PFZ728x90

2016. május 29.
Célzó

ferogjpogj

Együttműködési megállapodást kötött Zlatko Hasanbegovic horvát kulturális miniszterrel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere május 23-án Budapesten. A kultúráért is felelős magyar miniszter a dokumentum aláírása után újságíróknak arról beszélt, hogy az új horvát kormánnyal jó kapcsolatokat sikerült kialakítani.

2016.02.29

A Bájoló Magazin Versmaratont szervez a költészet napjára. A programon huszonnégy színművész és költő szavalatát rögzítik videón, az elkészült kisfilmeket az érdeklődők április 11-én tekinthetik meg a magazin Facebook-oldalán. „Fontosnak tartjuk, hogy a nap ne csupán József Attiláról szóljon, hanem a költészetet a maga teljességében ünnepeljük” – mondta Dézsi Fruzsina, a Bájoló Magazin főszerkesztője.

„A kezdeményezés egy kósza ötletből indult. Szerettük volna megünnepelni a költészet napját úgy, hogy az képes legyen megszólítani a fiatalabb korosztályt is. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a média és az internet eszközeivel nyúljunk a témához, hiszen ezáltal rengeteg embert érhetünk el. Fontosnak tartjuk, hogy ez a nap ne csupán József Attiláról szóljon, hanem a költészetet a maga teljességében ünnepeljük, legyen az klasszikus vagy XIX. századi. Éppen ezért kortárs költőket is felkértünk, hogy csatlakozzanak a megmozdulásunkhoz” – mesélt a részletekről Dézsi Fruzsina.


12799235_559678770856551_8628140610033320039_n
Fotó: Bájoló Magazin Facebook-oldala


A budapesti és vidéki színházak is szeretettel fogadták a kezdeményezést. A szervezők igyekeztek minden generációt bevonni a Versmaratonba, így fiatal művészek és az érettebb ifjúság képviselői egyaránt kiveszik a részüket a szavalásból.

 

Audiovizuális eszközökkel és a közösségi média segítségével szeretnék elérni azt, hogy mindent átitasson a költészet, és megtörjön a macskás videók uralma. Emellett sokkal közvetlenebb természetűvé válik a költészet, ha az irodalomfogyasztók nem csupán a könyvek lapjain találkoznak a versekkel. Egy-egy szavalás pedig azt is bebizonyíthatja, hogy a nagy költők nem egyenlők azokkal a költeményekkel és értelmezésekkel, amelyeket az iskola falai között tanítanak: sokkal többrétegű és szerteágazóbb az életművük – vallják a szervezők.

 

„A Versmaraton keretében különböző játékos versenyeket írunk ki, ezek közül az első meghirdetett egy vers-félreértelmezési pályázat, amely hatalmas teret enged a fantáziának, és megmutatja, milyen sokszínű lehet egy-egy poéma. A következő játék a rímekkel lesz kapcsolatos: megadjuk néhány jól ismert vers kezdősorát, és erre rímelve kell megalkotni az új folytatást” – jegyezte meg Dézsi Fruzsina.

 

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/533543363483446/

 

Szavalók listája:

Pokorny Lia

Szép Ernő

Mácsai Pál

Ady Endre

Csuja Imre

Babits Mihály

Pelsőczy Réka

Kosztolányi Dezső

Schmied Zoltán

Füst Milán

Grecsó Krisztián

Závada Péter

Kulka János

Heltai Jenő

Pogány Judit

József Attila

Kálloy Molnár Péter

Karinthy Frigyes

Adorjáni Bálint

Szabó Lőrinc

Lackfi János

Szabó T. Anna

Molnár Piroska

Nemes Nagy Ágnes

Sándor Péter

Parti Nagy Lajos

Scherer Péter

Petőfi Sándor

Pál András

Ady Endre

Polgár Csaba

József Attila

Szabó T. Anna

Lackfi János

László Zsolt

Weöres Sándor

Závada Péter

Grecsó Krisztián

Vecsei Miklós

Nagy László

Tompos Kátya

Radnóti Miklós

Szatory Dávid

Pilinszky János

Benkő Nóra

Karafiáth Orsolya

Tasnádi Bence

Petri György

 

 

 



index

2016.05.28

Ahogy nyitása óta minden évben, idén is könnyűzenei koncertsorozattal köszönti a nyarat a Müpa. A Hey, June! június 6. és 28. között megismételhetetlen estéket ígér. DJ Bootsie az elektronikát akusztikus hangszerekkel fogja keresztezni, a Jazzékiel kétórás koncerttel tekint vissza az elmúlt tizenöt évre. A Szabó Benedek és a Galaxisok estjén a nagyvárosi lét díszletei elevenednek meg.

97158ca29b11872e8f2fccbdc3f5f6e2

2016.05.28

Tizenhárom produkcióra, köztük vígjátékra, táncszínházi előadásra, bohózatra, zenés estre és komédiára várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 18. és augusztus 7. között a baranyai megyeszékhelyen. A produkciók között lesz Woody Allen Játszd újra, Sam! című romantikus vígjátéka és Mary Orr Mindent Éváról színműve is.

DSC_5086-2_Copy

2016.05.28

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep három műtermének határozott időre szóló használatára ír ki pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) – mondta el Dr. Hóvári János főigazgató a hódmezővásárhelyi felújításokról és a Hódmezővásárhelyi Művésztelep pályázati kiírásáról szóló május 27-ei sajtótájékoztatón, Mártélyon.

Hetvenkilencedik életévében, hosszú, türelemmel viselt betegség után május 28-án elhunyt Gombár Judit Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező, Érdemes Művész, pedagógus, egyetemi tanár, a Győri Balett örökös tagja.

Rockos Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművész hölggyel a Mini együttesből ismert Török Ádám fuvolás-énekes és Papp Gyula billentyűs október 9-én a fővárosi Marriott Hotelben. A Mini feldolgozta Bartók Béla Este a székelyeknél című művét – ez is felcsendül a koncerten, amely a Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévhez kapcsolódik.

Olaszország kiemelkedő termékei mutatkoznak be a gasztronómia, a divat, a lakberendezés, a járműipar és a dizájn, valamint a kultúra területéről a második Olasz Fesztiválon május 27. és június 12. között több magyarországi nagyvárosban.

Együttműködési szerződést kötött a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont a régészet napja alkalmából május 27-én Budapesten. A két intézményt összeköti a közös múlt, valamint a jelen és a múlt ismeretére való törekvés.

Bélyegkollekciót adott ki az ötven éves Pink Floyd tiszteletére a brit királyi posta: a rockcsapat elmúlt évtizedeinek emléket állító tíz bélyeg május 25-e óta van forgalomban. A kollekció darabjain a Pink Floyd ismert albumborítói és a fellépéseiken készített pillanatképek láthatók.

Indítsuk együtt a nyarat a Citadellán egy fergeteges hangulatú Charlie-koncerttel! Horváth Károly, ismertebb nevén Charlie Liszt-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues és a funky egyik legismertebb alakja. Velünk tart még a Jerry Lee's Rock and Roll Service is.

nyarnyito

Víkkkendezni jó. Egy medencés házban grillezni a haverokkal – jó. A banda legjobb csajával együtt lenni, yoo. De ha az öregedtől kérted el a kocsit meg a házat, cserébe, hogy elültess a kertben egy rezgő nyárfát, és helyetted a csajod kezeli a sebváltót, miközben az éjszaka folyamán csöppet se húzza be a kéziféket a volt pasija felé… No, akkor jó lesz öcsém. Megtaláltad a Mennyországot – hátulról.

Három év után, június 4-én ismét Budapesten koncertezik a Four Bones Quartet. A nemzetközi hírnévnek örvendő harsonanégyes európai koncertjeit követően a Budavári Evangélikus Templomba látogat, ahol a tőlük már megszokott lendületes műsoruk mellett ismert klasszikusokkal, modern, könnyed dallamokkal és igazi zenei csemegékkel várják az odalátogató közönséget.

Izgalmas előadások, ismert színészek, magyarországi premierek várják a közönséget a Spirit Színház 2016/2017-es évadában.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma