2018.09.04

Elsősorban társadalmi és lélektani kérdésekkel foglalkozó alkotásokat láthat a közönség az idei Szemrevaló Filmfesztiválon, amelyen szeptember 27. és október 7. között 17 német nyelvű filmet láthat a közönség a Művész moziban. A vígjáték mellett romantikus roadmovie, gengszterfilm és dokumentumfilm is lesz a kínálatban, és idén először egy rövidfilm-válogatás is látható lesz.

A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye hetedik alkalommal hozza el a német nyelvterület filmjeinek legjavát eredeti nyelven, magyar felirattal a közönségnek. A seregszemlét szeptember 27-én Az állam Fritz Bauer ellen című film rendezőjének új alkotása, az idei Müncheni Filmfesztiválon Békedíjjal és rendezői díjjal elismert, valós eseményeket feldolgozó Néma forradalom nyitja, amelyben két NDK-s gimnazista fiú tudomást szerez az 1956-os magyar forradalomról és ráveszik az osztályukat, hogy egyperces néma csenddel fejezzék ki szolidaritásukat a magyar szabadságharcosok mellett.


Fritz
Az állam Fritz Bauer ellen

 

A filmnapok egyik megindító alkotása az osztrák rendező, Adrian Goiginger saját gyerekkori élményein alapuló A lehetséges világok legjobbika című filmje lesz, amely a hétéves Adrian és kábítószerfüggő anyja, Helga közötti bensőséges kapcsolatról szól. Látható lesz még Petra Biondina Volpe A nőkért című alkotása, amely Nora, a fiatal háztartásbeli feleség történetén keresztül a svájci nők szavazati jogáért indított mozgalom alakulását mutatja be. A film a tavalyi Svájci Filmdíjak közül megkapta a legjobb forgatókönyv, a legjobb színésznő és a legjobb mellékszereplő díját is. Igazi különlegességnek ígérkezik a Mademoiselle Paradis című osztrák-német film is. A számos díjat nyert alkotás Maria Theresia von Paradis életét tárja a néző elé, aki korának zeneszerző-zongorista csodagyereke volt.


Anokert
A nőkért

 

A szuggesztív erejű képekkel operáló Kékről álmodom című coming-of-age svájci film a dráma és a fantasy műfaját ötvözi. Az alkotás a svájci filmdíjak közül elnyerte a legjobb filmnek, a legjobb forgatókönyvnek és a legjobb női főszereplőnek járó díjat is. A legnevesebb német rendező, Christian Petzold legfrissebb munkája is itt mutatkozik be a magyar közönségnek: az 1940-es évek elején játszódó Tranzitban a fiatal Georgnak csak kivételes szerencsével sikerül elkerülnie, hogy Párizsban letartóztassák. A német fiú Dél-Franciaország felé menekül, és közben felveszi egy nemrég elhalálozott író, Weidel identitását.


Transit
Tranzit

 

A nagyjátékfilmek mellett a hagyományoknak megfelelően dokumentumfilmeket is vetítenek az idei Szemrevalón. A Hitler Hollywoodja című német filmből megtudhatják a nézők, hogy a diktátor uralma alatt Németországban 1000 játékfilmet forgattak, amelyekkel a közönség álmait és érzéseit akarták kiszolgálni és egyúttal manipulálni. Idén először egy rövidfilm-válogatás is gazdagítja majd a programot, amelyben a 71 éves Jane Birkin is feltűnik.

 

Az alkotások egy részét Szegeden, Pécsett és Debrecenben is vetítik majd.

 

Forrás: MTI

Fotó: imdb.com

azur

2018.09.24
Az alig több mint kétéves alternatív pop-rock banda nagy ambíciókkal kezdett zenélni. Bár a tagok több formációban is játszanak, az AŽUR egyre fontosabb szerepet tölt be az életükben. Dalszerzésről, a zenélés kihívásairól és a Hangfoglaló Programról beszélgettünk Baka Rebekával (ének, szöveg) és Bakos Zitával (billentyű, vokál).

_D0A0871_Copy

2018.09.24

A Hősök terén sétálva több mint három éve csak a felét élvezhettük az 1896-os milleneumi kiállításra készült látványnak: a Szépművészeti Múzeum 2015-ben bezárta kapuit, hogy az átfogó rekonstrukció után a legszebb fényében tündökölhessen. A pillanat elérkezett, a múzeum október 30-tól vár a modern tereivel és egy Leonardo da Vinci-tárlattal.

flea-market-979247_960_720

2018.09.24

Szász Endre 33 darabos grafikagyűjteménye mellett kortárs kerámiák és vintage ékszerek nagy választékát is kínálja a BÁV őszi kamaraaukciója, amelyet szeptember 26-án tartanak Budapesten, a BÁV Apszistermében. Az anyagban szerepelnek Mednyánszky László akvarelljei, Czene Béla és Rozs János tájképei, antik órák, porcelánok és színes drágaköves nyakékek.

Hatalmas érdeklődés fogadta Magyarország standját és az ott kiállított minőségi termékeket a Slow Food mozgalom gasztronómiai örökség megőrzésének szentelt nemzetközi fesztiválján Torinóban, amelyet a szeptember 24-ei zárónapig a becslések szerint mintegy másfél millióan keresnek fel. A nemzetközi ízfesztiválon számtalan olasz és külföldi kiállító jelent meg, a legtöbben azonban az első alkalommal saját pavilont állító Magyarország asztalainál álltak sorba kostolóra, ahol Eger, a Mátra és Szekszárd régiója mutatkozott be.

Idén októberben mutatják be a Veres1Színházban Neil Simon Pletykafészek című bohózatát Molnár Kristóf rendezésében. A Veres1Színház már az ötödik évadát kezdi meg Veresegyházon a bohózat bemutatójával. Az évad során januárban mutatják be a Csoportterápia című musicalt, amelynek Bolba Tamás szerezte a zenéjét, a szövegkönyvet és a dalszövegeket pedig Szente Vajk és Galambos Attila írta.

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban. A megyei önkormányzathoz tartozó Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótáborban kétévenként adják át a Csiki László-díjat fiatal erdélyi magyar írónak vagy költőnek. Az idei díjazott a tavaly megjelent második, bejárónőm: isten című verseskönyvéért kapta az elismerést.

A Kassai Thália Színház szeptember 28-án a Nemzeti Színházban vendégszerepel Martin McDonagh Leenane szépe című előadásával. Martin McDonagh fekete humorral átszőtt darabja, amelynek középpontjában egy megkeseredett anya-lánya viszony áll, egy „ezeréves” helyzetet dolgoz fel: egy idős anya magára marad negyvenes „szingli” lányával. A darab arról szól, hogy mi történik akkor, amikor fölcsillan a remény, hogy a lány ebből a helyzetből ki tud szakadni egy szerelem, egy férfi által.

Székely János Caligula helytartója című drámájának bemutatójával ünnepelte a Nemzeti Színház szeptember 21-én a magyar dráma napját. A darabot Szász János rendezésében, Trill Zsolt és Horváth Lajos Ottó főszereplésével tűzték műsorra – hangzott el az M5 kulturális csatorna új magazinműsora, a Kult'30 szeptember 21-ei, első adásában. A Gyulai Várszínházzal közös produkcióként létrehozott előadást júniusban láthatta először Gyulán a közönség.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

Galyatetoi_Alkotohaz

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma