2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.07.08

Átadták az uniós támogatással épült Kolo Szerb Kulturális Központot hétfőn Mórahalmon. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországot és Szerbiát összekötik kisebbségei, amelyeket a két ország nem feszültségforrásnak, hanem erőforrásnak tekint.

2019-07-08pannonkolomorahalom02szijjarto

Ez a szemléletmód különösen fontos akkor, amikor a Kárpát-medence bizonyos országaiban a már megszerzett kisebbségi jogok elvétele, megsértése zajlik. Szerbia olyan kisebbségvédelmi modellt épített fel, amely egész Európa számára követendő példaként szolgálhat – mondta a politikus. Hozzátette: kevés olyan ország van, amely képes összhangba hozni saját nemzeti büszkeségét, a területi integritása iránti elkötelezettségét és ezzel egy időben megadni az autonómiát a területén élő nemzeti közösségeknek.


Szijjártó úgy gondolja, hogy minél erősebbek a hazánk területén élő nemzeti kisebbségek, annál inkább hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy Magyarország is erősebb legyen. A magyar kormány támogatja a nemzeti közösségeket abban, hogy beszéljék anyanyelvüket, ápolják kultúrájukat, működtessék intézményeiket, és tartsanak szoros kapcsolatot anyaországukkal, mert ez segít a kétoldalú kapcsolatok erősítésében is.

2019-07-08pannonkolomorahalom03kulcspolgarmester


A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politika célja nem lehet más, mint biztosítani az adott közösség helyben maradásának gazdasági és kulturális feltételeit. A magyar kormány folyamatosan növeli a szerb kisebbségnek nyújtott támogatást, amely idén elérte a 2,5 milliárd forintot. Egyúttal pedig a vajdasági gazdaságfejlesztési program által több mint 10 ezer pályázó kapott 38 milliárd forint támogatást 75 milliárd forintnyi beruházás megvalósításához.


Szijjártó közölte, hogy a magyar-szerb kulturális és emberi kapcsolatok javulásának kézzelfogható előnyei vannak: a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordszintre, 2,5 milliárd euróra emelkedett. Szerbia Magyarország első számú partnere a nyugat-balkáni térségben, abban a régióban, amelynek gyors európai integrációja nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdekünk is – közölte a politikus.

2019-07-08pannonkolomorahalom06bejarat_0


A miniszter hangsúlyozta, a következő években Magyarország mindent megtesz Szerbia uniós csatlakozása érdekében. Hozzátette: az európai keresztény civilizációt meg kell védenünk, és a szerbek bizonyították, hogy számíthatunk rájuk.


Vladan Vukosavljev szerb kulturális és tájékoztatási miniszter köszöntő beszédében azt mondta, a kulturális központ megnyitása bizonyítéka annak, hogy a magyar-szerb kulturális kapcsolatok napról napra erősödnek. A gazdaság mellett a határon átnyúló projekteknek fontos területe a kultúra is – közölte a miniszter, aki bízik benne, hogy a Kolo-központ testvérintézménye Palicson az év végéig megnyitja kapuit.

2019-07-08pannonkolomorahalom05szalag


A Kolo Szerb Kulturális Központ a magyar-szerb Színes együttműködés címet viselő határ menti projekt mentén épült. A központ ezer négyzetméteres alapterületű, 400 főt befogadó földszinti előadóteremmel rendelkezik, az emeleti kiállító-társalkodó térben külön rendezvények, kis előadások, képzőművészeti tárlatok megrendezésére biztosít helyszínt.


Az ünnepségen Nógrádi Zoltán polgármester jelképesen átnyújtotta a Balkán kulcsát Csedomir Janjicsnak, Nagybecskerek polgármesterének, hogy a következő évben a vajdasági város legyen az intézmény vendége.


Forrás: MTI

Fekete_Peter_Fovarosi_Nagycirkusz_koszonto

2019.07.20

Repülőcirkusz című előadással zárják a nyaralást idén az Erzsébet-táborok lakói. Hat pénteken át, alkalmanként több mint ezren vesznek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásán.

KaslerMiklosFotoThalerTamas

2019.07.19

Kásler Miklós az érintett ágazatok 2020-as költségvetésének főbb számait ismertetve közölte: összesen 592 milliárd forinttal jut több forrás az Emmi által koordinált területekre jövőre, mint az idén.

Petofi_Irodalmi_Muzeum

2019.07.18

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tulajdonosi joggyakorlásába került a média területén dolgozók továbbképzéséért felelős, eddig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keretein belül működő Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Erről a PIM főigazgatója beszélt csütörtökön az MTI-nek.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma