Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.01.06

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus születésének és keresztségének, valamint a kánai menyegzőnek az ünnepeként. Később az ünnep elsődleges témája a keleti egyházban Jézus keresztsége, Nyugaton a háromkirályok látogatása lett.

vizkereszt
A három napkeleti bölcs perzsa viseletben
Fotó: mult-kor.hu


Máté evangéliuma szerint a háromkirályok a betlehemi csillagot követve mentek Keletről Júdeába, hogy az újszülött Jézusnak hódoljanak: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.


A vízkereszt második evangéliumi története szerint Jézust a Jordán folyóban megkeresztelte Keresztelő Szent János, és ekkor a Szentlélek galamb képében alászállt rá. Jézus ettől kezdve tanított. Az ünnep harmadik evangéliumi története Jézus első csodatétele. Jézus a kánai menyegzőn édesanyja kérésére borrá változtatta a vizet, és ezzel kinyilvánította isteni erejét.


giotto-di-bondone-a-magusok-imadasa
Giotto di Bondone: A mágusok imádása
Fotó: archivevangelikus.hu


A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szentelnek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is.

Vízkeresztkor kezdődik a házszentelések időszaka. E szertartás során a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás ilyenkor az ajtófélfára felírni az évszámot és – a népi értelmezés szerint – a napkeleti bölcsek nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, vagyis idén a 20 + G + M + B + 19 feliratot. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula Christus mansionem benedicat (Krisztus áldja meg e házat) kezdőbetűi.

 

Forrás: MTI

MuzeumokEjszakaja_kultura_banner_002

Sou_Fujimoto

2019.06.19

A természet és az építészet harmóniáját keresi Fudzsimoto Szú. A Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész azt mondja: mindig az adott tér ihleti meg, a Liget közepénél izgalmasabb helyszínt pedig keresve se találna. Úgy véli: ez a jövő modellje. INTERJÚ

_D0A3010_Copy

2019.06.19

Csáth Géza gyerekkora sejtelmesen dereng át novelláiból. A Margó Fesztiválon közelebb hajoltunk a varázsló kertjéhez, és Csáth Géza családjának fotóhagyatékával ismerkedhetünk meg. A fotográfiákon keresztül betekintettünk az író gyerekkori világába és az amatőr fényképészet és a családi albumok kezdeti korszakába.

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

A Kairó központjában, a Tahrir téren lévő múzeum több mint egy évszázada állítja ki az ókor nagy egyiptomi kincseit, egy ideje azonban túl szűkösnek mutatkozott a nagy mennyiségű és sokszínű kiállítási tárgy számára. A munkálatok célja, hogy az épület szerkezeti felújítása mellett az intézmény gazdag gyűjteményét új megvilágításban tárják a látogatók elé, és a nemzetközi elvárásoknak megfelelő szintre fejlesszék a múzeum kutatási és egyéb tevékenységét.

Július 4-én tartják Veszprémben a Hair című musical előbemutatóját élőzenekarral, harminc szereplővel. A darabot nyáron Kapuváron, Balatonlellén, Ajkán, a veszprémi várban és az inotai Retro Színház elé épített szabadtéri színpadon is láthatja a közönség. A Pál utcai fiúkat Veszprém mellett Mórahalmon, Balatonlellén, Gyulán, Balatonakaliban, Balatonfüreden, Alsóörsön, Egerben, Debrecenben, Veresegyházon és Keszthelyen is előadják nyáron. Két zenés produkció, A padlás és A dzsungel könyve már tizennégy éve szerepel megszakítás nélkül a Pannon Várszínház repertoárján, ezeket a darabokat is több településen játsszák majd nyáron. Az alsóörsi strandon Kalózkaland címmel adnak elő szabadtéri interaktív mesejátékot, két esti előadáson pedig ugyanitt, a strandon A Pál utcai fiúkat és a Csinibabát láthatják a nézők. Utóbbit június 28-án a kőbányai Szent László-napokon is bemutatják ingyenes előadáson.

Az egyelőre cím nélküli mű 2020. május 19-én jelenik meg és Panemben játszódik, ám 64 évvel az eredeti trilógia előtt. Az amerikai írónő szerint az új regény a Sötét Napokként emlegetett sikertelen lázadás utáni éveket mutatja be, amikor Panem megpróbál talpra állni a történtek után. A posztapokaliptikus regénytrilógiában Panem fiatal lakóit arra kényszerítik, hogy élet-halál harcot vívjanak egymással élő adásban.

A Maling-hegység területén feltárt négy lábnyom segítheti az alsó kréta korban élt dinoszaurusz csoportok eloszlásának és evolúciójának tanulmányozását. Két sauropoda lábnyom az évek során részlegesen megrongálódott – három lábujj eltűnt –, ezért a nyomok emberi lábnyomnak tűntek, és sokáig a késő Tang-dinasztia (618-907) egyik híres tábornokának, Li Cunhsziaónak (858-894) tulajdonították őket.

Június 19-én kiállítás nyílik Pataki Ferenc festőművész képeiből a szentendrei ÚjMűhely Galériában Hommage à Barcsay címmel. Pataki művei általában az időt kívánják megragadni, ám mostani képei egyik alapeleme inkább a csend: nem a nyugalom csendje ugyan, hanem az alig érzékelhető, mégis folyamatosan zajló mozgások fojtott surrogása, a lassan málló, halkan áttetszővé horzsolódó felületek neszezése.

Négy előadást ad elő Csíkszeredában a Kolozsvári Magyar Opera a Székelyföldi Operahét keretében, az előadásokon Miklósa Erika és Kovácsházi István is címszerepet énekel.

Miklosa_Erika

A Gyulai Várszínház és Nemzeti Színház tavaly egy olyan hosszútávú színházi, összművészeti programsorozatot indított el a Székely János Napokkal, amelynek célja, hogy a közelmúlt nemzeti klasszikusainak életműveire egy-egy kétnapos programsorozattal, benne legalább egy fontos dráma bemutatásával hívják fel a figyelmet. Székely János munkássága után idén Weöres Sándor műveit állítják Gyulán középpontba, június 26-27-én.

Az Ivan & The Parazol koncertje nyitja idén a Volt egyszer egy Ifipark című sorozatot a Várkert Bazárban június 23-án, ahol a nyár folyamán fellép még Kovács Kati, az Edda Művek, Zséda, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is.

Történelmi-művészeti sétára várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában június 22-én 11 órára.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma