728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2018.04.10

Valló Péter rendezésében mutatják be április 13-án Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát, a Valódi hamisítványt Hernádi Judit és Kern András szereplésével. A két zseniális színész nem először játszik a Belvárosi Színház színpadán, hiszen már a Hitted volna? című előadásban is láthattuk őket!

valodi-hamisitvany-original-108529
Fotó: jegy.hu


„Maude különc, szabadszájú és harsány nő, Lionel pedig kifogástalan modorú, művelt és meglehetősen cinikus férfi. Ők ketten talán soha nem találkoztak volna, hiszen Maude munkanélküli pincérnőként egy lepukkant lakókocsiparkban él Kaliforniában, Lionel pedig egy neves művészeti alapítványnál dolgozik a kontinens másik felén, New Yorkban. Csakhogy Maude-nak van egy féltve őrzött kincse: egy szerinte milliókat érő Jackson Pollock festmény, aminek a valódiságáról szeretne hiteles szakértői véleményt kapni, és most Lionelre vár a feladat, hogy megállapítsa, Maude festménye valódi-e vagy csak hamisítvány. Azonban találkozó, vagyis a hivatalos értékbecslés nem úgy sül el, ahogy normálisan számítanánk rá: és nemcsak a képről, de szinte minden másról is kiderül, hogy nem az, aminek elsőre látszik” – olvasható a színlapon.

 

Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt, és most magyarul is látható ez a végtelenül szórakoztató, lebilincselő darab, ami igazi jutalomjáték két olyan sziporkázó humorú, zseniális színésznek, mint Hernádi Judit és Kern András.


Orlai_Valodi_hamisitvany_olvasoproba1

 

Stáb:

Dramaturg – Kovács Krisztina

Díszlet – Valló Péter

Jelmez asszisztens – Tóth Hajni

Plakát – Csáfordi László

Rendező munkatársa – Kis-Kádi Judit

Művészeti vezető – Zöldi Gergely

Rendező – Valló Péter

Producer – Orlai Tibor

Fordító – Kovács Krisztina

Író – Stephen Sachs



Premier: 2018. április 13. 19 óra

Következő előadások: április 14., 27., május 17., 25., 30.

596x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

Van_R

2019.08.24

A VAN filmzenekar a 2014-es Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, és 2018 egyik hazai filmsikere, a Rossz versek dalait adja elő. A héttagú formáció nemrég az Ördögkatlan fesztiválon lépett fel egy hirtelen támadt vihar miatt a szabadtéri színpad helyett egy kiállítóteremben. Nem tudom, hogy történt, de a végére hálás voltam a nyárért, a vizes zokniért, a kezemben átmelegedett repohárért és azért, hogy a vihar átmosta ezt az örömzenélést a kültéri színpadról a fülledt terembe. A zenekar négy tagjával beszélgettem.

parasztbecsulet_bajazzok_4

2019.08.24

A Budapesti Nyári Fesztivál igazi komolyzenei különlegességének ígérkezett a Parasztbecsület és a Bajazzók egyfelvonásos operák bemutatója. Szerelem, féltékenység, megcsalás és megcsalatás, vagyis párkapcsolati drámák állnak mindkét mű középpontjában, melyeket rendkívül élethűen, emberközeli módon ábrázolnak.

nepessy_noemi_R

2019.08.23

A Budapesti Történeti Múzeumot április óta Népessy Noémi vezeti. A Vármúzeumot, a Kiscelli Múzeumot, az Aquincumi Múzeumot, valamint a Budapest Galériát felölelő intézmény vezetője korábban az Óbudai Múzeum igazgatójaként ért el sikereket. Elképzeléseiről, terveiről, múzeumkoncepciójáról beszélt a Magyar Múzeumok Online-nak.

Ismét Magyarország egyik legnépszerűbb Beatles tribute zenekara, a Bits képviseli Magyarországot és a magyar Beatles közösséget a világ legnagyobb Beatles fesztiválján, a liverpooli International Beatle Weeken. A felkérés a világhírű Cavern Clubtól érkezett, ahol a Beatles 292 koncertet adott 1961 és 1963 között. A Bits augusztus 23-tól 26-ig a fesztivál keretében kilenc koncertet ad különféle helyszíneken, így a Cavern Clubban is. A liverpooli Beatle Weeket a nyolcvanas évek óta rendezik meg és a kezdetben baráti összejövetelből kialakult Beatles fesztivál napjainkra turisták és Beatles-rajongók ezreit vonzza. Mintegy nyolcvan, a világ minden tájáról érkező előadó egy héten keresztül ad koncerteket augusztus végén.

A Szegedi Szabadtéri Játékok kimagasló szezonként értékelik az idei évadot, amely a Dóm téren saját bemutatóval, táncjátékkal indult Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével. Az idei műsorban szerepelt még Verdi Aida című operája, de a közönség részt vehetett szimfonikus zenekari koncerten is, ahol magyar klasszikus és kortárs szerzők műveit csendültek fel. Idén újranyitott az Újszegedi Szabadtéri Színpad, ahol Petri György fordításában játszották Moliere Don Juan című drámáját, illetve határon túli együttműködés keretében, a sepsiszentgyörgyi színházzal közösen mutatták be Brecht Koldusoperáját, Bocsárdi László rendezésében.

Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált Hollywoodban az Obama házaspár: a korábbi elnök és felesége tavaly létrehozott produkciós cégével vett részt a Netflix számára forgatott American Factory elkészítésében. A dokumentumfilm azt mutatja be, mi történt a 2008-as gazdasági válság miatt Ohióban bezárt General Motors-gyár munkásaival, miután egy kínai vállalat átvette a telepet és újra munkához juttatta őket.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-jétől – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely azt mondta, Káel Csaba alkalmas arra, hogy eleget tegyen a kormánybiztosi feladatok ellátásának a Müpa vezetése mellett is. A miniszter úgy fogalmazott, az Andy Vajna halálával keletkezett űrt próbálják betölteni.

A térség a caral civilizáció fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban. Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy béka és egy emberfej látható. Az andoki civilizációban a béka a vizet, az emberfej az esőzésre váró embert jelenti. Egy közelben talált másik kőképen négy emberfej látható, amelyeket kígyók vesznek körbe. A kőképeket egy olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

astmain_1922074b

Péntek este kezdődik a Pannonhalmi Bencés Főapátság háromnapos művészeti fesztiválja, az Arcus Temporum, amelynek kiemelt vendége ezúttal Gidon Kremer hegedűművész. A programsorozat a csend és a spiritualitás köré szerveződik.

A jövő szombatig tartó rendezvényen hatvan helyszínen több mint kétszáz koncerttel, színházi előadással, filmvetítéssel és kísérőprogrammal várják a közönséget.

A gyönyörűen felújított, a XIX. század végén épült Egyedi-palotában működő Benczúr Ház Kulturális Központ megújult műsorkínálatával a budapesti kulturális élet egyik izgalmas színterévé vált. A Postakürt Alapítvány által működtetett helyszín hiánypótló és izgalmas produkcióknak, színházi előadásoknak, koncerteknek és táncházaknak ad otthont.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma