halaszportre

2013.06.06

Átalakult, működik, a közjót szolgálja a hazai kulturális intézményrendszer - jelentette ki a Halász János szerdán Debrecenben, a Fidesz Magyarország jobban teljesít egyik állomásán. Halász János hangsúlyozta: a világosan, átláthatóan működő rendszer meg is kapja a támogatás.

tmuzeum

2013.06.04

Megjelent a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatói pályázata, melyet az emberi erőforrások minisztere írt ki június 4-én. Pályázni 2013. július 4-ig lehet.

halaszportre

2013.06.04

„Nem a harmincas évek történelemszemléletére van szükség, hanem olyan viszonyulásra, amely az új évezredben érvényes kérdésekre ad választ" - mondta Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kedden Nyíradonyban. Az országban és a határon túl is számos programmal ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját június 4-én.

sopron_regi
2013.06.03

Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. néven jött létre a magyar komolyzenei koncertéletet szervező intézmény – jelentette be Hammerstein Judit, kultúráért felelős helyettes államtitkár a június 3-ai sajtótájékoztatón, ahol Szamosi Szabolcs új ügyvezető igazgató a nyári programokat is bemutatta.

szepmuveszeti_muzeum

2013.05.31

Települési önkormányzatok pályázhattak múzeumaik támogatására. 11 város összesen 135,3 millió forintot nyert. A támogatás hiánypótló lehetőség, kifejezetten múzeumok működésére fordítható, a költségvetésben korábban még nem különítettek el ilyen forrást.

 

halaszportre

2013.05.31

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az alaptörvényben lefektetettek alapján is élen járhat abban, hogy betöltse a magyar művészeti, kulturális közösség önigazgatói szerepét - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár az akadémia pénteki közgyűlését megnyitó beszédében Budapesten.

balassirepas
2013.05.29

A határon túli magyarság szellemi örökségének megőrzése címmel rendeztek konferenciát május 29-én a Balassi Intézetben. A két szekcióban hat előadás hangzott el a szellemi örökség áthagyományozódásának kérdéskörében tett kitekintésen, amelyen a legfőbb csapásirányokat a határon túli fiatalok magyarságtudatának és mobilitásának erősítése jelentette.

videkjaro
2013.05.29
A Hagyományok Házában mutatták be május 29-én a Vidékjáró néven induló egy éves rendezvénysorozatot, amelynek célja hagyományőrző civil szervezetek és stratégiai partnereik együttműködésével a vidéki Magyarország kínálatát népszerűsíteni. A decemberig tartó sorozat tematikus napok keretében zajlik majd egy-egy központi helyszínen.

balog-zoltan_20130303200250_84

2013.05.29

A kisebbségek és az emberi jogok védelme terén végzett tevékenysége elismeréseként magas rangú német érdemrendet vehetett át kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

rgulyasmarton2

2013.05.31

Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány kuratórium elnöke egy interjújában azt nyilatkozta, a Krétakör eddig nem kapott pályázaton kívüli támogatást. Állítása valótlan - áll a közleményben.

A kimagasló színvonalú településfejlesztési munkájáért járó Hild János-díjat pénteken adta át a Magyar Urbanisztikai Társaság a XII. kerület képviselőjének, Pokorni Zoltán polgármesternek a Hegyvidéki Urbanisztikai Konferencián.

Felháborodást keltett Horvátországban az oktatási minisztérium döntése, mely szerint lekerült az ajánlott olvasmányok listájáról Anne Frank naplója. Csütörtökön mintegy háromezren írták alá azt a petíciót, amelyben az iskolai programba való visszahelyezését követelik. A kezdeményezők úgy vélték: a holokauszt olyan téma, amelyet nem lehet mellőzni a horvát irodalmi oktatásban. A hovát oktatási miniszter a háziovasmányok listájának újragondolását ígéri.

A Magyar Írószövetség február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepli a magyar széppróza napját. 18 órakor az Írószövetség klubtermében Mezey Katalin Kossuth-díjas író, az MMA irodalmi tagozatvezetője és Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg a rendezvényt. Az Irodalmi Magazin Jókai-számát a szerkesztők: Kondor Péter János, Molnár Krisztina és Lipp Mónika Mária mutatják be. Az év novellái 2019 című antológiát Erős Kinga kritikus, a könyv szerkesztője, valamint Bíró Gergely író, a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese ismerteti. Közreműködik: Turi Bálint színművész és a Másik Oldal zenekar.

Narkisszosz, a görög mitológia szerint a víztükörben megpillantott képmásába beleszerető vadász portréját ábrázoló, rendkívül jó állapotban fennmaradt freskóra bukkantak egy Pompejiben folyó feltáráson. A freskó egy ókori pompeji ház átriumát díszítette. A képet abban a házban találták, ahol tavaly a görög mitológia egy másik részletét, a Léda és a hattyú történetét ábrázoló ókori freskót tártak fel, emellett tucatnyi üvegedényt, nyolc terrakotta vázát és egy bronztölcsért is találtak egy lépcső alatt. A ház feltehetően egy gazdag kereskedőé volt. Pompejit a Vezúv kitörése pusztította el az 1. században.

A Budavári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat Pepi, Pali meg a harmonika ördöge címmel vidám mulatságot tart zenével, örmény gasztronómiai kóstolóval a Márványmenyasszony Étteremben február 17-én 16.00-kor. A XII. Örmény Nemzetiségi Napon közreműködik Kilyén Ilka színművész, dr. Tarján Balázs c. egyetemi tanár, Benkő Péter, Rusz Milán, Várady Mária színművészek és Lakatos Miklós prímás. A belépés díjtalan.

A KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódva újabb beavató tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók – a projektben szereplő fotográfusok közül öt alkotóval – a Capa Központban, február 18-án 18.00-kor. A workshopsorozat Múlt-jelen-jövő foglalkozásának keretében tíz magyar fotográfus működött együtt gyermekotthoni gondoskodásban élő fiatalokkal, hogy létrehozzanak adott témában legalább három fotót.

Kep-elmeny

Múzeumpedagógusok rangos szakmai rendezvényét tartják 2019. február 18-án, hétfőn a fertődi Esterházy-kastélyban.

Filmvetítéssel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál, amely február 25-ig klasszikus zenei koncertekkel, improvizációs esttel, hangszerbemutatóval és báresttel is várja a közönséget.

Szombaton és vasárnap összesen négy koncert várja a közönséget a budapesti Festetics Palotában az MVM Koncertek – A Zongora című sorozat minimaratonján.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma