15_eves

Hammerstein_Judit

2019.08.22

Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2019. augusztus 23-ai hatállyal Hammerstein Juditot bízza meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával.

Dr._Fulop_Peter_helyettes_allamtitkar_Emberi_Eroforrasok_Miniszteriuma_

2019.08.22

Csaknem ezer helyi közösség jött létre, valamint számos módszertan valósult meg az aktív közösségi szerepvállalást célzó Cselekvő közösségek projekt keretében az elmúlt három évben. A zárókonferenciát Szentendrén tartották.

Daroczi_Csaba_fotoja

2019.08.21

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

buso_alarc

2019.08.21

Mintegy 65 ezer érdeklődő kereste fel a 33. Mesterségek Ünnepét, amelyen ezer kézműves mester, négyszáz fellépő, több, mint száz látványműhely, népi játszóházak, táncház és folkkocsma várta a látogatókat augusztus 17. és 20. között a Budai Várban.

baanlaszlo

2019.08.21

A Szépművészeti Múzeum főigazgatói álláshelyére kiírt pályázat eredményes lezárultát követően Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere újabb öt évre, 2024. november 30-áig, Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum jelenlegi főigazgatóját bízta meg az intézmény vezetésével. Baán László 2004 óta vezeti a Szépművészeti Múzeumot, ezen időszakban az intézmény a leglátogatottabb magyar múzeummá vált.

cziffra_2

2019.08.21

Mit jelent cigánynak lenni? A kérdésre többféle választ is megismerhetett, aki augusztus 17-én ellátogatott a Budai várban a Mesterségek Ünnepén megrendezett A hagyományos roma mesterségek és a design című kerekasztal-beszélgetésre, ahol még a kosárfonás bűvös világáról is rengeteg érdekesség hangzott el.

Rethelyi_Miklos_R

2019.08.20

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából hétfőn kitüntetéseket adott át az Országházban.

Kallos_Zoltan_Kulhoni_Magyarsagert_Dijak_atadoja

2019.08.20

Mindannyian az egyetemes magyarság örökösei és hordozói vagyunk – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadóján hétfőn, az Országházban.

MNA2018_2

2019.08.20

A legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést nyerte el Tokióban a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet szerkesztésében megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet című kötet angol kiadása. A nagyméretű, reprezentatív kötet több mint 40 résztvevő közül érdemelte ki az ICA International Cartographic Exhibition Award Winner címet.

tanc_dijatado_2

2019.08.19

Augusztus 20-a alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és díjakat adott át augusztus 16-án a Pesti Vigadóban. A díjazottak közül dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténészt, szerkesztőt, ifj. Zsuráfszky Zoltán táncost és Bolvári Andrásné pingáló művészt többek között pályájukról, a néphagyomány fontosságáról is kérdeztük.

KIállítás nyílik Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén címmel augusztus 23-án a pécsi Csontváry Múzeumban. A kiállított tárgyak a Keresztény Múzeum gyűjteményéből származnak.

34 alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára. A Gábor Dénes-díjjal a kiváló hazai és határon túli műszaki alkotókat, kutatókat, fejlesztőket, feltalálókat, mérnököket ismerik el. A díjakat, amelyre október 10-ig terjeszthetik fel a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természettudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, illetve szövetségek vezetői, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakemberek jelöltjeiket, a kuratórium ítéli oda október folyamán, az elismeréseket pedig decemberben adják át. Részletek itt.

Már csak két hétig látogatható A jégkor pécsi vándora című kiállítás a Janus Pannonius Múzeumban, amelyen nemcsak a Rihmer László által feltárt „pécsi mammut” a JPM munkatársai által fellelt összes maradványát, hanem a kortárs állatok ősmaradványait is megtekinthetjük. A tárlat az utolsó előtti napon, augusztus 30-án meghosszabbított nyitvatartással, színes, gazdag délutáni programmal zárul.

25. James Bond-film címe: No Time to Die (Nincs idő meghalni). A főszerepet ismét Daniel Craig alakítja, aki már ötödször játssza el a 007-es brit titkos ügynököt. A főgonoszt Rami Malek alakítja. Ralph Fiennes, Naomie Harris, Léa Seydoux és Ben Whishaw visszatérnek a filmbe. Az új Bond-film készítői a fiatal nemzedékeket akarják megszólítani, ugyanakkor hűek maradnak a 007-es filmek zsáneréhez. Látványos üldözési jelenetek és küzdelmek teszik izgalmassá, de Bondnak már a MeToo-világban is helyt kell állnia.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításának 30. évfordulóját ünnepli a szervezet a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Befogadás napja '89 című tárlatot augusztus 22-én nyitja meg Kozma Imre apostoli protonotárius, az eseményen köszöntőt mond Varga Benedek és Klaus D. Streiche.

Hagyományőrző huszárbandériumok díszmenetével, fiatal lovasok bemutatkozásával, fegyver- és mentési bemutatókkal várják az érdeklődőket a 16. Nyíregyházi Huszártalálkozón augusztus 24. és 25-én a szabolcsi megyeszékhelyen.

huszartalalkozo

A 22. Zsidó Kulturális Fesztiválon koncertek, improvizációs est és könyvbemutatók is várják a közönséget hét budapesti helyszínen szeptember 9-ig.

Augusztus 30-án „a hot jazz virtuózai", azaz a The Rollini Project ad koncertet a Művészetek Palotájában.

Utolsó hétvégéjéhez érkezik augusztus 23. és 25. között a Ludwig Múzeum áprilisban nyílt Bauhaus100. Program a mának – Kortárs nézőpontok nevű kiállítása. A modern művészettörténet egyik legmeghatározóbb mérföldkövét központba állító tárlat lezárásaként egy átfogó, tematikus finisszázs-programmal készül a múzeum képzőművészek, múzeumpedagógusok, építészek és tervezők közreműködésével.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma