GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

hammerstein

2013.11.14

Anyanyelvünk sorsa ma is közügy, bizonyítja ezt a rengeteg társadalmi kezdeményezés, amely ápolására, megőrzésére szolgál – hangsúlyozta Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a magyar nyelv napján, november 13-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol Nyelv – művészet − ismeretterjesztés címmel tartottak konferenciát.

fekete

2013.11.12

A kormány törvényjavaslatot fogadott el, amelynek eredményeként a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) koordinálásával 2014. január 1-jétől létrejöhet a Nemzet Művésze Díj.

magynyelv

2013.11.12

Csokonai Vitéz Mihály Magyar! Hajnal hasad! és Buda Ferenc Isten szalmaszálán című verse egyszerre hangzik el Debrecenben, Kecskeméten, Balatonfüreden és Nagyszalontán november 13-án a Magyar Nyelv Napján. A négy városban számos program színesíti a harmadik alkalommal zajló rendezvényt.

images

2013.11.11

Az ütemterv szerint halad a Kossuth tér rekonstrukciója, a beruházás így várhatóan befejeződik a 2014. március 14-ei határidőig - számolt be az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának hétfői budapesti ülésén a tér megújítását célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője.

halasz

2013.11.11

„A tanyasi térségek, aprófalvak fejlesztésére 10 milliárd forintot ad a kormány” – mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A november 25-től életbe lépő vidékfejlesztési program keretén belül forráskimerülésig, de legkésőbb december 13-ig pályázhatnak, akik korábban nem vettek részt a vidékrekonstrukciós projektben.

szijjarto-qian_ka_15

2013.11.11

Újabb magyar nemzetközi intézet alakul: Pekingben november 13-án Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára nyitja meg a Magyar Kulturális Intézetet. A Távol-Kelet így most csaknem 35 év után kap új magyar intézetet: a hálózatépítést még Klebersberg Kunó kezdte meg, ennek harmadik hullámaként alakult meg 1979-ben az eddig egyetlen ázsiai központ Delhiben.

Screenshot of nepi_kezmuvesseg_jo.flv
2013.11.10

Az idei, jubileumi Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat alkotásaiból nyílt kiállítás a Debreceni Művelődési Központban. A tárlaton köszöntő beszédet mondott Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára 2013. november 8-án.

DSC_3022
2013.11.08

L. Simon László kormánybiztos a november 8-ai sajtótájékoztatón elmondta: 2014 márciusának végére elkészül a csaknem 9 milliárdos felújítás első üteme, a további rekonstrukció befejezését pedig jövő őszre tervezik. L. Simon László úgy véli: több évtizedes adósságot törleszt a magyar kormány azzal, hogy visszaadja a korábban életveszélyessé nyilvánított épületegyüttest.

lsimon02_250x250
2013.11.08

Gombos Gyula író születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek emlékestet a Magyar Írószövetség székházában november 6-án. Az alkotó műveiből részleteket olvasott fel Csikos Sándor színművész, de történészek és irodalmárok is méltatták saját tanulmányaik bemutatásával. Az író 2000 decemberében Budapesten hunyt el.

DSC_2806

2013.11.07

Novemberben indul útjára a mérföldkőnek számító kulturális közművelődési program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. A program 1263 települést érint és 4000 főnek biztosít munkát, és a nemzeti kultúra terjesztésében kardinális szerepte vállal - mondta el Halász János, kultúráért felelős államtitkár.

A kétoldalú együttműködés számos formájában állapodtak meg a Magyar és a Szlovák Írószövetség vezetői. Megegyeztek például a kortárs szlovák és magyar irodalom kölcsönös és rendszeres fordításában először folyóiratok és antológiák, később egyéni kötetek formájában.

Az underground dj-világnak idén is több helyszínt szentel a Balaton Sound. Ismét jelentkezik az Elrow, és új helyszín nyílik The Club néven. A világ egyik legkedveltebb show-sorozata, az Elrow felhozatalában fellép például Paul Kalkbrenner, Jamie Jones, a CamelPhat és Wade is. A modern elektronikus zenei klub arculatát és hangulatát idéző, részben a Balaton vizére épített The Club nevű új helyszínen ad műsort többek között Marco Carola, Martinez Brothers dj-duó, Dubfire és az Alle Farben is. A fesztivál idén július 3. és 7. között lesz Zamárdiban.

Christian Silvain belga művész munkáinak plagizálásával vádolta meg az ismert kínai festőt, Je Jong-csingot. A 69 éves Silvain a belga sajtónak panaszkodott arról, hogy Je mintegy 30 évvel korábban több festményét lemásolta, és ezek közül egy százszor annyiért kelt el, mint az eredeti mű. A kínai művész azt állítja, hogy több alkalommal sikertelenül próbált meg kapcsolatba lépni az őt plágiummal vádoló Silvainnel, hogy személyesen tisztázhassák az ügyet, így nem maradt más választása, mint hogy jogi úton mossa tisztára a nevét.

Április 11-én mutatják be a magyar mozikban a Virágvölgy rendezőjének új filmjét, a Kilenc hónap háborút. Az alkotás egy kárpátaljai magyar fiú történetét meséli el az ukrán-orosz fegyveres konfliktus árnyékában. A 24 éves Jani bevonul a katonaságba, és az életét is kockára teszi, hogy megtapasztalja a függetlenséget. Hamarosan az első vonalban találja magát, miközben anyja számolja a napokat hazatérésééig. A film világpremierjét a Szarajevói Filmfesztiválon tartották, ahol a dokumentumfilmes versenyprogramban elnyerte a zsűri különdíját.

Április 5-én bemutatják a világ leghíresebb balett táncosáról, Rudolf Nureyevről szóló filmet a Vígszínházban. A White Crow-t előbb vetítik hazánkban, mint New Yorkban, ugyanis akkora az érdeklődés a hamarosan kezdődő Nureyev Nemzetközi Balettverseny iránt, hogy a film forgalmazói nem akarták kihagyni ezt a lehetőséget. Ráadásul a film főszereplője is éppen most érkezik Magyarországra: Oleg Ivenko a verseny díjkiosztó gálaestjének egyik sztárja lesz.

A Magyarság Háza különleges lelki élményeket ígérő nagyböjti programként rendezi meg Sebestyén István bukovinai székely népdalénekes, mesemondó lemezbemutató koncertjét március 22-én 18.00-kor. Sebestyén István ma már tudatosan vállalja a hagyomány őrzését, népdal, népmese, népi színjáték, viselet megismertetését és továbbadását.

Sebestyen_Istvan

Már hagyomány, hogy a fesztiválévadot a Feszt!Eger nyitja, idén május 30-án. Három nap a hazai pop, rock és hip-hop jegyében, festői környezetben, a löszfalba vájt pincéiről híres egri Bolyki-völgyben. Egyedi koncerthelyszíneken, a több mint negyven éve használaton kívüli bányaudvarok és borospincék közvetlen szomszédságában a hazai könnyűzenei élet legnagyobbjai lépnek fel.

Az élet házai | Halhatatlan zsidó temetők címmel nyílik kiállítás Klein Rudolf fotóiból a Műcsarnokban március 22-én.

Március 22-én, a víz világnapja alkalmából premier előtt országosan több moziban is vetítik a legendás mesét. Azok a gyerekek, akik életükben most először mennek moziba, „Első mozim” csomagot kapnak ajándékba.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma