2018.02.18

Kedvenc dalával, az ördöngösfüzesi bujdosódal eljátszásával indították utolsó útjára február 17-én délután válaszúti otthonából az élete 92. évében elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutatót. A bujdosódalt a több tucat népzenészből szerveződött alkalmi zenekar játszotta a Kallós-kúria udvarán összegyűlt, végtisztességet tevő mintegy ezerfős gyülekezetben.

A gyászbeszédet mondó Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is megemlítette, hogy elérkezett az idő, amikor Kallós Zoltán nélkül kell énekelni a bujdosódalt. A püspök úgy vélekedett: aki egyszer kapcsolatba került vele, aki egyszer betette a lábát a táncházba, az más emberré vált.


Download_3


Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke búcsúbeszédében Kallós Zoltánt, az „egyszemélyes intézményt” méltatta, akinek kolozsvári lakása a diktatúra idején is a szabadság szigete volt. A politikus úgy fogalmazott: „az identitásformálás apostola” távozott az élők sorából. „Akik egyszer találkoztak vele, akik hosszabb vagy rövidebb ideig a közelében lehettek, azoknak az identitása kitágult és megszilárdult, gazdagabbá vált, és másképpen értették azt, hogy kik ők. Tudták, hogy mivé akarnak válni, tudták, hogy milyen értékekre építhetnek” – jelentette ki Kelemen Hunor.


Az erdélyi és a magyarországi néprajzkutató-műhelyek nevében szóló Pozsony Ferenc, az erdélyi Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke az elhunyt életútját felidézve hangsúlyozta: Kallós Zoltán integratív személyiség volt, aki sikeresen gyűjtötte össze, „virtuális nemzeti közösségbe integrálta” a Kárpát-medence és a világ magyarságát.

Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója megemlítette: a népzenészek nemcsak hangszert, könyvet és tarisznyát kaptak tőle, hanem hivatást is. Úgy vélte, Kallós Zoltán nélkül a táncházmozgalom sem létezne, és a Hagyományok Háza sem jöhetett volna létre.


Az emlékező beszédek után moldvai csángó asszonyok énekeltek a néprajzkutató koporsója mellett, majd a rögtönzött zenekar játszott az alkalomhoz illő népzenét.


Download
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felolvassa
Orbán Viktor miniszterelnök részvétüzenetét


Orbán Viktor szerint Kallós Zoltán halálával egy nagy hazafival lettünk szegényebbek. A miniszterelnök részvétüzenetét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes olvasta fel a válaszúti gyászszertartáson. A kormányfő üzenetében a következő mondást is felidézte: nem az a magyar, akinek a nagyszülője az volt, hanem az, akinek az unokája is magyar lesz. Úgy vélte: ez a gondolat tette Kallós Zoltánt nemcsak a válaszúti iskolába járó gyerekek, hanem minden magyar „tiszteletbeli nagyszülőjévé”. Orbán Viktor Kallós Zoltánnak azt a tanítását idézte, miszerint a magyarság megmaradásának titka anyanyelve ápolása mellett az énekelt és a táncolt kultúrájában rejlik. Hálásak vagyunk, hogy a magyar falvakat járva összegyűjtötte a népművészet rejtett kincseit, alapítványával és nyári táboraival pedig a gyermekeket segítette abban, hogy közös örökségünk értékei közt valódi otthonra találjanak. A miniszterelnök azt is kiemelte üzenetében: Kallós Zoltán távozásával „szegényebbek lettünk egy nagy hazafival”. Együttérzése kifejezése mellett erőt kívánt a következő nehéz időszakhoz.


Download_4


A temetésen részt vett dr. Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója, valamint Mirtse Zsuzsa, a MANK Nonprofit Kft. művészeti tanácsadója, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja.


Kallós Zoltánt a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra.

 


Forrás: MTI

Fotó: Biró István/MTI

_D0A0414_Copy

2018.09.23

Nyílt nappal kezdte meg a 2018/2019-es évadot a Nemzeti Színház szeptember 22-én, a teátrumban számos rendezvény várta a színházrajongókat. Kiemelt esemény volt Németh Antal színidirektor szobrának felavatása, amelyen köszöntőt mondott Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is. A szobor Matl Péter kárpátaljai művész alkotása.

pp_dij_kiemelt

2018.09.19

Nyilvánosságra hozták a 2018. évi Prima Primissima-díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét. A tizenhatodik alkalommal átadandó Prima Primissima-díj jelöltjei között megtalálható többek között Venczel Vera színművész, Székely Gábor rendező, Maurer Dóra képzőművész, Korniss Péter fotográfus, Potzner Ferenc építész, művészettörténész, valamint Fischer Ádám karmester is.

_D0A6994_Copy

2018.09.14

Újabb elemek kerültek fel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére szeptember 14-én. Az erről szóló dokumentumokat az Országházban, a Kulturális Örökség Napjai megnyitó ünnepségén adták át, ahol Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár így fogalmazott: ezzel elismerik a hagyományokat ápoló közösségek munkáját, és azt üzenik, hogy van értelme fáradozni az értékmentés nemes területén.

Átadták az Európai Polgár-díjakat szeptember 21-én Budapesten a magyar kitüntetetteknek: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE), Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművésznek és Varga Erika divattervezőnek, a Romani Design alapítójának. Az Európai Parlament (EP) által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.

Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán Jack Black, akinek A végzet órája című kalandfilmjét szeptember 21-étől játsszák az észak-amerikai mozik. A sztár az avatási ceremónián elmondta, hogy a csillagra egész életében vágyott, és átérzi a jelentőségét, mivel ilyen egyszer történik egy ember életében.

Hatalmas érdeklődés fogadta Magyarország standját és az ott kiállított minőségi termékeket a Slow Food mozgalom gasztronómiai örökség megőrzésének szentelt nemzetközi fesztiválján Torinóban, amelyet a szeptember 24-ei zárónapig a becslések szerint mintegy másfél millióan keresnek fel. A nemzetközi ízfesztiválon számtalan olasz és külföldi kiállító jelent meg, a legtöbben azonban az első alkalommal saját pavilont állító Magyarország asztalainál álltak sorba kostolóra, ahol Eger, a Mátra és Szekszárd régiója mutatkozott be.

Idén októberben mutatják be a Veres1Színházban Neil Simon Pletykafészek című bohózatát Molnár Kristóf rendezésében. A Veres1Színház már az ötödik évadát kezdi meg Veresegyházon a bohózat bemutatójával. Az évad során januárban mutatják be a Csoportterápia című musicalt, amelynek Bolba Tamás szerezte a zenéjét, a szövegkönyvet és a dalszövegeket pedig Szente Vajk és Galambos Attila írta.

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban. A megyei önkormányzathoz tartozó Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótáborban kétévenként adják át a Csiki László-díjat fiatal erdélyi magyar írónak vagy költőnek. Az idei díjazott a tavaly megjelent második, bejárónőm: isten című verseskönyvéért kapta az elismerést.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

Galyatetoi_Alkotohaz

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma