15_eves

2018.05.15

A Fiumei úti sírkert művészparcellájában helyezték örök nyugalomra május 15-én az életének 88. évében, április 25-én elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművészt, a nemzet művészét. Szervátiusz Tibor munkássága igazodási pont volt a magyar művészeti és közéletben, mesterünk volt kultúrában és magyarságban – búcsúztatta az alkotót a kormány nevében Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

D__AS20180515030


Hoppál Péter hangsúlyozta: Szervátiusz Tibor „nemcsak alkotó, őrző és példakép, hanem a magyarság lelki hadvezére is volt”. Az Erdélyben felnőtt szobrásznak a Securitate zaklatásai, majd az anyaország „tiltott, majd tűrt körülményei” közepette is volt bátorsága arra tanítani népét, hogy felismerje a magyarság határtalan gazdagságát – emlékezett. Hoppál Péter szerint ezt hirdetik Szervátiusz Tibor Adyról, Bartókról, Móriczról, Szabó Dezsőről, Németh Lászlóról, Kós Károlyról és Márton Áronról készített portréi, valamint főművei, a Kolozsvári Krisztus, a Szülőföldem: Erdély, illetve a Tüzes trónon Dózsája is. Szervátiusz Tibor és édesapja, a szintén szobrász Szervátiusz Jenő már a hetvenes évekre nemzeti ikonokká váltak az akkori ellenzéki népi írók körében – idézte fel az államtitkár. Hoppál Péter emlékeztetett arra is: a kormány egy 2017. december végi határozata jelentős forrást biztosít Szervátiusz Tibor és édesapja, a szintén szobrász Szervátiusz Jenő életművének gondozására.


D__AS20180515034


Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója búcsúbeszédében kiemelte: Szervátiusz Tibor hitvallása volt, hogy nemcsak a forma, hanem az anyag is őrt áll a művészeti alkotás elkészülténél és megtiszteli azt, ezért csak nemes anyagból érdemes dolgozni. A nemes anyagból való munka azonban csak akkor nyer értelmet, ha a cél, az idea, amelyet a szobrász a tárgyba bele tud önteni, maga is nemes – fűzte hozzá. A főigazgató felhívta a figyelmet arra: Szervátiusz Tibor valamennyi köztéri szobra vizek mellé került, s hogy a művész merte ugyanazt a témát sokszor megvalósítani. A hűség, amely végig jellemző volt a művészetére, a műalkotásokban, a hazájához, népéhez való vonzalmában ugyanúgy lefegyverző erejű – emelte ki Ókovács Szilveszter, aki hangsúlyozta: Szervátiusz Tibor művei által örökké jelen marad, hiszen „alkotásai a természetből vétettek, ott állnak ma is, és nagy tisztelet övezi őket”.


Dancs Rózsa író a búcsúztatón felidézte: Szervátiusz Tibornak menekülnie kellett a szülőföldről, pedig nem volt más vétke, mint hogy magyarnak született. „Zseniális tehetséggel megáldott magyarként látta meg a napvilágot” – hangsúlyozta Dancs Rózsa. Hozzátette: „szerelmese volt a szülőföldjének, amelyhez élete végéig ragaszkodott, és bár erős férfiként fogadta a csapásokat, majdnem összeroppant annak a fájdalmas felismerésnek a súlya alatt, hogy a szülőföld és a haza két külön hely, mesterségesen kettémetszett” - mondta. Az író úgy fogalmazott, hogy Szervátiusz Tibor a mindenséget akarta befogni, a legapróbb rezzenésektől az eget-földet megmozgató robbanásokig.


D__AS20180515041


Döbrentei Kornél költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja hangsúlyozta: a kivételes életművel rendelkező Szervátiusz Tiborban hatványozottan munkált az életenergia. Édesapjával, Szervátiusz Jenővel olyan egység volt köztük, mint István király és Géza fejedelem között – fűzte hozzá. Létideje nem a 20.–21. század, jócskán előbbre járt művészi kérdésekben, megoldásokban – emlékezett Szervátiusz Tiborra Döbrentei Kornél.


A temetésen részt vett többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Rockenbauer Zoltán és Demeter Ervin volt miniszterek, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, Petrás Mária keramikus, népdalénekes, valamint Temesi Ferenc író is.


 

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás/MTI

KAD_Kultura_596x90_002

buso_alarc

2019.08.21

Mintegy 65 ezer érdeklődő kereste fel a 33. Mesterségek Ünnepét, amelyen ezer kézműves mester, négyszáz fellépő, több, mint száz látványműhely, népi játszóházak, táncház és folkkocsma várta a látogatókat augusztus 17. és 20. között a Budai Várban.

baanlaszlo

2019.08.21

A Szépművészeti Múzeum főigazgatói álláshelyére kiírt pályázat eredményes lezárultát követően Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere újabb öt évre, 2024. november 30-áig, Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum jelenlegi főigazgatóját bízta meg az intézmény vezetésével. Baán László 2004 óta vezeti a Szépművészeti Múzeumot, ezen időszakban az intézmény a leglátogatottabb magyar múzeummá vált.

Rethelyi_Miklos_R

2019.08.20

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából hétfőn kitüntetéseket adott át az Országházban.

A 90 éves holokauszttúlélő, Fahidi Éva főszereplésével készült, A létezés eufóriája című táncos dokumentumfilmet szeptember 6-án Budapesten, a Jurányi Házban vetítik. Szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével. Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

A találkozó címe A szétszóródás előtt - Irodalom és művészet 1918-1920 volt. A Nagyhordó-díjat Alföldy Jenő irodalomtörténésznek ítélték oda, Hordó-díjjal pedig Cs. Varga István irodalomtörténészt, Kántor István és Vass Tibor költőt ismerték el.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Zorall Sörolimpiát. A rendezvénynek augusztus 21-24. között az alsóörsi Pelso Camping ad otthont.

leszfeszt

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma