Edina Mókus, Jammal, Szőke Nikoletta, Boggie, az InFusion Trio, a WindSingers és a Kállay-Saunders Band. A jelképes árú jeggyel látogatható koncertet idén is egész napos családi program előzi meg.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához a Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpont, ahol ismét rendhagyó programokkal várják az érdeklődőket. Az állandó kiállítás mellett a helyszínen megtekinthető a Puskás-kiállítás, italszakértők kurzusain tanulhatnak az érdeklődők, a szórakozásról pedig a Momentán Társulat, Zséda és a Belau zenekar gondoskodik majd.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma