2018.04.25

Ahol a madár sem, csak az álmok járnak (Wo die Weite weder Füsse trägt, nur die Träume) címmel írt verseskötetet a magyar Alföldről Rüdiger Kolb. A német szerző és Szelényi Károly fotóival illusztrált, kétnyelvű könyvet április 23-án mutatták be a budapesti Jókai Anna Szalonban. Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: több évtizedes barátság fűzi a szerzőhöz.

A globalizáció, a fogyasztói társadalom erős nyomása kétségbe vonja a lokalitás, a helyi identitás fontosságát. „Aki gépen száll fölébe”, annak ismeretlenek maradnak a helyi színek, ízek, Rüdiger Kolb azonban kerékpárral, hajóval, gyalogszerrel személyesen is bejárta az Alföldet – emlékeztetett az április 23-ai bemutatón a verseskönyv ajánlóját is jegyző Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere elárulta, hogy a szerzőhöz több évtizedes barátság fűzi. A Magyar Képek és a Bücher Dörner kiadók gondozásában megjelent kötetet méltatva kiemelte, hogy Rudas Judit versfordításai nem csupán a szavakat, de a hangulatokat is kiválóan közvetítik. Ez a könyv azért is fontos, mert általa észre lehet venni a vidéki Magyarországot, ahogy a vidéki Magyarország a legutóbbi választáson is észrevétette magát – hangsúlyozta Balog Zoltán.


Balog1

 

Rüdiger Kolb arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alföld felszíne ugyan nem túl változatos, de ugyanez igaz a tengerre is, amely mégis oly sokak fantáziáját foglalkoztatja. Ez a messzeség, ez a végtelen horizont álmodozásra és gondolkodásra készteti az embert – jegyezte meg a költő. Farkas Aranka, a Magyar Képek Kiadó igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a pszichológusként, tanárként, iskolaigazgatóként dolgozó és Dél-Németországban élő Rüdiger Kolb évtizedekkel ezelőtt vett házat Tiszanánán, innen ered szoros kapcsolata a magyar Alfölddel. Bakó Annamária, a Little Litea – Budai Krónika Könyvesbolt vezetője a verseskönyvet méltatva kiemelte, hogy nagyon szép könyv született, melyben „igazi, férfiúi fegyelemmel, némi szeméremmel írott versek” olvashatók. Rüdiger Kolb költészete nagyon korszerű, férfias líra, amelyet csodálatos látványvilág egészít ki a kötet fotói révén – mondta el Bakó Annamária.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

pp_dij_kiemelt

2018.09.19

Nyilvánosságra hozták a 2018. évi Prima Primissima-díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét. A tizenhatodik alkalommal átadandó Prima Primissima-díj jelöltjei között megtalálható többek között Venczel Vera színművész, Székely Gábor rendező, Maurer Dóra képzőművész, Korniss Péter fotográfus, Potzner Ferenc építész, művészettörténész, valamint Fischer Ádám karmester is.

_D0A6994_Copy

2018.09.14

Újabb elemek kerültek fel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére szeptember 14-én. Az erről szóló dokumentumokat az Országházban, a Kulturális Örökség Napjai megnyitó ünnepségén adták át, ahol Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár így fogalmazott: ezzel elismerik a hagyományokat ápoló közösségek munkáját, és azt üzenik, hogy van értelme fáradozni az értékmentés nemes területén.

_D0A5482_Copy

2018.09.12

„Kultúra? Alap” – hangzik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szlogenje, amellyel, ahogy Lőrinczy György alelnök is elmondta, a fiatalok kíváncsiságát szeretnék felkelteni a minőségi kultúra iránt. Az alapításának 25. évét ünneplő NKA szeptember 23-tól október 17-ig várja az érdeklődőket országszerte a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatára.

Újra Magyarországon forgat Fjodor Bondarcsuk orosz filmrendező, aki ezúttal stúdiófelvételeket készít Budapesten. A producer-rendező édesapjához, az Oscar-díjas Szergej Bondarcsukhoz hasonlóan számos történelmi filmet forgatott már, emellett a fellendülő orosz filmipar több kasszasikert hozó alkotása is az ő nevéhez fűződik. Új filmjéről azonban még nem árult el részleteket.

Elhallgatott zenekarok címmel kiadvány jelent meg a ’60-as, ’70-es évek magyar beat- és rock együtteseiről. A kiadvány a zenei anyag mellett tartalmazza az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmet is, valamint két 73 perces CD-t is, amelyeken a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas és a Liversing számait hallhatja a közönség.

P. Szabó Ernő újságírót, művészettörténészt szeptember 26-án délután búcsúztatják Budapesten – közölte az Új Művészet folyóirat szerkesztősége. A közlés szerint P. Szabó Ernő búcsúztatását szeptember 26-án 16 órakor tartják a Batthyány téri Szent Anna-templomban szentmise keretében. P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész, az Új Művészet című folyóirat vezető szerkesztője hatvanhat éves korában hunyt el szeptember 9-én.

A legjobb filmnek járó Arany Kagyló-díjért 18 alkotás versenyez a szeptember 21-én kezdődött 66. San Sebastián-i filmfesztivál hivatalos programjában. A hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke idén Alexander Payne többszörös Oscar-díjas, amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer. Az észak-spanyolországi tengerparti városban rendezett seregszemlén olyan világsztárok vonulnak fel a vörös szőnyegen a következő napokban, mint Bradley Cooper, Ryan Gosling, Robert Pattinson, valamint Judi Dench és Danny DeVito, akik életműdíjban részesülnek.

Hétéves londoni iskolások osztályfotóiból rendez kiállítást az Oscar-díjas Steve McQueen jövő ősszel a Tate Britain múzeumban. A különleges projekttel a 12 év rabszolgaság 48 éves rendezője, aki maga is Londonban nőtt fel, a brit főváros sokszínűségét akarja ábrázolni. McQueen a BBC Newsnak kifejtette, hogy azért választotta a klasszikus iskolai osztályfényképet kifejezési eszközéül, mert az iskolai fotó „nagyon formális”: a gyerekek állnak vagy keresztbetett lábbal ülnek, és mellettük van a tanáruk. „Szerettem ezt a típusú fotót, amely az osztályra, az iskolára és a társadalomra is reflektál. Üzenet, amely annyira helyi, de amikor összekerül a többi fotóval, globálissá válhat” – fűzte hozzá. A Tate Britain Duveen Galériája 2019 novembere és 2020 májusa között mutatja be a kiállítást.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

chalk-1551566_1920-1360x1020

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

Még négy napig, augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség A Kaszás Attila-díj három jelöltjére a díj honlapján! Az idén Varga Klárit, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignácot, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsoltot, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagját jelölték a Kaszás Attila-díjra.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma